Gondolom sokan feltették már magukban a kérdést. Mi végre születik az ember? Mi a küldetése? Nos én megpróbálom megadni a választ.
Mi végre....
Mi végre? Mi végre?
Születtem én,
Ezerkilencszázötvenkettő telén.
Mi végre Istenem? Mi végre én.
Szerelem gyümölcse voltam?
Ami elmúlt és ott fekszik holtan a porban.
Vagy, a test kívánsága?
Amely anyámat ágyba csalta?
Mi végre? Mi végre?
Születtem én,
Ezerkilencszázötvenkettő telén.
Mi végre Istenem? Mi végre én.
Apám nem ismertem.
Anyámat kérdezni? Róla!
Nem is mertem - Mert féltem,
Hogy ő sem vétlen.
Mi végre? Mi végre?
Születtem én,
Ezerkilencszázötvenkettő telén.
Mi végre Istenem? Mi végre én.
Volt tiszta fehér, szürke, fekete a múltam,
Amikor a Sátán karjába hulltam.
Mi volt a célod velem?
Ki nem vagyok bűntelen.
Isten! Miért szeretsz engem?
Talán találtál valamit bennem?
Valami jót, megfoghatót, életre valót?
Mutasd meg Uram, mutasd a jót.
És, ha így van,
Akkor már tudom.
Te voltál,
Ki vezettél ezen az úton.
Kacskaringós volt az utam,
Mint a Tisza a zúgó folyam.
De végig kellett járnom a kijelölt utat,
Mert a kiválasztott az keres, és kutat.
Istenem! Köszönöm néked,
Hogy segítettél behúzni a féket,
Megállni a lejtőn, túljutni a fertőn.
S ma, már azt is tudom, mi a dolgom.
Szeretni, szeretni,
Mert elvégre ez az út vége,
És e végre születtem én!
Ezerkilencszázötvenkettő telén.
2005. szeptember. 3.
Kapcsolódó bejegyzések:
Új Nap!
Tavaszi langy fuvallat
Ahogy a zápor..
Folyamat