Horváth Magdi:
Találkozás
szabadságharcosokkal
Október 23.
A történelem színpadán úgy állok ostobán,
mint kisgyerek, mikor édesanyját először köszönti fel.
Néhány évig azt sem tudja, mit jelent az apa, anya,
nagyszülő,
rokonok, szomszédok, idegenek sürögnek-forognak körülötte,
s mind az értelmét csiszolná, ki finoman, ki durván......
Később mesél nagyapó, nagyanyó, de mesél az iskola, mesél a
miniszter
múltbéli titkok s újfajta hazugságok kergetik egymást
nagyra nyílt szemei előtt.
Példaképeket keres, de nem tudja, ki a hazug, ki a bölcs,
ki a csaló, s ki a hős.
Mígnem jön egy fordulat, mikor az egykori kisgyerek
különös ünnepségek tanúja lesz:
egyszer a nemzet temet rég meggyilkolt, ordasul elföldelt
hősöket,
akik a szabadság tipróira céloztak fegyvereikkel,
máskor a tiprók koszorúznak ugyanezen hősök sírhantja
felett,
s az egykori gyerek, aki már apa, anya, nagyszülő,
néz nagyokat, s kérdez, kérdez, miféle világba született
bele ő.
S mikor szemüveg sem kell már a tisztánlátáshoz,
boldog, ha az alkonyatban köszönthet még
néhány igazi, élő szabadságharcost,
a Pesti Srácok némelyikét,
mint Pataki László Pitekájt, Jánost, a kispesti vagányt
és a bitófa árnyékából szabadult
Wittner Máriát.
Kommentáld!