Akarat , halál , pusztulás , elenyésző szenvedés,
Sírok nagyapám sírja felett , eszméletvesztés,
Rothadás , Kínzó Magány , pusztitó felemésztés,
Dögvész rejlik gyönge szívemen , felejtés ...

Ámulat hömpölyög vérként ereimben,
Hiba füstöl mint fekete köd tetteimben,
Szárnyalok letépett szárnnyal a föld fellegeiben...

Rohad a bűn gyilkos mámora édes méregként...

Falamról folyik a hit , erény kételyként,
Bizalom foszlányai lógnak pókhálóként plafonon,
Csöngettem huszonharmadik sorszámmal a halálsoron...

Elmúlás kedves kézként fogja csapzott hátam,
Érces kézzel simogatja a romlás kiálló vállam,
Romlás testére csórgatom keserű nyálam,
Pásztorként terelem döglött hullanyájam...

Bódulat árasztja szent , s sérthetetlen imám,
Életbe húzó vaskarmok elengedtek végbe simán...

Gyilkos kedvességet rohasztja sírássá fojtó ármány,
Elfeledett , régi eszme , a Rothadás Ódája,
Sors által reped szét a múlt bordája,
Tüdőmre ragad az euforikus , víg kátrány...

Kátrány , mely az elmúlás , pusztulás terméke,
Pusztulás , fulladás , elenyészés az eredménye...

Sikoly sérti fülem , mint csontig áradó fájdalom,
Élet avagy Halál , a Sors elleni forradalom...

Rothadás Ódája sikolt némán életem falán...
Romlást láttam az úr tökéletes faján,
Isten árasztotta magából a pogány szennyet,
Elrohasztotta az ember a ködös mennyet,
Rothadás korpái fénylettek Jézus mocskos haján...

Szánakozás bűze fulasztja a remény orrát...

Könnycseppek vérré változott tekintetem mosták,
Reménytelenség karjai szívem össze-összefogták,
Rothadó kezek lelkem a fösvénybe dobták...

Nincsen tisztelet , nincsen bizalom , nincsen hit,
Nincsen Isten , nincsen remény , de ő sincs itt..

Hogy ki lenne ez a híres Ő? De hát ez egyszerű,
Ő az aki nem én , és nem is te , ez tényszerű...

Rothadás Ódája fényezi sírom elrohadt fáját,
Romló méreg édesití képtelenségek báját...
Hit , erő , remény mi hiányzik nekem,
Pusztulás , Sírás , Rothadás van helyettük velem...

Kétségek szennye piszkitja épp elmém mocskát...

Beteg , korcs hitem lépe fekélyként dacol,
Élet ellen Halál pusztulás kardjával harcol,
Romlás körme gennyes húst foszlásig karmol,
Rothadás Ódát a kicsiny gyerek sírva danol...

Végletekig elnyúzott kinzás öli agyam maradványát...

Kifordult szemek , kitépett belek rohasztják látványát,
Kezemmel téptem ki a romlás gerincvelejét,
Tekintetemmel pusztitottam rothadás elméjét...

Rothadás Ódája kisért utamon csöndesen,
Pusztitott ahol tudott vigyorogva , lelkesen,
Tiprott , ütött , vágott rendszeresen,
Ölte lelkem bűzös fertőjét módszeresen...

Halálhörgés , siralom zengi testemet,
Kinzás , Ököl zúzza kicsiny fejemet...

Sírok a messzeségbe , némán orditok...

Ordítás némitja kingörcsöm elhuzott nyomát...

S íme a korcs : „Rohasztja az élet , eldobja a halál”
Szíve eszeveszte rohat , dombol mint korcs sakál
Mondottam korcs : „Rohadj meg , és sorvadj el”
Álmod rohasztja a valóság poklát... Ébredj már fel...

Valóság poklában pusztult el a remény fikciója,
Rothadás Ódája a hideg mámor kisértésreakciója...

Így élt , s így halt arrogáns korcs , híres trubadúr
Rothadás Ódája volt a halálig morajló C-Dúr...