Leírhatnám….
Leírhatnám a múltamat,
űzhetném a már amúgy is űzött vadat.
Mesélhetnék az életről,
kora hajnal komorsága szülte könnyekről.
Nézhetnék a holnapra, a
homályos jövőre, a siralmas múltra.
Járhatunk zöld füvön,
ezer szekér taposta piszkos kövön.
Léphetünk a veszélyes
peremre, helyezheted életed bátor szívedbe!
Bölcsen nézz a világra,
támaszkodj reá, mint idős ember a botjára.
A látás nem az, mit
tükröz a szem.
A látás az, minek ablaka
az értelem.
Emelt fejjel szólj, ha
szólnod kell.
És ha mondanivalód
nincs, ne fecsegj, hallgass el!
Hisz hús és vér a test,
izmokat s vékony ereket fest.
Mikor szomjazol, vizet
kíván tested, lelked.
Mikor éhezel, nincs oly
fontos, mint a kenyered.
Vannak nappalok, s
éjjelek.
Vannak vidám és bánatos
szívek.
Élnek igaz emberek, s
vannak itt kiket
úgy hívunk: a
lelketlenek.
Nagy a világ, s kicsi az
ember.
Hangosan szólni a gyáva
nem mer.
Kétségbeesést hajt ki
belőlem, ha fogyóban van a tinta.
Szűk lesz a lap, de a
szavak jönnek, s rájuk ragyog a nap.
Arany folyama a
gondolatnak, ezüst partja van az igaz szavaknak.
Gyémánttal kirakott
kertet ad Isten az igaz lelkű kertésznek.
Élettel átitatott lapot
ad ő a költőnek.
Erős, kifogyhatatlan
tollat ad kezébe, s szavakat zúdít izzó lelkébe.
(2004)
Kommentáld!