Bejártam az életem nagy iskoláját!
Megvédtem vagy három diplomát.
Ellenben rendre csak menekültem,
A lehetőségektől messze kerültem.
Voltam hivatásos tiszt harminc évig.
Feláldoztam fiatalságom, szinte végig.
De bármennyire is akartam, küzdöttem,
Láthatóan balsors vert, mikor születtem.
Igen, Kijevben hadmérnökként végeztem,
A rendszerváltozáskor majd ez lett a vesztem.
Kilencvenegyben meg a délvidéki hadszíntéren,
Egy évig hazám védtem légi kalózokkal szemben.
Nem lettem hős, s szerencsémre sem nem hősi halott.
De egy miniszteri levél kapcsán igen megalázott vádlott.
Koncepciós pert szerveztek, mert ehhez borzasztón értettek,
Csak addig zaklattak, majd utóbb nyugállományba kergettek.
Máig sem értem, sohase kérkedtem, de oly számkivetett lettem,
Pedig a szakmát igen magas szinten, a gyakorlatban is műveltem.
Szerencsére, taníthattam egy szakiskolában még vagy kilenc évet,
Teli bizonyítás vággyal, vállalva majd nyolc-tízórás leterheltséget.
De hogy lehetne vég másképp, hisz meg van írva végzetünkben,
Sem több, sem kevesebb, csak ahogy éltünk egész életünkben.
Hiába akartam a jót jól, szépet szebben, ésszerűt ésszerűbben,
Sajnos már rég nem erény, kiveszőben az emberi lelkekben.
Szerencsére sem tudást, sem reményt nem lehetet kiirtani,
Kinek ez a küldetése, becsülettel, szentül kell kitartani!
Kinek pedig megadatott a kifejezés nagyszerűsége,
Bűnt követ el, ha nem mondja el azt a végére!
A valóságot fesd le, ne pedig a cicomát!
Elmondhatod benne a magad kínját.
De csak akkor, ha megmutatod emberséged,
És egy igazságosabb világért vívott küzdelmed.
Kapcsolódó bejegyzések:
Hóvihar
Múlandó karrier