Én vagyok a hőse
ennek a mesének.
Rólam fog hát
szólni az alanti ének.
Rég volt, de él
bennem,- vigye el a csuda.
Mivel én voltam a
negatív figura.
Épp úgy mint most,
nyár volt. Szépen felöltöztem.
Sötét öltöny
rajtam, nyakkendőt kötöttem.
Hivatalos voltam
már nem tudom hova.
Nincs jelentősége,
mert nem értem oda.
Indulásom előtt
gyorsan kitalálom,
Miképpen essek túl
a rám váró távon.
Gyalog lusta
vagyok. Taxizzon a bánat.
Előgurítottam a
monten-bringámat.
Rémlik:
fütyörésztem. Szellő játszott velem.
Utam enyhe lejtő,
alig is tekertem.
Erőlködés nélkül
fele távhoz értem.
Nyakkendőm, füleim
lobogtak a szélben.
Aztán váltott az út
elkenődésemre.
Emelkedni kezdett.
Tekertem lihegve.
Nem fütyörésztem
már, nyomtam ráhajolva.
Néha szép az élet, néha
meg otromba.
Ekkor következett
az elkerülhető:
Lobogó nyakkendőm
elkapta a küllő.
Orrom gőzerővel a
kormányba vágott,
Levizitelhettem az
út menti árkot.
Fájdalmas bódulat
után észre tértem.
Nyakkendőm
csücskével letöröltem vérem.
Elővonszolódtam bringámmal
karöltve.
Én is, utóbbi is le
és összetörve.
Vissza vettem utam,
bicaj volt a mankóm.
Lényegében ennyi
volt most a mondandóm.
Tanulság leszűrve.
Nem vagyok én lökött.
Kapcsolódó bejegyzések:
Miért nem lettem őstermelő