Utolsó vers
Nem voltam még igazán szerelmes
és tudom, már nem is leszek soha
rövidke életem nem lett így teljes
e szép érzés nélkül illan majd
tova.
Pontosabban, ez így nem teljesen igaz
kifelejtettem egy aprócska részletet
nekem ez csak igen soványka vigasz
szerettem, viszont senki nem szeretett.
Nem kaptam esélyt, hogy szívemet
pőrén
védtelenül egy másik szív elébe
tegyem
érezhessem lelkében, testében s
bőrén
hogy enyém, s mindenem az övé
legyen.
Jó tanuló voltam, a leckét
megtanultam
minden sort, apró betűt, minden képet
sikereim után gyorsan porba hulltam
egy új kezdet után már éreztem a
véget.
Egy hű társam volt, ki végig
követett
velem volt fenn s lenn, otthon s távol
körém fonta az áthatolhatatlan
szövetet
hol csak mi voltunk, elzárva a
világtól.
Szakadék felé lökött, aztán
visszarántott
torz vigyorát, azt hiszem sosem
feledem
kipörgetett, felemelt, durván falhoz
vágott
és kacagva mondta „Látod, ez a
szerelem”
„Én veled maradok, ha kell,
mindörökre
megvédelek mindenkitől, ki ártana
neked”
majd hozzátette még gúnyosan röhögve
„más oldalán, hidd el, békéd nem
leled.”
„Félsz minden percben, ha nem engem
látsz
más majd idegen lesz neked, garantálom
te is tudod, minden tükörben
megtalálsz
ha éjszakánként nem jön szemeidre
álom”
Néha elfeledem, csak csúf kacaját
hallom
visszhangzik fejemben mikor otthon ülve
letakart tükröm előtt elmerengek
azon
hogy élhettem volna rút arcát
elkerülve.
Kommentáld!