Áll az útszélén a lány,
Szíve nagyon fáradt már.
Párját várja szüntelen,
Talán egyszer meg jelen.
S lám, cifra hintó áll élé,
Benne ifjú nem szegény.
Ruhája is csupa dísz,
Arcán mosoly, csupa kín,
Szaladna is már a leány,
De a kéz int, netovább.
Eddig tartott szerelem,
El is múlt oly hirtelen.
Nem érti a kicsi lány,
Mit vétet miért, nincs tovább.
Nem rég este nála még,
Ölelt, csókolt-e legény.
Kis kunyhóban, lámpafény.
Benne boldogság, remény.
Aztán teltek a napok,
Nem jön senki, nem kopog.
Hová lett a boldogság???
Hol az úrfi, merre jár.
Nem jön talán feledi,
Mit is ígért ő neki
Lassan le esett a hó,
Lányka hízik ez való.
Benne új élet fakadt,
De ő magára maradt.
Üzen, - jöjj el úrfi -
Nézz ide.
Növekszik a picike.
Csendes, hideg a kunyhó,
A lámpa fénye is fakó.
Ide úr gyereke, nem való.
Meg is jelent a hintó,
De örömet nem hozó.
Szól az úrfi - ne vigyed, béred ennyi,
Mind tied.
- Toprongyos rongy mit remélsz -
Úri házba te nem férsz.
Lovak közé cserdített,
Itt hagyott két életet.
Az út szélén anya áll
Öleli a kisfiát.
Szemében a könny,
Olyan mint az üveg gyöngy.
- Ne félj fiam - suttogja,
Majd eljön még apuka.
Szegény-gazdag,
Ez csak szó.
Szív a szívhez tapadó.
S íme itt a forró nyár..
A kapuban hintó áll.
De nem szalad már a „lány”
Ő várja az apukát.
Karján kicsi úrfi ül,
Úrfi szemén könny gördül.
Édes kicsi babukám,
Megjött lám az apukád.
Kapcsolódó bejegyzések:
Szeretnék szeretni
Mire várunk
Először
A boldogság nyitja