Őszi versek versenyének döntője:

******* benevezett versek ********

 

 

Vincze László: Ősszel

 

Lehulló, kifakult levelek köszöntenek,

Elvetik az élet-magot ismét az emberek.

Varjú károg a vetésen, s halni készül a berek.

Elszáll messzire a gólya és a fecske sereg.

Napok hossza rövidül, s jönnek a ’ber’-ek.

Domb alján kis falu, megannyi csöpp telek.

Utolsót fordul a néne, s befele őgyeleg,

Lopva még a vöröslő napkorongra mered.

        Aludni tér minden, és én a jövőt tervezem.

 

Bugyi Anna: Ősz kezdete

 

Nézem a fák hajladozását
Érzem a lombok cirógatását
Nézem a hulló levél szőnyegét
Érzem már az ősz kezdetét.

Nézem, ahogy közeledsz felém
Érzem a lépteidnek a neszét
Nézem a szemednek ragyogását
Érzem a szívednek dobogását.

Nézem az ég gyönyörű kékjét
Érzem a nap gyenge melegét
Nézem a mosolyt az ajkadon
Érzem, hogy átölel a karod.

 

 

Tekse József: Itt az ősz

 

Most a beborult ég,
könnyeivel küszködik,
neki is fáj a búcsú még,
hiszen a hegytetőn
már a nyár haldoklik.

Sírját beterítik a lehulló levelek,
szél fésülte fák hajlanak imára,
míg az időről a rozsda lepereg,
mint kisgyermek arcáról a mosoly,
mikor sírásra görbül a szája.

De szép ez is, kicsit kedves is,
még ha sárba tipor, akkor is.
Menni a nyugalom szőtte erdei úton,
hol talpunk hajnali dér csókolja
és ránk csorog a hegyoldal édes nektárja.

Levegőre kéredzkedik a kiskabát,
a szekrény árnyait unja már,
moly ette testén a szél-barát,
most kénye-kedvére ki-be jár.

Mert búra hajtja fejét az idő,
eltakarja napszemét,
könnyel áztatja a tikkadt földet,
mert elhagyta nyár kedvesét.

Vele sírnak a fák,
elsárgult levél-könnyeket,
míg kopasz ágaik között,
pajkos szelek kergetőznek.

Hűtlen szerető a nyár,
tüzes csókja emlék már,
dér-fátylát hátrahagyva,
most varjak tépik, kár, kár.

 

 

Szabó Rita: Ősz van

 

Ösz van.
Állapítom meg szomorúan.
Elmúlt a nyár,
s vele minden vágy
tovaszáll...

Tovaszáll,
mint a költözőmadár,
mely a nyár
nyomában sietve jár.

Nyárra ősz jön,
s őszre tél.
Az elmúlás vajon
nekünk mit igér?
Mit remélhet az ember,
ha úgy érzi hiába él ?
Az ősz lehet örök elmúlás?
Vajon nics már semmilyen remény?
Mivé lett vajon a vágy?
Mivé vált a szerelem egén?

E kérdésre az ősz válaszol,
mikor a nyarat követve némán araszol:
"Várj reám nyár örökkön örökké,
várj addig míg a bor nem válik végre vízzé!
Hajtsd fejed álomra vállamon,
s vesd le minden gondod ,
mely kecses válladra súlyokat nyom!
Mert a keserűség elmúlik végleg velem: az ősszel,
ezért ne kergetőzzünk tehát az idővel!
Hagyjuk : a természet a maga útján nyugodtan haladjon!
Ám eközben vigyázzunk: ami érték, örök kincsként az
utókornak örökre megmaradjon.

 

 

Nagy Erzsébet: Halottak napján

 

Temető-kertekben gyertyák gyúlnak,
sírok egymás mellett domborulnak.
Mely szeretteink testének hona,
ma virágba borul, e szent napra.

Urunk Istenünk lelküket óvja,
túlvilági örök boldogságban.
Szívünk emlékezik a napokra,
mikor velünk ébredtek hajnalban.

Szülők, nagyszülők, s a gyermekek,
Istenünk szólított, elmentetek!
Emlékben itt maradtok örökre,
és találkozunk, fenn a mennyekben!

Temető-kertekben gyertyák gyúlnak,
emlékek, Virágok tornyosulnak.
Gyermek szívek, kik korán kihunytak,
s húltak a rút halál karjába.

Gyermek szívek ébredjetek újra,
legyen öröm Urunk országában!
Hol angyalok álomba ringatnak,
anyai szívek könnyben gyászolnak.

Temető-kertekben gyertyák gyúlnak,
sírok egymás mellett domborulnak.
Ma ünnep van a holtakat áldva,
népes család, e csonka világban.

 

 

Mészárosné Fischli Magdolna: Őszi délután

 

Sóhajfelhők tengeréből a Nap ki teríti palástját,
Erejét még megfeszítve ontja reám sugarát
Hívogató hangot hallok, bezárom a kis szobám,
Kimegyek a hegytetőre, lássam még a nagy csodát.

Öreg festő elkészült már, műve most az őszi táj
Bíbortól az őz barnáig befestette a vásznát
Látok sárgát, kéket, zöldet, pirost mint a szivárvány,
elragad a varázslata, a bánatom most messze száll.

Elfáradtan visszatérek, de megmarad még a varázs
a vén diófa udvaromon, levetette ruháját
Törzsében egy kis odúban mókus ütött fel tanyát
Amott látom a kis doktort, kopogtat a fakopács.

Vastag ágán cinke pihen, éneke még oly vidám,
Kitettem már az etetőt, teszek bele szotyolát.
Visszanézek a hegyekre, hálám halld meg Istenem
Engedted, hogy megláthassam milyen szép a természet.

 

 

Horváth Magdi: 1956 a miénk!

 

Ötvenhat a miénk
ezt is ellopnátok, mint annyi mindennel tettétek!
Ötvenhat a miénk
bár ma is felakasztanátok
már nem bitóra, csak szögre, kampóra
de eltemetnétek drótokkal összekötözve nagy titokban
ha nem másképp, hát elorozva, mintha a hősök ti lennétek!
Ötvenhat a miénk
és utódainkké, bár sokukat rútul félrevezettétek,
ám nem tart örökké az uralmatok!
A fejekben, ha lassan is, de tisztul a kép
felébred az öntudat hosszú álmából,
hogy soha többé ne tévessze össze senki,
semmilyen hazugságáradat,
hogy ki volt a gyilkos és ki az áldozat!

 

 

Kosináné Madai Katalin: Elköszön a nap az ősztől

 

Elköszön a nap az ősztől,
bár nem adja könnyen át helyét,
elfoglalt trónja mögül süt ránk,
őrizve a "Föld"melegét.

Röpke órákon keresztül,
erőlködve szórja szét fényét,
símogatja,ami már megdermedt,
elűzve az éj hidegét.

Még nyílnak a bimbók sorra,
még énekel egy-két madárka,
de már a fák lombja lassan hull,
parázslón,-búsan-lefele.

Káprázat ez a színpompa,
üdítő a varázsos illat,
nyár és ősz,egymásban elvegyült,
de tudják,ütött az óra!

Még él emléke a nyárnak,
holnap,talán már az ősz diktál,
elnyomja az éltető napfényt,
s pöffeszkedik "trónusán"...!

 

 

Pallagi József: Hisz szép az ősz!

 

Hullik szép hajuk a fáknak,
s dér marta vörös, barna, sárga,
lengő levelek sokasága
vet nekik meleg, puha ágyat.

Tudjátok-e, hogy miért van ősz,
miért fázik, miért reszket ő,
s ha néha-néha rákacsint a nap,
miért aranylik boldog-remegőn ?

Tudjátok-e ?!…
Tudom-e ?!…
Hogy itt az ősz,
hogy gazdag ő,
hogy életért remegő
dermedt ájultában,
csodává szépül ő !

 

 

Bakkné Szentesi Csilla: Futnak a napok

 

csak futnak a napok egymás után
bársonyos léptekkel nap nap után,
hetekből halmoznak hótalan hót,
triumvirátusból négy ad egy jót...

futnak a napok egymás után,
hallgat a tücsök, fecske sincs már,
nem surrog éjjel zöld lombú ág,
délre húzott a vándormadár

rövid az este, a dal elcsitul,
pityókás vendég hazaindul,
fonnyad a fűben a réti virág,
víz után vágyott, szárad a szár

erdei padon egy szürke veréb
nem talál magot, morzsát remél,
sás között béka ül, már nem vidám,
hideg az éjszaka, szökik a nyár

aszú szemekben arany rekedt,
dolgos kezektől kincs lesz neked,
telik a hordó, csordul a lé,
jó magyar bornak minek cégér

táncol az avar, szélzene jár,
felkap egy halvány reménysugárt,
lengeti haját a napkorona,
bágyadtan néz be a kis fasorba


csak futnak a napok egymás után,
tükörbe néznem kár is talán,
rezdülő vágyak rozsdafalán
karcolom mélyre a nyár illatát.

 

 

Marosán Mária: Ősszel a természet

 

Színes pompában virul a határ
Itt van az ősz, itt van már
A faleveleken a napsugár még
Vidám táncot jár,az ég alja
Vörösen izzik, ebből holnap már
Nagy szél kerekedik,még melegen
Ontja sugarát a napsugár,de
A természet,nem hazudtolja
Meg magát,a vándor madarak már
Elrepültek,a fecskék most még

Készülődnek,a fák hullatják
Lombjukat,félig már kopaszak,
Jó sétálni az avarban,az őszi
Napsütésben,a levegő friss és
Tiszta,az égbolt nemrég még kék volt,
Ahogyan lemegy a nap, vörösen
Izzik az ég alja, feltámadt a szél
Hozza a sötét fellegeket, azok egyre
Gyülekeznek,és az eső csendben elered.

 

 

Szabó Tünde: Elmúlt

 

Hull a levél a fáról,
Az elmúlás fájáról.
Sötét az ősz,
Szívem nehéz a bánattól.

A nyár édes illata,
Az emlékek halk moraja.
Elmúltak...
Jött egy új korszak.

De ez is lehet szép,
Élménnyel teli, gazdag kép.
Hozhat jót..,
S vele több reményt.

 

 

Palló Györgyi: Ősz

 

-Mit gondoltam?
Eddig mint gondtalan tücsök
a napon,
sütkéreztem a parkban
a padon.
S most reggelre
kelve
ázott rovarként heverek
gémberedve.
-Tán, hogy örökké tart az ölelő meleg?

-Tényleg, a zöld aranyra váltott!
Nekem csak
annyi:
keresnem kell
meleg kabátot.
Óvatosan lépek
nehogy megzavarjam
az igyekvő sünt
a zizegő avarban.

-Mi lesz velem?
Akad-e nekem is
búvóhelyem?
Vackom,odúm,
ólam, tanyám?

Még tócsákban csilllog
a délutáni nap,
s az ég hozzá
kék fátylat ad,
de hideg érzés borzol
a ruhám alatt.
A gondolat , hogy jön a tél,
rémisztő, vad eréllyel
lelkem boldog harmóniáját
repeszti széjjel.

A parkot már kikezdte
a rozsda,
sérült levelek hevernek
szanaszét szórva.
Igy gubbasztunk
a bokor alatt
a bogarak és én
várjuk a nyarat.

 

 

Karsai Rebeka: Utamon

 

Felöltöztem szépen, utca kövén
cipőm sarka koppant,
mintha eső esne, s égi könnye
lábam alatt csobban.
Pepita ágon két madárka ült,
levélbe bújva
az ősz mellettük álomba merült.

Megállóban apró néni
kosarában kotorász.
Jegyem is volt, mondja csendben,
ez csak kenyér,és egy darab kolbász.

Villamoson kopasz bácsi,
ölében egy hegedű. Símogatja,
becézgetné, de mivel,hogy nincs egyedül,
így csak ránéz,mint férfi kedvesére,s
mosolyog.Viszlek-viszlek,
gondolhatja. Behunyt szemmel
játszik rajta egy kicsit, majd keblére szorítja.

Hajló fák lombos hűvösében,
vén csavargó épp most ébredez.
Cimborája alszik még,
ezt kihasználva a tegnapi maradék
italból nagyot kortyol,
cigit sodor, s ráhorkan a világra mérgesen.

Megérkezek naponta erre a helyre,
az út ugyanaz.
De kiket ma,vagy régebben láttam,
padon ülve,hallgatva réveteg,
vagy szerelmes csókkal őszintén
hazudva éveket,
nem jönnek már, csak helyük
maradt gondolataimban.
Örök csak a pepita ág,
rajta két madárka,
s az ősz , mi ráborult az ágra.

 

 

Farkas Györgyi: Hulló falevél

 

Rengeteg levél lehullott a fáról,
vajon melyik szól nekem?
Ki ad hír magáról
s ki kérdezi meg ugyan jól vagy-e.
Ha rossz hírt hoz e levél összetéped?
Lelked úgy is jelez mert örökké érzed .

Örömmel tudatom fiú unokája született,
57cm, 3kg 75dkg, haja s szeme barna.

A jó hír feldob s felkavar,
simogatja lelked , mint az ősz
mely lágyan magával ragad.

 

 

Erbárné Berkes Tímea: Az ősz ezer arca

 

Hosszú vándorútra indul a nyár,

Nyomában az ősz bakancsa kopog már.

Szivárvány ezer színében pompázik a táj,

Madarak vidám serege délre száll.

 

Búsan,borongósan indul a reggel,

Kabátba burkolóznak az emberek,mire a nap felkel.

Halvány fényével pillant a világra,

S a szél apró ökörnyálat repít a fákra.

 

Hegyvidék lankáin lágyan suhan a szellő,

Színes forgatagával életre kél az erdő.

Falevelek zizegve hullanak a magasból,

Ki nem elég erős,a szél akaratának behódol.

 

Az ősz tényleg az elmúlás jele?

Mert szomorú és hideg,nem lehet valaminek kezdete?

Esőcseppek kopognak ablakomon,

S én a szürke világra csodálkozom.

 

A kis tó felett tejfehér köd lebeg,

S a nádas ringatózva az égre mered.

Karcsú testükkel,kecsesen táncot járnak,

Így bókolnak az érkező indián nyárnak.

 

Új erőre ébred a nap,vidáman mosolyog,

A köd szedi lábát,s gyorsan elgomolyog.

Te pedig menj,s részesülj -e csodában,

Lépj a szabadba,nevess az ősz ezer arcába.

 

 

Dávid Erzsébet: Őszi nap

 

Földig ér a felhő.

Varjakat hozó tolakodő ősz.

Befúj az ablakon és sikoltoz, 

Borzongatva kiáltja, eljött, ő az úr !

"Itt van az ősz itt van újra"

De rút, mint mingíg énnekem!

Lombos fa vigyázza tarka ruháját-

Majd a kacagva, szaggató széllel tova száll !

Mivé lettél!

Te nyáron hűst adó, szerelmet elfedő,

Gyönyörű, zöldpuha takaró.

Meztelen testtel dacolsz a zord idővel!

Lelked megfagy -

Mert elhagytak!

És áhítod a tél fagyát.

Madár, ha néha megpihen ágadon-

Örülsz, mert jót tehetsz.

Te csak várjad!

Várjad a varjak röptét,

S a kikelet biztos eljő.

 

 

Zsolnayné Maglóczky Tímea: Ősz az emlékezetemben

 

Tegnap még szikrázó nyár búcsúzott,
Ma már a hideg tél köszönt.
Hová let a rézsárga őszi levélözön?
Hol az elmúlás jele, a mindig búsuló?

Mi még emlékszünk, de talán
Unokáink sosem látnak ilyet,
Mikor sárgásbarnává válik a liget,
S ezer levélbucka övezi a tanyát.

Madarak röpte váltja egymást,
Egyik délre, másik éppen vissza röpül.
Egy pókhálón apró esőcsepp szikráz'
Ahogy nézem fénykpező gép mögül.

Imitt egy levél, mit a szél hozott ki postás helyett,
Amott a kertben narancs-piros sütőtök hegyek.
Néhol fertőz a Halloween, ezen külföldi szokás,
Ott jelmezes gyermekek és faragott tökcsodák.

De lám, ott a házban a kandalló előtt
Két szerelmes üldögél és forró teát szürcsöl.
összebújva nézik a halkan hulló esőt,
S a kertben az éppen szedésre kész szőlőt.

Jegyezzük hát meg, vagy vessük papírra,
Mit érez szívünk, ha jön az október hava!
Hisz sosem tudjuk, mit hoz a jövő, ami elérkezett,
Lehet, nekünk kell majd átadni az ifjaknak az őszi emlékeket.

 

 

A versenyt lezártam. Íme a szavazás végeredménye:

 

 

 

 

Lezárult az őszi versek versenye. Gratulálok minden résztvevőnek a gyönyörű versekhez! Köszönöm a szavazóknak a szavazataikat és azt, hogy megtisztelték a résztvevőket azzal, hogy elolvasták verseiket és értékelték:))

 

 

1. helyen:

 

"Palló Györgyi: Ősz" c. verse végzett. (79 szavazó közül 17 embernek tetszett a vers a legjobban.)

 

 

 

 

 

2. helyen:

 

 

"Zsolnayné Maglóczky Tímea: Ősz az emlékezetemben" c. verse végzett. (79 szavazóból 9 embernek tetszett a legjobban ez a vers.)

 

 

 

 

 

3. helyen:

 

 

"Bakkné Szentesi Csilla: Futnak a napok" c. verse végzett. (79 szavazó közül 7 ember gondolta a legjobbnak a versét.)

 

 

 

 

Nagyon szoros volt a verseny. Csodás alkotások születtek!

 

Minden résztvevőnek küldtem egy ilyen névre szóló oklevelet a részvételért:

 

 

GRATULÁLOK a helyezetteknek!

 

************************************

 

A következő versenyt pedig máris elindítom:)) Kicsit szigorítok a feltételeken, hogy ezzel is elősegítsem a fejlődéseteket:))

Az új verseny témája a MIKULÁS.

 

 

A nevezéseket 2009. november 28. 20 óráig fogadok el, akkor lezárom a nevezést. Mindenki csak 1 verssel nevezhet!!!! A nevezésre szánt verseket csak az e célra megnyitott blogbejegyzéshez betéve fogadom el!!!! Remélem most is sok csodás vers fog születni:))