Mivel elég hosszú e mű, ezért több részletben folyamatosan szeretném közzé tenni. Figyelembe véve a gazdasági környezet jelenlegi állapotát, talán még ma is van benne valami, bár a vers 1980 szeptemberében keletkezett. Mielőtt bárki összevonná a szemöldökét, máris bevallom, végzettségem szerint én is közgazdász vagyok.

                           I.

Tizenkét közgazdász összetanakodék,

Kellene nekik egy kis alacson' szék.

Unják már a kényelmes fotelben ülést,

Széket csinálni kezükbe fogták a kést.

De asztaalossághoz egyikük sem értett:

Sámli csináláshoz ügyesség kell - és tett!

                       II.

Tizenkét közgazdász így ismét egybegyűlt,

Valamiképp megoldani ezt a nagy zűrt.

Szólt a legidősebb, Soma nevezetű:

Megcsinálom én, vagy egyen meg a tetű.

Elkészülök vele - higgyétek - holnapra,

Ha e nagy feladatot e bölcs kéz kapja!

Múlt az idő, holnap váltotta fel a mát,

De hiába várták kartársai a derék Somát.

Tizenegyen hát határozatot hoztak

(Mondanom sem kell, addig sem unatkoztak).

Gondolták, senkinek abból nem lesz kára,

Ha elmennek ők Somáék lakására.

Mindnyájan úgy  tettek,bíz, felkerekedtek,

Szakijuknál kandi látogatást tettek.

Várta őket Soma síró felesége,

Ki egyre hajtogatta: jaj! ... Vége... Vége!

Tördelte kezeit - Istenem, az a szék!

S alig hagyta, hogy a többiek kérdezzék.

Mondja már mi történt, lelkem Julis néne!

- Mert bizony reszketett neki egész lénye -

És az öreg Soma koma merre bujkál?

Készen van-e a sámli - tudja - az új már?

Mert az öreg vitéz szentül megígérte,

Gondoltuk, eljöhetünk tán mostan érte.

Mindjárt, mindjárt - szipgott -, elmesélem,

De az bizonyos, hogy én ezt túl nem élem!

Este Somám rémes nagy gondban ért haza.

Orcája volt, mint tört gabona halmaza.

Na, mondd, mi baj, apjok? - kérdeztem gyanutlan.

Nem is ijesztett még meg, amit megtudtam.

Nem nagy dolog - mondta - a sámli készítés,

Csak fa szükséges, szög, gyalu és kézikés.

Nekifogott az én uram azon nyomban,

Bár észrevettem a méregtől felhorkan.

Teltek a percek, majd órákká fajultak,

De az események csak-csak nem javultak.

A nagykalapáccsal rávágott kezére,

Bevágta ujját a gyaluval, folyt vére.

Füstölgött: inkább őt a tetű megegye,

Mint hogy azt a sámlit egy boltban megvegye!

Éjfél felé engem elnyomott az álom.

Reggel kelek, de őt sehol sem találom.

Még félig aludtam, azért voltam kába,

Azt gondoltam bizony, már elment munkába.

Kinéztem azonnal mégis a konyhába,

Az asztal alól lógott ki a fél lába.

Először úgy véltem, talán elaludott,

Mivel sámlit csinálni tényleg nem tudott.

Majd megláttam - saját átka beteljesült,

Mire rátaláltam, már teljesen kihűlt.

Testét borították borzalmas bogarak,

- Mert a kötélnek sohasem a boga vak!

Most is hallom: "ha nem, a tetű mögegyen!"

Így maradtam én ma reggelre özvegyen!

(folyt köv)