Kék a szeme, piros ajka,
De használni nem akarja.
Kedves lénye, éles esze,
De nem tudja hova tegye.
Volt mindene, elvesztette,
Harcolni még ifjú gyenge.
Ezért fordult hát magába,
Elmélyedjen bánatában.
Idő telik, esze kopik,
Elszántságát megrengetik.
Célja ködös, uta számos,
Dönteni még mindig álmos.
Elkanyarog erre-arra,
De a fészkét el nem hagyja.
Innen indul útnak megint,
De a végén megáll s legyint.
Szeme szürke, kedve unott,
Nem érdekli már csak a drog.
Új remény jön ígérettel,
rájön, hogy változtatni kell.
Lelke kemény, szíve hideg,
nem tudja még mi az élet.
Kilép hát a nagyvilágba,
a szárnyait próbálgatja.
Régi hibák ismétlődnek,
Új szemszögek felmerülnek.
Megtalálja szíve hölgyét,
S vele együtt életkedvét.
Kíváncsi lesz új dolgokra,
Agya pezsdül, szíve dobban.
Csetlik-botlik közösségben,
Elesik de nem adja fel.
A szeretet erős támasz,
Akkor is ha sajátunk az.
A viszonzás szép és meleg,
Megkapni csak képzelhetem.
Csalódtam már pár emberben,
Voltak kiken meglepődtem.
Bántották már testem-lelkem,
Felépültem erősebben.
Elvárással nem terhellek,
Csalódni sem fogok benned.
Miattad nem szomorkodom,
Reád örömmel gondolok.
Életem most megbecsülöm,
Nevedet szívemben őrzöm.
Felejteni nem tudnálak,
Szeretlek Melinda drága!
Kommentáld!