Csak álltam ott és néztem az utat. El sem hittem azt, ami történhet. Vártam, hogy utánam jöjjön, hogy megállítson, de nem tette. Sose tette, azután sem. Három év! Három hosszú év! Ez alatt nem találkoztam veled. Veled, akivel a legjobb testvérek voltunk. Akivel mindig mindent megbeszéltünk, aki mindig odafigyelt rám, aki vigyázott a testvérére. Hiányoztál, annyira hiányoztál Shine! Azonban ez három év volt, érted? Három év! Nem tudom elfelejteni, hogy hányszor vártam, hogy bejössz azon az ajtón, hogy kinyitod és legalább mi maradunk jó testvérek, ha egyszer anya már nem szeret engem.
Most itt állsz előttem, az arcod kifejezéstelen, de szemeidben látom a félelmet, a félelmet a reakciómtól. Félsz, hogy mit felelek neked, látom, de senki más, csak én, mert csak én, ismerlek ennyire.
- Szia. – szavaim úgy hatolnak a szívedbe, mint acélpenge az élő húsba. Összerándulsz, szinte észrevétlenül, de nekem feltűnik. Észrevetted szavaim kifejezéstelen határozottságát. – és kérdésedre felelve, igen, nagyon jó volt Egyiptomban. – direkt határozottan, erősen megnyomom a nagyon szót.
- Ennek örülök, látom erősebb vagy és határozottabb – mondod és közben a vállamra tennéd a kezed, de én megakadályozom. Elkapom a kezedet, meglepődöttséget látok végigsuhanni az arcodon tudom, hogy bármikor el tudnád rántani, de nem teszed, te is tudod hogy ennek most itt súlya van. Végig akarsz hallgatni, de azt kívánod, bárcsak nem azt mondanám, amit akarok. Ismerlek.
- Azt hiszed, hogy visszajövök három év múlva és minden ugyan olyan lesz, mint mielőtt elmentem? Ez három év volt! – Ezt már kiabálom, a szorgosan tanult önuralmam egy pillanat alatt szertefoszlik, de most nem tudom irányítani, de te igen. Ugyan olyan higgadta nézel rám mint eddig. – Három éve és egyszer sem jöttél el hozzám! Minden nap vártalak, de te nem jöttél, csak bámultam ki az ablakon, néztelek, hogy mikor jössz, de sosem tűnt fel közeledő sziluetted a vöröslő horizonton. - Annyi ideig nem láttalak, hogy megtanultam nélküled élni – Ezt már nyugodtabb hangnemben folytatom érzem, hogy pár szinte láthatatlan gyémántkönycsepp útjára indul, ahogy rád nézek, felszakadnak a sebek. Nem szabad, hogy gyenge legyek! – Sajnálom, - Ezt már teljesen nyugodt hangnemben mondom, acélönuralmam visszanyerve. - de már semmi nem lesz olyan köztünk, mint régen. Egy igazi testvér nem ilyen.
- Sajnálom, ha úgy érzed csalódást okoztam neked. – Hangod nyugodt, törődő. Hogy lehetsz ilyenkor is ilyen nyugodt? – Azonban nem ezt tettem, s ha majd idővel megismered a körülményeket te is rájössz, majd erre. – Mondod teljesen nyugodtan, s bennem megint forrni kezd a düh, de most megfékezem magam és higgadtan válaszolok.
- Tényleg? Őszintén remélem, tényleg. – Csak ennyit mondok és látom rajtad a teljes csodálkozást kiülni az arcodra. Igen Shine, szükségem van rád, de most nem tudok neked megbocsátani. Ez most más. Lassan haladok el melletted, szinte érzem lélegzetedet.
A szobám változatlan nyugalma mindig pozitívan hat érzékeimre. Megnyugtat, kiszélesíti az elmém, enged gondolkodni. Elmélkedésemből azonban kopogtatás zökkent ki.
- Bújj be!
- Szia!
- Neked is Charlie, de a harmadikon még nem hallották.
- De savanyú vagy.- Mondja, s közben leül a ágyra mellém.-Nem szégyellem, hogy a barátom vagy, baj ez?
- Az én jó öreg barátom.
- A 17 szerintem még nem olyan öreg. Miért lóg úgy az orrod? – Kérdi, s közben felém nyújtja a poharat, amiben nem tudom, hogy mi van. Nem érdekel, felhajtom. Huhhh, jó erős, igen, ez most nagyon jól esett.
- Kösz, ezzel most életet mentettél.
- Tudom, az én receptem, mindig bejön– Vigyorog, de komolyan folytatja. – Beszéltél vele, ugye? – Bólintok, hogy igen.
- Elég kemény menet volt.
- Kemény, istenem, azért ezt nem gondoltam volna, túl sok időt töltöthetett Jerryvel. – Mondja, vagyis inkább röhögi.
 – Hagyjál már a hülyeségeiddel, egyébként meg nem is te lettél volna. – Sóhajtok, ő meg teletölti a poharam, immáron sokadjára.
- Na, de komolyan, ti nagyon jó testvére vagytok, biztosan van valami oka rá.
- Ezt mondta ő is. Azonban én nem tudnék elég nyomós okot találni arra, hogy miért nem látogattam meg három évig a testvéremet, mialatt ő több ezer kilométerre volt tőlem.
- Hát…biztos meg tudja magyarázni. Tudom, utálod,  ha ezt mondom, de Shine egy  titokzatos figura, és a világért sem árulná el a titkait. Az előtt pedig végképp nem fedné fel érzéseit, aki tényleg fontos számára, mert úgy érzi, ez gyengeség. Tudod milyen, nem haragudhatsz rá ezért. Titokzatos, de minden tettének meg van az oka.–Mondja, s ellenkezésnek szánt felhördülésemre hozzáteszi.–Ezt te magad mondtad.

Tudom, s emlékszem rá, de most nem akarom tudomásul venni, látja rajtam ezt ő is. Szinte pillantásokból megértjük egymást, így inkább ezt nem firtatja tovább, és inkább teletölti újra a poharainkat.
Tényleg van magyarázata erre vajon? Arra, a három évre? Az igaz, hogy ő megfejthetetlen, de logikus és megérthető, ha belegondolsz a tetteibe és mérlegeled őket. Azonban én most nem tudom mérlegelni, a dolgokat. Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy nem akarom megérteni.
Az este további részére nem emlékszem, de tudom, hogy valami ilyesmi gondolatokkal szippantott magába az üresség.