2 éve | Péri Györgyné | 0 hozzászólás
LEVÉL
E bús, éber estén gondoltam egy nagyot,
Írok neked, hogy megtudjam:
éltek-e még, vagy már meghaltatok?
Mi hír hát felétek?
Tudod-e már mit jelent a nagy szó: boldogság?
Megtaláltad a testedben rejtőző ideált?
Tudsz-e még naiv lelkesedéssel nézni az égre,
s hogy ki vagy, miért, megfejtetted végre?
Nos, mi hír felétek?
Mert a mi álmaink elvesztek.
Felébredtünk már rég
hétköznapi őrlemények felnőttjeiként.
A munka, a pénz, a gyerekek,
a főzés, a kert, meg ilyenek…
tudod, hogy van ez!
Az álom, álom marad csak,
amint felébredek.
No de, mi hír felétek?
Mire úgy vágytál, nyugalom minden napod?
Az erőd, türelmed, mint régen akkor, pont úgy ragyog?
S mit kutattál, s csak kerested a Szépet…
vagy elmúlt már nálad is, s felejtsük el az egészet?
Mondd, mi hír felétek?
Látod a nyugalom nekem várakozás,
a csodás magány csak vágyakozás.
S amit látnak, csak gyávaság az erő,
a bennem élő lehetőség, meg pont előlem rejtőzködő.
Mi hír felétek…
Nálam minden más lett.
A hétköznapi szürkeségen át a fény kevesebb.
Te is oly messzire elmentél,
Már csak néhány halvány emlékkép él…
Nem bántani akarlak, ugye tudod,
de rég érkezett már az utolsó lapod…
Hogy élsz-e egyáltalán, látod, azt se tudom,
szép, mondhatom.
Mi hír hát felétek?
Emlékszel még, hogy lázadtunk, s éltünk
együtt, mint két igazi gyerek?
Vége ennek is, s csak ülök itt az elpárolgó álmaim felett.
Mi hír?
Hát jó. Eleged lehet. Van gondod neked is temérdek.
Befejezem hát a búfakasztó leveled,
de hogy mi hír hát, azért írd meg!
Mi hír felétek?
P.Györgyi
Kapcsolódó bejegyzések:
Egyedül nem vagyok.
Tollpihe
Karácsonyi gondolatok
Zivatar