Szőke rakoncátlan hajtincsek,
mindig szemem elé reppentek.
Türelmetlen kicsi kezek,
látáshoz segítettek.
Ma is ezzel foglalkoztam,
hűs fák árnyékában.
A nyári nap ma nem volt kegyes hozzánk,
forróságával sújtott le ránk.
Csitt-csatt kattan hangosan,
így záródik hajamban.
Végre látásom tiszta.
Kapun kihajolva,
kukucskálok az utcára,
babámat szorosan magamhoz szorítva.
Szemem izgatottan felcsillan,
a közelítő néni számomra nem váratlan.
Kedves mosoly ráncos arcán,
ősz hajával táncot jár.
Mellém érve piheg néhányat,
és már mondja is a mondókákat.
Csüngök minden szaván,
melyekben számomra valósak a csodák.
Szerettem a nénikét és vele a sok versikét.
Fejemre barackot nyomott,
majd lassan távozott.
Anya hangját sodorta a szél,
libbent is a kicsiny szoknya szél.
Gyorsan kincsem siessünk,
mert a menyasszonyokról lekésünk.
Anya kezében a kezem,
menjünk kedvesem.
Templom felé közeledtem én,
mikor barátnőm szaladt felém.
Megcsodáltam új babáját,
és annak csillogó szőke haját.
Hangokat hallva balra fordultam,
majd szájtátva bámultam.
Finom selyemből készült ruhák libbentek felém,
mesében sincs ily csodaszép.
A menyasszonyi ruhák hófehérek,
mint a diófánkon lakó gerléknek.
Anyáék suttognak egybe gyűlve,
majd elfojtott jajgatás kúszik fülembe,
de én csak elbűvölve bámulom a násznépet.
Mindenki elkeseredett és kétségbe esett.
Naiv gyermeki szemem ezt észre sem veszi,
a síró emberek okát nem érti.
Megpecsételődött az ifjú házasok sorsa,
ne is számítsanak semmi jóra.
Halál az esküvő napján katasztrófa,
a nép egymásnak suttogta.
Lágy szellő suhant a násznép között,
egyenesen hozzám jött.
Éreztem arcomon egy szerető, lágy érintést,
ő nem más volt mint a néni aki mindig mesét regélt.
Furcsa érzés kerített hatalmába,
tudtam ő már nem repít a csodák világába.
Kommentáld!