Egy hajléktalan hete...
Hétfőn reggel, mikor az ember felkel,
Munkába menne, ha lenne! És kedve?
Talán még volna, ha szólna valaki:
Gyere dolgozni velem szaki! De nem.
Néma csend, egy szál munka sem.
Kedden már minden rendben,
Már nem vagyok egyedül.
Valaki rajtam jókat kacag - derül.
Ugye nem gondolod komolyan,
Hogy lesz munkád, mint olyan?
Hé pajtás, eljött a szerda - rajta!
Talán ma sikerülhet valami.
Valami olyan mit komolyan vehetsz,
S végre ehetsz valamit, a hét közepén.
Te ember, te rongyos, te szegény.
Csütörtök van, én nem adom fel.
A családnak, s nekem is ennem kell.
Ki az, aki nekem munkát adna?
Kinek nem telik másra, rongyos ruhára,
És a bokrok közt egy pad, kabátból párna.
Péntek, a munkanapok vége - na végre!
Mondják sokan, s rohannak hazafelé,
Letéve a munkát - bár én felvehetném!
Csalfa remény, kemény ez az élet!
Mit a sors rám, az emberre mérhet.
De talán majd szombaton. - majd ma!
Ma valaminek történni kell végre,
Feltekintve az égre, szállingózni kezdett a hó.
Na jó - most már biztos lesz munkám.
Nem lesz hiány, mert pénzt kap, ki havat hány.
Eljött a vasárnap a pihenés napja.
Én a havat lapátoltam - boldog voltam.
Volt munkám, s munkámból kenyér.
Számomra mindent megért, s az Istent arra kértem,
Legyen hó, hogy legyen munkám is a jövőhéten.
2006. jan.14.
Kapcsolódó bejegyzések:
Tökéletes Világ
Hogyha egyszer majd
Remény
Születésnapomra / József Attila átirat/ 1.