Múlt idők tanúi
Mindig meghatódok régi képek láttán.
Elmosódott kontúr, megsárgult a papir:
Ötven éve készült, vagy százat élt át tán,
Rajta jó, vagy a rossz - hisz' a fotó kibír
Mindent. A Pillanat réges-régen elszállt.
Most megkövesülve többé arcot nem vált.
Nézem s emlékezem - egy ódon házacska.
Előtte anyóka - mindkettő csupa folt.
Sarokban búvik egy öreg cirmos macska.
Mindez ma csak emlék - pedig valaha volt.
Hol van a vén cica?! - a nénit siratták,
Az öreg épület - köveit eladták.
Kezemben új fotó: napfényes szemű pár,
Tíz perccel a boldog kettős igen után.
Akkor még sudáran mosolygott a légvár,
Aztán mi mindenért nem szedődött vám...
Sok éve halottak - övék már csak a műlt,
Bár hányszor figyelték, mikor a lomb lehullt.
Aprócska kisleány képe bukkan elém.
Némultan kacarász', kezei közt labda.
Friss fájdalom nyilall meglátva őt belém:
Éltét a halálnak vissza nem rég adta.
Rá papir nélkül is jól emlékezem.
Egyik nevelőm volt - ezért remeg kezem.
Időben utazom. Másik gyermek néz rám,
Vagy húsz éves portré - jó ismerős nekem,
Hiszen rólam készült - emlékezem rá talán:
Ültem a gép előtt nagy hosszú perceken.
Azóta készült rólam rengeteg kép,
Arcomon nő a gond, ahogy az idő lép.
Elvesztem valómat, a messzi jövőbe
Kerülök. Tükörben, vakultban arcot látok:
Beesett és ráncos. Majd több alak jő be;
Keresem közöttük magam, de az örök átok,
Eredménytelen a kései kutatás,
Mert saját helyemre sok éve került más.
A fényképek gyűlnek, gyorsan sokasodnak.
A történelem egy piciny darabkája
Mindegyik. Mindőnkről tanúskodni fognak
Halálunk után is - hisz' senki sem bánja,
Röpke emlékekben, ha kicsit tobább él,
Míg el nem sodorja sok emberöltő szél.
(1982)
Kapcsolódó bejegyzések:
Születésnapodra
Búcsú
N.Kovács Éva
Angyalok zenéje