Szégyen
Éreztél e már olyat valaha, hogy valami fájni kezd?
Látván a gyermekeket a mocsokban hemperegni
A fájdalom és az éhség elönti gyönge testüket
Kicsiny kezük elkezd alamizsnáért könyörögni
De a mocskot legalább lemossa a csendes eső
A szégyened azonban (remélem) a szívedbe nő
Éreztél e már olyat valaha, hogy ezért valamit tehetnél?
De az utcán a koldus mellett, Őt lenézve elmentél
Nem ismered sorsát, mitől ment ki lába alól a talaj
Az alkohol, betegség, vagy talán egy aljas tolvaj
Mert tolvaj az mind, ki mások hasznából él
S fizetni nem akar, de munkát azt mind többet kér
Kihasználja az emberek félszét és nyomorát
Dehogy érzi át a mások búját, bánatát
Hogy gyermeked nevelnéd, senkit nem érdekel
Dolgozz reggeltől estig, s légy elégedett a béreddel
Ha hirtelen megszorulsz, segítséget ne várj
Hisz nem állhat meg miattad a „pénzgyár”
A emberi szellem és gondolat mára elkorcsosult
A bűn az élet szerves részévé vált
Fiaink és lányaink mind megtévedt és elvadult
Nem tisztelik a kegyetlen halált
Ne hagyd magad ember, dolgozó, munkás!
Ha nem teszel semmit, nem lesz ez más
Sorsod vámszedőinek juttasd mindig eszébe
A másik parton majd várod őket kardal a kezedbe
Mert a vért majd lemossa a csendes eső
Szégyenükön nem nő tündöklő rózsatő
(Ihletadó: Martin L. Gore - Shame -1983)
Kommentáld!