Szomorú szembesülés
Borzasztó érzés fojtogatott,éreztem a halál szagát.
Láttam lépteit,a mozdulatát ahogy kegyetlenül
Kiszakította az életből egy ismerősöm arcát.
Őt aki félelmét, küzdelmet vívta ágyában,
Ki próbált békülni az élet mosolygós arcával.
Küzdelmét karjával igazgatta,hol ütemes
hol lassú,szinte elfáradt mozdulattal.
És egyszer csak homály ült az arcára,üveges
szemekkel
meg adta magát,meg hallotta Isten hívó szavát.
Meg szűnt az élet is körülöttem,
az üresség mélységébe zuhantam.
Szívemet szakítottam volna ki cserébe egy percre is
Csupán láthattam volna egykori szelíd pillantását is.
Halál,feltámadás,örök haza a béke otthona.
Egymás után gördül, ahogy a fa kerék is a köves utcán
elfáradtan cipeli halottas szekerét csendben...bambán.
Elnémulva a sor népe bandukol a temető felé,
Bánat tengere lepi be minden ember lelkét.
Érzem a csend hangját el kísér utunkon,
Itt van velünk az Ur,köztünk jelen van...o is bandukol.
Csendben némán lopakodik minden bánatos szív kalitkába,
Gyöngéden a meleg szeretetet árassza felénk,
Ki egészít félelmünkben,el vesztett reménység titkos részeibe
Szelíd hangon súgja és kezét nyújtja felénk,
Ne félj...Nálam jó helyen lesz, az örök békés hazában.
2011.március 11.
Kapcsolódó bejegyzések:
Egyedül nem vagyok.
Tollpihe
Karácsonyi gondolatok
Zivatar