Nem minden nyaralás

papsajt

Tóth Attila

Miklósi Miklós az elkövetkezendő héten fogja ünnepelni nyolcvannyolcadik születésnapját.

Reggel hét óra elmúlt már, amikor az ébredés állapotába került és gondolatai afelé irányultak, hogy hogyan ünnepelje meg ezt a közelgő dupla nyolcas eseményt.

Először, és szájában összecsordult az éjszaka folyamán megáporodott nyál, arra gondolt, hogy valamilyen örömlány felvidíthatná majd a jeles napon. De ezt a gondolatot rögtön ki is verte gyengülő agyából, csak a pénznek az ablakon való kilapátolását jelentené, hiszen a néhány évtizede még működő megoldások mára már a homályos múlt zavaros ködébe vesztek.

Aztán arrafelé kanyarogtak el gondolatai, hogy elutazhatna valamelyik világ városba. Ez viszont macerás lenne, sok gyaloglás, eltévedés, s a többi, úgy hogy ezt is kiverte éltes fejéből, ahonnan egyébként is sokszor kiverődtek már gondolatok, emlékek.

Valami új tárgyat, ruhafélét szintén nem érdemes venni, mert már nem tudná kellőképpen kihasználni azokat, örökösök meg nincsenek.

Miklós, korábban Mikuka, ahogy édesanyja hívta, nagyon szerette egyetlen fiát, amíg élt, halála után azonban közömbös lett ez az érzés csemetéjével kapcsolatban. A mamának volt egy vetélése tizenegy évvel Mikuka megszületése előtt. Neki ment a forró sparheltnek és akkorát ugrott, hogy átrepült a konyha asztalon és egy nagy fazék baracklekvárban landolt, amit előzőleg főzött meg és szintén forró volt. A két magas klíma, no meg az ugrás okozta sokk következtében elvesztette magzatát. Miklós most már nem tragédiaként, hanem szerencsének könyvelte el az anya számára e tragikus eseményt, hiszen ha tizenegy évvel korábban már megszületett volna, akkor valószínűleg most már nem is egzisztálna bolygónk élőlényei között, hiszen kilencvenkilenc éves lenne, ezt a kort pedig még a demográfiailag jól álló országok esetében is csak néhány tíz ezrelék éli meg a polgárok közül.

Miután sokadszorra konstatálta magában, hogy milyen szerencsés az elvetélés miatt, persze egy második vetélés és egy újabb terhesség következtében még fiatalabb lehetne, agytekervényei visszakanyarodtak a méltó születésnapi ünnepléshez.

Döntött. Elutazik valahová a tengerhez. Görögország jó lesz, ott sok szép sziget van és az idő is előnyösebb meteorológiai szempontból, mint idehaza. Becsomagolt néhány ruhadarabot egy a szüleitől ráhagyományozott vulkánfíber bőröndbe és metróval, busszal kiment a reptérre. A vulkánfíbert az utasok közül sokan megcsodálták, valaki meg is akarta venni régiség gyűjteményébe, de Miklós elzárkózott a nem kevés anyagiakkal kecsegtető transzakciótól.

A reptéren hosszú bolyongás után végül odament egy ablakhoz, ahol egy csinos harminc év körüli hölgy ült.

- Kérek egy jegyet Athénbe.

- De uram, ez nem a szarvaskúti vasútállomás. Jegyet irodában vagy online vásárolhat.

- Hol van ez az onlájn?

- Az online az Interneten elérhető.

- Inter micsoda? Ez valami olyasmi, mint az Internacionálé? Úgy tudtam, ez már kiment a divatból. Még emlékszem, „fel, fel ti papjai a földnek”, nem is papjai, hanem rabjai..., akarom mondani, hiába az ember már felejt. Ha jól emlékszem a béke papok azért még énekelték.

- Uram, maga hol él?

- Kelemen utca 14, harmadik emelet 4. Nem szeretem a lakást, mert a szomszédban a férj mindig hegedül, a feleség meg ordít, hogy hagyja abba.

- Na viszlát uram, szólalt meg a hölgy, akit nem igazán érdekeltek a Kelemen utcai események.

- Szóval nem segít? kérdezte elcsukló hangon az egykori Mikuka.

Valamiféle segítő szándék ébredt fel éltes korú embertársa iránt a hölgyben.

- Várjon megnézem, nincs-e véletlenül üres hely az athéni járaton, stand by jegy.

- Nem tudok angolul, de a stand azt jelenti, hogy állni, ennyit még én is tudok. Ez Athénig nagyon kimerítene, a jobb lábam rosszabb, mint a bal, hiába hívják jobbnak.

A nő közben lázasan nyomkodta a klaviatúrát.

- Sajnos nincs szabad hely a gépen.

- Jó nekem máshová is, csak tengerpart legyen.

Hosszú percek múlva Miklós megtudta, hogy bécsi átszállással eljuthat Albániába.

- Nekem jó lesz, mert egyik országban sem jártam még. Tulajdonképpen egyszer voltam Pesttől távol, Pilismaróton, disznóölésen, úgy hetven évvel ezelőtt. Azért nem mentem többet disznóölésre, mert a megszúrt hízó, nem esett azonnal össze, nekem jött és megharapta a jobb lábamat, azért is ez a rosszabb.

- Uram, van Tiranába jegy.

- Az előbb még Albániáról volt szó.

- Tirana Albánia fővárosa, onnan 40 kilométer a tenger strandokkal, szállodákkal.

- Akkor jó, mehet.

- Mikorra kéri a visszautat?

- Hát legyen tíz nap múlva, hogy a születésnapi ivászatomat még ki tudjam ott pihenni.

- Ez is rendben, van vissza felé jegy - mondta most már kevésbé együtt érzően a reptéri alkalmazott.

- Mivel fizet?

- Forinttal.

- Nem úgy értem, milyen kártyával?

- Nekem csak magyar kártyám van, a francia kártyát nem is ismerem, de nem hiszem, hogy egy pakli használt kártyacsomagból kijönne az utazás.

- Készpénze van?

- Kész a pénzem az útra, van nálam 764365 forint. Azért rendelkezett ilyen komolyabbnak számító összeggel, mert nagynénje lakásának megörökölte egy ötödét, a nagynéni ugyanis átment a piroson és a tizenkettes autóbusszal való közvetlen találkozását csontozata és belső szervei olyan negatívan reagálták le, hogy a hölgy Szent Péter birodalmába költözött át.

- Nem szoktunk készpénzt elfogadni, de beszélek a főnökkel.

Rövid telefonos szóváltás után a hölgy egy másik ablakhoz irányította emberünket, ahol megszabadították 122000 forinttól, viszont cserébe kapott egy retúrjegyet egészen Tiranáig.

A becsekkolásnál elkobozták Mikuka pálinkáját, zsebkését és a lábsóit is. Mindenhová kísérték, mert egyedül még mindig bolyongana a reptér összes, a közönség számára nyitott, helyiségei között.

Amikor felkerült a bécsi gépre azonnal leült. Közölték vele, hogy ez nem az ő helye. Miklós válaszában rámutatott, hogy nem érti, mert, amikor ő Pilismarótra utazott és onnan vissza, oda ült ahova akart, illetve ahol volt üres hely.

Bécsben várakoznia kellett és úgy gondolta, jó lenne venni egy albán- magyar szótárt, a leendő kommunikáció megkönnyítése végett. Törekvése kudarcot vallott, a reptéren csak angol - német és német - francia szótár volt a könyvkínálatban. Gondolkozott, hogy valamelyiket megveszi, de aztán úgy gondolta, hogy Albániában esetleg kap olyan szótárakat, amelyekkel áthidalhatja a nehézségeket, mondjuk egy magyar - angol és angol - albán szótár közreműködésével.

Landolás után a reptéri személyzet jobbnak látta átkísérni ahhoz a kapuhoz ahonnan a tiranai gép fog indulni. A várakozás alatt elment az illemhelyre, ahol nagyon meglepődött, amikor pisilés után egy láthatatlan kéz leöblítette a piszoárt.

A második gépen támadt némi konfliktus közte és a légi kisasszony között, ugyanis amikor elhangzott a kérdés, hogy carbonárát vagy cannellonit enne-e szívesebben, utasunk csécsi szalonnára és lila hagymára szavazott. Mivel az óhajtott ételkombináció nem volt elérhető, hangos szóváltás keletkezett, a férfi azzal érvelve, hogy csécsi szalonna a lakása melletti piacon, sőt még Pilismaróton is kapható.

Leszállás után nem lehetett eltévedni. A gép egy kisebb épület mellett állt meg, a lépcső odatolása után csak ebbe az épületbe vezetett az út. Mikukát egyenruhások állították meg és igencsak tört angolsággal próbálták megindítani a kommunikációt. Mivel egyre hevesebb lett a bábeli hangzavar, és újdonsült turistánk semmire nem reagált érthető módon Albánia hivatalos szerveinek kérdéseire, karon fogták és el kezdték elvonszolni számára ismeretlen irányba. Na, nesze neked nyaralás, gondolta Miklósi Miklós, valószínűleg börtön következik. Erről voltak emlékei, mert az ötvenes években elhurcolták, ugyanis nyilvánosan kijelentette, hogy a Kopasz Manó szörnyű egy ember. Rákosira gondolt és nem tartotta igazságosnak az ellene felhozott vádat, hiszen egykori édesapánk valóban kopasz volt és Manó volt a beceneve, így legfeljebb a „szörnyű” jelző használatát tarthatták sérelmesnek, azt is csak Rákosiék szemszögéből nézve. Többször jól elverték, ezt különösen a Pilismaróton megesett, disznó harapást elszenvedett lába sínylette meg. Két év után már szabadult is, ez nem is olyan rossz arány a nyolcvannyolc évhez viszonyítva. Persze ez az arány most eltolódhat a börtön évek javára.

Dolgozott a reptéren egy magyar nő. Néhány éve került a mediterrán országba, mivel odahaza lecsukták volna férfi emberek zaklatása és áruházi, ki nem fizetett kínálati tételek eltulajdonítása miatt. Jól számított, itt nem fogja keresni az Interpol. A nőt kérték fel tolmácsnak, külön díjazás mellőzésével.

- Azt kérdezik Öntől, hogy van-e valami elvámolni valója.

- Elvámolni valóm nincs, viszont elszámolni valóm van, még pedig a légi kisasszonnyal, aki visszautasította a csécsi szalonna és a lila hagyma felszolgálását útban idefelé. A vámosok nem tudtak mit kezdeni a csécsi szalonna körül kialakult konfliktussal, mélyebben nem is akarták beleásni magukat a problémakörbe, mivel fogalmuk sem volt, hogy mi is az a csécsi szalonna, fizetésük nagyságrendje pedig nem inspirálta őket további kutakodásra. Így Miklós újra szabad volt.

Egyetlen busz állt a kijáratnál, erre felszállt és mivel még nem váltott pénzt, nem tudott fizetni a viteldíjért. Ing zsebéből elővett egy kopottas szemüvegtokot, amelyet azért vett magához, hogy majd legyen egy másik pénztárcája is az országban használatos valuta elraktározására. Mivel nem jutott más eszébe, felajánlotta a valaha jobb napokat látott tárgyat viteldíj gyanánt. Némi húzódozás után a sofőr ráállt a barter üzletre, szerette volna még megkapni az idős úr svájci sapkáját is, de merev ellenállásba ütközött.

A busz a főváros főterén állt meg. Elsőként Szkander bég hatalmas szobrát pillantotta meg. Születési dátumként 1405 volt olvasható a talapzaton. Miklós nem értette, ilyen régen is már szkandereztek, és itt Albániában ennyire népszerű lett volna ez a manapság inkább csak kocsmai erőfitogtatásra szolgáló tevékenység?

Felvilágosodásra a problémával kapcsolatban nem volt lehetőség, ezért leült egy padra, hogy elmorfondírozzon azon, hogy hogyan tovább. Melege lett és levette ingét, maga mellé helyezve az ülő alkalmatosságon. Egy idő után úgy döntött sétál egy kicsit, fogta bőröndjét és céltalanul elindult. Néhány perc múlva eszébe jutott, hogy az ing a padon maradt, csak ez az egy inge volt, visszasietett. A padról az ingnek addigra lába kelt. Meglátott egy pénzváltót és egy nagyobb összeget lekre váltott. A pénzt nadrágja mellső zsebébe tette, mivel a szemüvegtok már nem volt a birtokában. Hát akkor irány egy bolt, mégiscsak kell egy ing a nyaralás alatt. Lázasan nézte a kevéske üzlet feliratait, keresve az ing szót, hátha magyarul is olvasható valahol a kirakatokban, azon turisták megsegítésére akik ingileg megszorultak, de ilyen feliratot nem talált. Már majdnem feladta, amikor meglátott egy "shoping" feliratot. Jó lesz, gondolta, ha korábban volt kiving, akkor ez egy modernebb ing változat lehet. Belépett az üzletbe, ing sehol, viszont voltak asztalterítők különböző méretekben és színben. Felpróbált egy zöldet, majd kékre cserélte. Nem ing, de mégis csak el lehet vele takarni a felső testét. Le sem véve magáról, a pénztárhoz ment és sikerült abszolválnia a vásárlást.

Úgy döntött, hogy aznap még nem megy tovább a tengerhez, mégiscsak jó lenne megismerni ezt a fővárost, hiszen ez a legelső, amit megismerhet Budapesten kívül. A további fővárosokat előre haladott kora miatt már nem tervezte be, hátha hiába való időtöltés lenne. Egy helyen meglátott egy "Zimmer" feliratot. Emlékezett egy korábbi filmre, amelynek "Zimmer Feri" volt a címe és turisták elszállásolásáról szólt a cselekmény. Kisebb szállodáról volt szó, a recepciós először ki akarta zavarni az ingként használt terítő miatt, de miután konstatálta, hogy egy idegen ajkú állampolgárról van szó, megenyhült, arra gondolva, hogy ez lehet a legújabb nyugati divat és rövidesen nyaralók százai jelennek majd meg hasonló öltözékben.

A recepciós egy papírra írta fel a szoba árát egy összegben, amihez fejben már hozzá volt adva az az összeg is, amit aztán a bugyijában dugott el.

A szoba egészen kellemes volt, a folyosó végén volt egy zuhany és egy angol vécé ülőke nélkül. Az ülőkét ugyanis felszerelés után egy órán belül mindig ellopták, így a tulajdonos felhagyott a további kísérletezéssel, inkább egy csillaggal visszaminősítette intézményét, így lett a szálloda fél csillagos.

Rövid pihenő után Mikuka tett egy sétát a városban, megivott egy kis üveg Raki Rushit, amire még a rendszerváltás előtti évekből emlékezett, nálunk is kapható volt az albán szeszipar e páratlan terméke. A séta és a rushizás után jó hangulatban feküdt le az ágya elé, ugyanis a szobában nem volt villany, ő pedig nem keresgélt, lefeküdt a földre, mivel teljesen tropa volt.

Reggel a müezzin hangjára ébredt és nagyon ideges lett, mivel háborús filmekben látott olyat, hogy megafonon szólítják fel a lakosságot, hogy vonuljanak menedékbe, mert támad az ellenség, de ki támadhatta meg Albániát, a kommunista időszaknak már régen vége. Kinézett az ablakon és semmiféle menekülésre utaló nyomot nem látott. Arra a következtetésre jutott, hogy talán háborús filmet forgatnak, az idegesség végleges leküzdésére még kihúzta az utolsó kortyokat a tegnap vásárolt rushis üvegből. A derekában csípős fájdalmat érzett, ennek két oka volt, a padló sokkal keményebb volt, mint a hepehupás ágy lett volna. A másik ok abban keresendő, hogy több, mint nyolcvan év telt el azóta, hogy első áldozóként eleget tett édesanyja és a rokonság elvárásainak. Ennek dacára talpon volt és készen állt arra, hogy áthelyezze magát a tengerpartra. Amint kilépett a félcsillagosból észrevett pár méterrel arrább egy éltesebb középkorú nőszemélyt, aki mosott ruhákat terített ki egy szigetelt villanyzsinórra. A ruhák között volt egy rövid ujjú kockás ing is. Elővette zsebéből az albán valuta köteget és mutogatni kezdett, hol az ingre, hol a bankókra. Sokára tartott, amire a takarítónő kinézetű matróna felfogta, hogy mit akar. Kezdte elhessegetni a terítőbe csavart férfit, de amikor az húszezer leket lobogtatott meg, haragja gyengéd megértésbe csapott át és az üzlet létrejött, amelyen a munkát serényen végző háziasszony igencsak jól keresett, mivel Miklós egyáltalán nem volt tisztában az albániai ing árakkal. Még úgy vizesen magára öltötte, a melegben úgyis megszárad majd. Most már teljes jogú állampolgárnak érezte magát, de nem albánnak.

Tiranában könnyen rátalált a buszpályaudvarra és 676 leket fizetett a viteldíjért Durresig. Ekkor felderengett benne, hogy valószínűleg túlfizette az inget, annál is inkább, hogy az használt volt és mellben szorított. A negyven kilométert több, mint egy óra alatt tette meg, amelynek szintén két oka volt. Az egyik, hogy az út minősége messze elmaradt a több évtizeddel ezelőtti pilismaróti mellékutak minőségétől, a másik, hogy a busz sem lehetett sokkal fiatalabb, mint újdonsült utasa. Hogy jobban teljen az idő megkínálta a sofőrt egy kis Raki Rushival, aki nem szabadkozott e barátságos megnyilatkozás ellen.

Durres a végállomás volt. Leszállás után úgy döntött, hogy a tengerpartot veszi előbb szemügyre. Az ingét megint a meleg miatt levette, de hozzákötötte a vulkánfíber fogójához, nehogy úgy járjon megint, mint az előző napon. Mégsem költheti teljes tőkéjét albán ingekre.

Egyszer csak érdekes sürgés-forgásra figyelt fel. Egy beton bunkerből, bútorokat, ruhaneműt hordtak ki egy szamárfogatra. Később tudta meg, hogy ezek a bunkerek korábban katonai célokat szolgáltak, ezekből lőttek volna az imperialista támadókra, ha azok meg merték volna kockáztatni Albánia leigázását. Most viszont úgy tűnt, hogy egy család költözik ki a korábbi hadi létesítményből. Hát ha üres, jó lesz nekem is gondolta Miklósi. Amikor a korábbi lakók eltűntek, birtokba vette az ingatlant. Így legalább sikerül lefaragni az ing árát.

A nap hátralévő részében elstrandolgatott, a bőröndöt, a rákötözött inggel együtt, magával vitte, mivel a bunker nem volt zárható és félt, hogy valaki pofán csapja ingóságait. Nem ment messzire a vízbe, hogy állandóan szemmel tudja tartani a vulkánfíbert. Talált egy büfét, itt evett egy számára ismeretlen ételt és a változatosság kedvéért most Szkander bég konyakot ivott. Elképesztő a szkander albániai népszerűsége, Tiranában szobor, itt meg konyak, - gondolta. Fiatal korában biztos, hogy kihívott volna egy albánt szkanderezni, de hát az ő korában ez egyértelmű vereséget jelentett volna, nem kizárva a csukló törés lehetőségét sem.

Este három suhanc ébresztette fel a korán nyugovóra térő öreget, aki párnaként a sokat megélt bőröndöt használta. Zsákok és szatyrok voltak náluk, Miklóst kilökdösték alkalmi lakhelyéről, de nem zavarták el a bunker elől, így láthatta, hogy bent csencselés folyik. Készpénz kötegek, ruhanemük, napszemüvegek, kis televízió szerű tárgyak (tabletek) cseréltek gazdát.

Miklós nem volt megáldva különösebb logikai készséggel, élete legelmésebb logikai következtetése az volt, amikor egyszer arra lett figyelmes, hogy a Kelemen utcai szomszédjai lakásából egy idegen férfi ugrik ki alsónadrágban, a többi ruhaneműjét a kezében tartva és menekülőre fogja. Arra gondolt, hogy a szomszéd felesége idegen férfit fogadhatott bujálkodás céljából és a férj rajta kapta őket. Gyanúja beigazolódott, mivel áthallatszott, ahogy a férj feleségét trágár szavakkal illeti abból kifolyólag, hogy nem megengedett testi kapcsolatot létesített egy olyan férfival, aki nem, hogy nem rokon, de még a közeli ismerősök sorába sem tartozik. A felelősségre vonás nem állt meg szóbeli rendreutasítással, a dolog komolyságára tekintettel pofonok is elcsattantak. Lehet, hogy volt rúgás is, de ez nem hallatszott át, így Miklós ez utóbbival kapcsolatban csak találgatásokba bocsátkozhatott.

Gyenge logikai készsége azonban most sem hagyta cserben, a suhancoknál lévő tárgyak lopásokból származhatnak és az áldozatok nagy való- színűséggel a strandolók közül kerülhettek ki. A szajré szétosztása után az öreg visszatérhetett hajlékába. Már vízszintesben volt, amikor a fiatalok ismét megjelentek és elkezdtek e helyi, de egyébként kevésbé ismert indoeurópai nyelven gajdolni. Hosszú kézzel-lábbal történő kommunikáció vette kezdetét, néhány óra múlva azonban világos lett a kép. Miklóssal szemben az volt az elvárás, hogy a lopások alatt figyeljen és füttyszóval jelezze a veszélyt, mármint nem a leendő áldozatok számára, hanem nekik, hogy időben le tudjanak lépni a rendőrség involválódása nélkül. Amikor Mikuka nemet mondott, megértették vele, hogy ellenállás esetén verés következik és a bunkert is el kell hagyni. Együttműködés esetén viszont tíz százalékban részesül a szajré teljes értékéből, de ez az érték nem a tényleges piaci ár figyelembevételével, hanem becslés alapján történik majd. A bunker elhagyása talán még csak elment volna, a verés viszont nagyon meggyőző érvnek bizonyult, felidéződtek emlékeiben a Rákosi érában töltött börtönévek, akkor fiatal volt, mégis nehezen viselte, most pedig lehet, hogy egy verés földi pályafutásának utolsó állomását jelentené.

Az új állás még másnap délután véget ért. Miklós a strandon elbámészkodott és későn fütyült és az sem sikeredett valami jól. Mióta fogazata erős hiátusokat alkotott, a fütyülés nem ment jól. Csinálhatott volna a munkaidő megkezdése előtt próba fütyüléseket, ez talán a három zsebest, jobban mondva strandost is jobb belátásra bírta volna, hogy egy épebb fogazatú őrszem alkalmazásának járjanak utána. De nem így történt. Mind a négyen a rendőrségi fogdában találták magukat. Aznap már csak egy kis sárgaborsó levest kaptak, pedig korábban Miklósi azon őrlődött, hogy este Raki Rushit vagy Szkander bég konyakot igyon-e. Legalább egy problémával kevesebb lett, este semmit nem fog inni.

A tárgyaláson volt kirendelt tolmács a magyar követségről. A reptéri asszony már csak azért sem jöhetett volna szóba a feladat ellátására, mert kiderült róla, hogy kölyökmacskákat és fajtatiszta kutyusokat emelt el gazdáitól az éjszakák leple alatt és azokat külföldi turisták részére értékesítette. Most ő is előzetesben várta sorsa miként alakulását. Az ifjú tévelygők hosszú éveket kaptak, ez nem azt jelentette, hogy tovább fognak élni, hanem a jó levegőn eltöltendő hátralévő évek rövidülnek le, amelyek aztán a teljes élettartamra is kihatással lehetnek, de negatív előjellel.

A füttyöt enyhébb vétségként könyvelték el, amelyet tovább enyhített az a tény, hogy Miklós ezt kényszer hatása alatt tette, az ő korában egy kilátásba helyezett verés sorsdöntő (lábról végleg ledöntő) lehet a szó legszorosabb értelmében. A bunker elhagyásának kényszere viszont nem szerepelt a nyomozati anyagban, így arról szó sem esett. Gondolt arra, hogy szót kér, megemlítve, hogy a bunkert is el akarták vele hagyatni, hátha ez a további kényszer kilátásba helyezése tovább enyhít bűnösségének enyhítésében, de aztán felmerült benne, hogy a korábban védelmi célokat szolgáló építmény használatba vétele, lehet, hogy nem volt legális részéről, ebben az esetben pedig elképzelhető, hogy ezért is felelősségre vonják majd. Így a bunki problematikája egyáltalán nem került terítékre. Ő csak tizenegy hónapot kapott azzal, hogy jó magaviselet esetén öt hónap után szabadulhat.

Cellája a klíma miatt nem volt nyirkos csak bogaras. Ez viszont megtörte a börtönidő unalmát, monotonitását, mivel idejének tekintélyes részét azzal töltötte, hogy cipőjével csapdosta agyon az állatvilág e kis testű teremtményeit.

Az elzárása harmadik napján közölték vele, hogy mivel az ország büdzséje nem engedheti meg magának, hogy ingyen kosztolhasson, fizetnie kell napi 1100 leket, (körülbelül 500 forint). Ezért persze csak a börtön kosztot kapja, viszont az őrzésért nem kell külön fizetnie. Mivel volt pénze, ez nem okozott nagyobb gondot, sőt néhány nap múlva jóba lett az egyik börtönőrrel, aki gyakran hozott be neki Miklós pénzéből rushit, azért most már nem lehetett felelőtlenül költekezni és a rushi olcsóbb volt a Szkandernél. Az üveg tartalmával aztán együtt küzdöttek meg testvériesen, fele-fele arányban.

Születésnapja reggelén úgy döntött, hogy ezt a napot mégiscsak kiemelten kezeli, ezért a börtönőrnél leadott rendelés egy üveg Szkanderrel is kiegészült. Délután felváltva húzogatták meg a két üveget, az őr munkaidőn túl is bent maradt munkahelyén, mivel az üvegek tartalma még nem nullázódott le. Az eredmény eszméletvesztés lett mindkét fél részéről. Mikuka talán meg is léphetett volna, de erre az alkoholtól legyengült fizikai állapota miatt nem kerülhetett sor, sőt eszébe sem jutott agytekervényei megtámadott állapota miatt. Két másik börtönőr, kollégájuk szempontjából pozitívan állt a történésekhez. Miklósra rázárták a cella ajtót, a kollégát pedig kivonszolták egy bokor alá friss levegőre és letakarták azzal a ponyvával, amit a jobb létre szenderült foglyok láthatatlanná tételére használtak arra az idő intervallumra, amíg elszállításra nem kerültek. Azért nem voltak teljesen önzetlenek, kijózanodás után másnap reggel közölték, hogy hallgatásukért ők is kérnek egy-egy üveg rushit. Az érintett őr nem találta ezt igazságosnak, viszont, mivel nem volt más választása, nem ellenkezett. Miklós aztán igazi barátként lett elkönyvelve az ivó cimboraságon felül, amikor felajánlotta, hogy az egyik üveget ő fizeti. Együtt követték el a rendbontást, viseljék együtt a következményeket is.

Eltelt már több, mint két hónap bogár csapkodással és iszogatással, amikor az egyik reggel a börtön parancsnok elé vezették a magyar foglyot. Rossz érzés támadt benne, mégiscsak kiderülhetett az a szülinapi dáridó. Most majd valami szigorítás, hosszabbítás következik. A börtön parancsnok épp a sej-haját vakargatta, amikor egy őr kíséretében beléptek az ajtón. A vakargatás ekkor abba maradt.

- Sajnos az infláció magas volta miatt, nem tudjuk tovább finanszírozni az Ön kosztoltatását napi 1100 lekből. Miklós ekkor már értett néhány szót a szkipetárok nyelvéből és nagyjából, a lényeget kihámozva, megértette a parancsnok lakonikus közlését. A továbbiakban kiderült, hogy a pénz összeget megemelni a bírósági végzés értelmében nem lehet, más forrást az állam nem biztosít, azt pedig mégsem vállalta fel a börtön parancsnok, hogy alultápláltság, illetve nem táplálás következtében a rab elhunyjon, ez rontaná nemzetközi szinten az albán büntetés végrehajtási intézményekről alkotott véleményt. Bírósági állásfoglalás után az az álláspont alakult ki, hogy az idegent szabadon kell engedni financiális okokból. Ez a megoldás az újdonsült két ivócimbora között ellentétes érzelmeket váltott ki, Miklósi jól eső érzéssel vette tudomásul, hogy újra szabad, a börtönőrből azonban ellenkező előjelű érzések törtek elő, hiszen a jövőben magának kell gondoskodnia az italkészletéről, ami az ő anyagi megbecsüléséhez képest jelentős érvágással jár együtt. A kijárathoz azért kikísérte, Miklósi megkérte, hogy várjon néhány percet, a közeli boltból hozott neki egy rushit búcsúzóul.

Szabadulása után úgy döntött, hogy hamarosan hazatér. Két napot azért még a tengerparton töltött. Ezután már csak annyi anyagi java maradt, hogy feljusson busszal Tiranába, ott eltöltsön még egy éjszakát a félcsillagosban és vegyen egy üveg rushit, de mivel ez a nyaralás betetőzését jelentette, félliteres helyett literes kiszerelés mellett foglalt állást.

Este pityókásan ballagott vissza a szálloda irányába, lóbálva a félig üres rushis üveget, amikor ketten közrefogták, elvették a maradék pénzét és a rushit is. Az éjjeli tartózkodás ára szerencsére már abszolválva volt. Elalvás előtt azon gondolkozott, hogy miből fedezi majd a reptérre tartó viteldíj ellenértékét. Úgy gondolta, hogy az ingként használt terítő e célra meg fog felelni, hiszen gyakorlatilag teljesen újnak számított. Ha jó volt idefelé, az új korában is kevesebbet érő szemüvegtok, akkor a terítő biztosan zöld utat kap a buszsofőr részéről.

Másnap a buszsofőrt, igencsak meglepte az ajánlat, de mivel a jegy ára nem az ő zsebébe folyt be, hiszen műszak végén az eladott jegyek és a befolyt fizetőeszközök mértéke egyensúlyban kellett, hogy legyenek, jegyet viszont nem kell adjon a terítőért, ráállt az üzletre. Különben is közeleg a felesége születésnapja, így az ajándékozás is sínre került.

Útközben történt egy baleset, a sofőr ráhajtott egy, az úton éppen átkelni akaró állampolgár lábára, aki viszont furcsa módon nem kezdett el jajveszékelni, hanem csak kétezer leket követelt, megígérve, hogy a pénz fejében nem tesz feljelentést. A rejtélyre aztán fény derült, az illetőnek cseresznyefából volt az egyik lába, ezért nem érzett fájdalmat. Lám az ilyen előnytelen, szomorú állapotnak is adott esetben óriási előnyei lehetnek. A sofőr viszont le akarta alkudni a vesztegetést ezer lekre, mondván, hogy nem okozott fájdalmat, sérülést. A falábú viszont azzal érvelt, hogy a protézisből lehasadt egy kisebb darab. A károkozás miatt végül kompromisszumos megoldás született, ezerötszáz lek vándorolt egyik zsebből a másikba.

A reptéren közölték vele, hogy jegye több hónapja lejárt, visszatérítésre sincs lehetőség. Különben is az elkövetkezendő tizenhét napban a járatok már mind foglaltak. Akkor most mi legyen? Miklós felajánlotta, hogy esetleg végezne valamilyen munkát a reptéren, hogy megkeresse a jegy árát egy későbbi időpontra, de ez csak könnyű fizikai munka lehet korára való tekintettel, legfeljebb napi öt órában. Szellemi munka sem lehet, részben szintén kora miatt, részben pedig azért, mert ilyen jellegű tevékenységre fiatal korában sem volt nagyon alkalmas.

Az ajánlatot a reptér vezetősége elutasította, de felhívták a magyar követséget az ügy megoldása érdekében. A követségi titkárt elöntötte a harag. Már megint ez a Miklósi Miklós. A múltkor tolmács kellett neki, mert megsértette a törvényességet, kóterbe került, most meg nem tud hazamenni. Végül olyan megoldás született, hogy busszal eljuthat a montenegrói Kotorig, onnan pedig van vonat, ami ugyan hosszadalmas és hálókocsit sem kap, de mégiscsak hazaér. Ezen kívül kap még egy szerényebb összeget, hogy az útra vásárolhasson némi élelmiszert. A teljes összeget aztán egyenlő részletekben tíz hónap alatt levonják a nyugdíjából. Azért tíz hónap alatt, mert a nyugdíj olyan alacsony volt, hogy a törvény nem tette lehetővé havi intervallumban nagyobb összeg levonását. A követség ugyanakkor rizikót is vállalt, mert ha a nyolcvannyolc éves ember előbb elhalálozik, még a kölcsön lejárta előtt, akkor a veszteség a követségé, mivel a nyugdíj intézet már nem fizet megboldogult személyek után.

Estefelé már útban volt Kotor felé, a táj ugyan sötétedésig szép volt, utána viszont csak egy albán csőszerelő ráncokkal barázdált arcát nézhette a rosszul megvilágított utastérben. Arra számított, hogy a csőszerelő az utazás színesebbé tétele érdekében majd megkínálja egy kis itallal, amit időnként áttöltött egy flaskából a saját szervezetébe, de tévedett. Nem kínálta meg, az albán valószínűleg irigy volt vagy szegény vagy mindkettő. Hogy melyik variáns volt valójában igaz, azt soha nem tudta meg.

Kotorban kiderült, hogy több, mint nyolc óra múlva indul csak a vonatja. Éjszaka volt, de nem volt hideg, elnyúlt egy padon és elszenderült. Álmában az emlékképek keveredtek egymással. Az egykori pilismaróti disznó még mindig nem lehelte ki a lelkét, megharapta a bal lábát is, miután áttörte a tiranai börtönkerítés rácsozatát, ezután hosszas műtétre került sor a tengerpari bunkerben, ami nem sikerült túl jól, így most már nem csak a jobb lába volt rossz, de a bal is, azt viszont nem tudta eldönteni, hogy melyik a jobb vagy a bal, pontosabban a rosszabb. A kellemetlen álom hatására megébredt. Már reggel volt és az állomás ajtón kitekintve megpillantott egy kis boltot. Na, beszerzem az élelmet - határozta el. Hosszas nézelődés és tanakodás után oda jutott, hogy kenyéren el lehet vegetálni egy napig, ital nélkül viszont viszontagságos lenne az utazás. Két kiló kenyérrel és egy üveg pálinkaszerű itallal, aminek a címkéjét nem tudta elolvasni, mert cirill betűs volt, visszatért az állomásra. Negyedkiló kenyér elfogyasztását engedélyezte magának reggeli gyanánt. A piához nem nyúlt, már olyan értelemben, hogy nem ivott belőle, viszont ha elment valahová, mondjuk könnyíteni magán, mindig hozzányúlt, hogy magával vigye, mert az ellopott ing kapcsán rossz emlékei voltak a magára hagyott értékek tekintetében. Megnézhette volna egy kis sétával a mesébe illő Kotori-öblöt, de mivel erről semmiféle korábbi ismeretei nem voltak, nem élt e természet alkotta fenséges lehetőséggel.

A várakozás alatt egyszer csak megszólította egy középkorú férfi, gyűrött fényképeket mutogatott egy kis épületről és az abban található helyiségekről. Miklós először ingatlan közvetítőnek nézte, aki el akarja adni a szóban forgó házacskát, de aztán kiderült, hogy csak kiadó szobáját szeretné hasznosítani. Mivel a nyaralás eddig sem ment simán, zökkenők nélkül és anyagilag sem engedhetett volna meg magának még egy vékonyan kent kőrözöttes szendvicset sem, sűrű gesztikuláció közepette elhárította az ajánlatot. A zimmer feris ezek után heves szitkozódásokba bocsátkozott a meg nem valósult szoba kiadás folyományaként, melyben gyakran hangzott el a "mama" szó és annak különböző ragozott alakjai, ( a szláv nyelvek igencsak ragoznak), amiből elszegényedett turistánk arra a megállapításra jutott, hogy egykori édesanyja került szóba és valószínűleg igencsak leminősítették a mama erkölcsi bizonyítványát. Visszavágni nem mert, mert egy esetleges testi megmérettetés számára végződött volna minden bizonnyal előnytelen eredménnyel. Mivel a montenegrói kórházak színvonaláról és a helyi temetési szokások állapotáról nem voltak ismeretei, tűrte a szidalmakat. Különben is jó lenne még egy kicsit a földi élet nyújtotta további alternatívákat megismerni. Egy idő után a turisztikai ipar helyi képviselője is odébb állt, Mikuka testi állapotának megrongálása nélkül.

Majd befutott a várva várt szerelvény. Miklós a kalauztól megkérdezte kézzel-lábbal, hogy hova ülhet, hátha a repülési ültetési szabályzatot erre vonatkozóan időközben a vonatokra is kiterjesztették. De leülhetett ahová akart, úgy látszik a vasúttársaság nem akarta utánozni a légieket. A kenyér lassan fogyott, az ital gyorsabban az út során. A vonat háromszor állt meg hosszabban a menetidő alatt, egyszer a menetrend előírásainak eleget téve, kétszer pedig lerobbant, de hála a vasutasok magas szintű műszaki ismereteinek, a hibát mindkét esetben elhárították. Az üveg már majdnem teljesen üres volt és utasunk elszenderült. Egyszer ébredt csak fel biológiai szükségleteinek elvégzése okán. Kinyitotta a megkönnyebülde ajtaját és elkezdte kigombolni a gombolni valót. Ekkor élesen rákiáltott valaki, amit ugyan nem értett, de azt azért felfogta, hogy álljon le az ürítés elvégzésével. Valaki ugyanis már ült a helyiség porcelán ülő alkalmatosságán és nagy baj lett volna, ha Miklós ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Becsukta gyorsan az ajtót és türelmetlenül várt, mert a kényszer erőteljes noszogatása egyre elviselhetetlenebbé vált. Végül zöld utat kapott, majd visszatért a helyére és elaludt.

Arra ébredt, hogy magyarul keltegetik.

- Megérkeztünk, tessék leszállni - mondta egy MÁV egyenruhás.

- Hol vagyunk?

- Budapesten, bácsika.

Miklós a megmaradt majdnem fél kiló kenyeret gyorsan betuszkolta a fiberbe, arra gondolva, hogy a lakásán maradt kevéske élelem már nemcsak emberi, de semmilyen fogyasztásra sem alkalmas, még az egerek is megbetegednének, ha velük született érzékük nem tiltaná el őket a táplálék behabzsolásától. Ekkor újabb probléma állt elő, a bőrönd jobb oldali zárja felmondta a szolgálatot. A MÁV dolgozó felé feltett kérdésre, hogy nem kaphatna-e egy másfél méteres madzagot a táska átkötözésére, nemleges választ kapott. Végül az albán ing oldotta meg a helyzetet, épp átérte a viharvert utazási alkalmatosságot.

A pályaudvarról kilépve egy rendőr azonnal leintette, szokatlan és gyanús volt számára az inges fiber, jobban mondva, a rendőr szemszögéből nézve bőrönd matuzsálem, ugyanis a vulkánfíber anyagot a "police" feliratot viselő zsernyák már nem ismerhette fiatal kora miatt.

Igazoltatás közben különböző kérdéseket tett fel a rend őre és lassan világossá vált számára, hogy Miklós nem egy nemzetközileg körözött személy, hanem egy nem túl jól sikerült nyaralásból visszatért aggastyán, akinek egyetlen fillérje sincs. Megsajnálva a sors által nem túl kegyesen kezelt embert, felajánlotta, hogy autóval elviszi a Kelemen utcába.

A transzfer során a rendőr minden ablakot lehúzott, ugyanis az utasa testéből származó kipárolgások szaga szöges ellentétben volt a vezető kozmetikai cégek által előállított illatvarázsokkal.

Egyenruhásunkban azonban a kellemetlen odőrök hatására sem alakult ki negatív érzés az öregember iránt, így a Kelemen utca 14 elé érve, felajánlotta, hogy felviszi a poggyászt a harmadik emelet négybe.

A lakás ajtaja elé érve, onnan hangoskodás szűrődött ki. Mivel Miklós senkinek nem adott kulcsot, megint csak egyszerű volt a logikai következtetés, illetéktelenek hatoltak be. Erősítés kérésére került sor mobiltelefon segítségével. Néhány perc múlva felszólították a bent tartózkodókat, hogy tarkóra tett kézzel, egyesével jöjjenek ki, ellenkező esetben előnytelen helyzetbe kerülnek, amelynek következtében súlyos sebesülések, extrém estben elhalálozás is lehet az eredménye. A lakás foglalókat vezetőszáron, karpereccel ellátva elszállították. További sorsuk ismeretlen.

A lakásban kosz volt, de ez most egyáltalán nem kötötte le a megtért vándor figyelmét. Becsengetett a szomszédhoz, aki korábban néhányszor már felvette a nyugdíját, ha kocsmai tartózkodás vagy egyéb elfoglaltság miatt otthonától távol tartózkodott a pénzes postás érkezésekor.

- Úristen, hát maga még él?

- És tervezek is még néhány évet. Mi van a nyugdíjakkal? Négy havi esedékes.

A szomszéd zavarba jött és rágni kezdte a kezében lévő mosogató szivacsot, a lerágott darabokat pedig szerte-szét köpködte.

- Nézze, nem számítottam már magára. A pénz nagy részét életszínvonalam emelésére fordítottam. Egy kisebb összeget vissza tudok most rögtön adni, a többit majd részletekben. A szomszéd ezenkívül adott még Miklósnak két szál főzőkolbászt, egy félkiló rizst, három zöld paprikát, egy zacskó négy tojásos kifőzni való csuszatésztát és egy két literes kannás vörösbort, amiből legfeljebb három deci hiányzott. Ez utóbbival jelentősen sikerült Miklós ellenséges érzéseit eloszlatni.

Haza térve, néhány korty vörösbor leküzdése után, a néhai Mikuka mély álomba merült.