Horváth Magdi:
RONGYBABA
avagy seprő és glória
Jöjj s adj meleget, adj fényt,
mert elkeserít
a fáradt
őszbe-szomorodás...
Jöjj s dönts emlékeket,
szerelmek
makacs
márványszobrait
rombold le!
Jöjj, emelj magasra,
mert hív a távoli ég hona,
hova együtt szállhatunk fel!
Nézd, az álmaim felé, ha egyedül röpködök,
nincs kire néznem,
s visszanézek újra meg újra a földre,
és lezuhanok,
mert kapaszkodó korlát nincsen!
Jöjj, adj szárnyakat, mert
túlzottan ember vagyok,
ám saslelket adott a Sors,
hát elkívánkozom...
Jöjj, meséld a kék eget,
szellemed májusi fényét szórd felém,
küzdj meg a bús szeptemberi
remegéssel értem,
űzd el az elmúlás sápadt árnyait:
őszi félelmeimet!
Jöjj, te légy a testőröm,
uram és példaképem,
szólíts meg, kérdezz meg,
kérdezd meg tőlem, hogy fáj-e még
az, ami hozzád vezetett!
Hagyj engem sírni, de törölgesd könnyeim,
mosolyod ad reményt;
tépheted hajamat, irányítva engem,
ha vállalsz és elfogadsz annak,
aki vagyok!
Hozz le magadnak engem a
rejtve-gomolygó szelek füst-magasából,
nézz meg és láss meg így önmagamszerűen,
tarts meg a Szeretet nyugalomöblében,
s cserébe -
no lásd, milyen rossz vagyok:
depressziómat tálalom elébed,
mert mindaz, mit adhatok,
csupán csak én, én, én, -
és a gyermekem.
Láss meg engem bűneimben,
Láss gátlásaimban,
láss gonoszságon át
s gyöngeségek közt,
mert mindez vagyok,
plusz még amit nem mondtam el:
Tűz vagyok és víz vagyok,
láng és hamu vagyok,
Fekete s fehér egy időben,
ég madara, föld kutyája,
menny és pokol alkalmi vendége,
tündérlelkű veréb,
koronás boszorka -
ember legyen a talpán,
aki így elfogad!
Láss meg szivárvány-fényben sokoldalúnak
fordíts a magad varázstükrébe,
s amit egy magamfajta
bolondos rongybaba csak rád testálhat,
cserébe mindazt megkapod,
nyakadba kincseket akasztok,
lásd, mi mindent adhatok:
engem-magamat,
e verset a többivel, -
no és a gyermekem!
_________________________
- Érdliget,1981 szeptemberében -
Kommentáld!