Lemondás
Lemondás az életem.
Lemondani érted kedvesem.
Kimondani ezt alig merem:
lemondanék ha lehetne,
lemondanék mindenről érted egyetlenem.
titkon szívem mélyén kicsit remélek:
remélem, hogy egyszer megérzed
azt, hogy nagyon nagyon szeretlek téged,
s talán egyszer eljön az idő, hogy nem zavar ezt többé már téged.........
Tudom : reménytelen dolog amit érzek,
de sajnos tudom hogy szívemben így marad ez amíg élek,
így marad ez életem folyamán végleg,
s ellene semmit nem tehetek,
s bár ésszel semmit sem remélek,
mégis olyan nagyon fáj, sajog a szívem,
olyan nagyon folyik a könnyem....
Pedig ez érzelem,
s az érzelmet én egyáltalán nem szeretem.
Nem szeretem ha könnyben úszik szemem,
mert ez csak töményen érzelem,
s ilyenkor nem az eszem
az,mely uralkodik személyemen.
Ilyenkor az ostoba érzelem az,
mely uralkodik felettem,
s tudatomnak is fáj,
hogy nem használom már megint az eszem.
Hiszen ésszel tudva tudom a tényt:
hogy nem lesz közöttünk ilyesmi sosem,
e földi létben sosem lesz közöttünk kölcsönös szerelem,
mert ez az , amit a sors nem enged meg nekem:
nem lehet nekem ilyesféle szerelem.....
Talán Isten az ki valamilyen okból megtiltja ezt nekem.
Mivel ezt tilos nekem,
s a szerelem,
csupán álmomban teljesülhet nekem,
s az én szerelmem marad mindig feneketlen verem,
melynek mélyén ülök tehetetlen,
ezért van az hogy igaz dolog,
melyet most kimondok önfeledten:
valóság helyett mindig megmarad az álom nekem.
Kommentáld!