Debby az ablaknál ült hintaszékében és a sűrű hóesést nézte. Szerette az ilyen estéket, ilyenkor mindig megnyugodott, végiggondolta napját és volt ideje arra is, hogy kicsit magával is törődjön.     
      Debby egyedül élt, távol szüleitől. Egy éve költözött kis lakásába, mely számára biztos menedéket nyújtott a szürke hétköznapok hajtása után. Egy üzletkötő cégnél dolgozott, fele részesedésben érdekeltsége volt a cégben, mivel azt barátnőjével Kristinnel hozták létre nemsokkal azután, hogy elvégezték az egyetemet. Kezdetben csak kisebb üzleteket vállaltak, majd beindult az üzlet és terjeszkedni kezdtek. Mára jól menő cég tulajdonosai, számos irodával rendelkeznek szerte az országban.
Szülei egy vidéki kisvárosban élnek és nagyon büszkék lányukra, de aggodnak is érte, mivel Debby még nem találta meg élete párját, aki mellett biztonságban tudhatnák egyetlen gyermeküket.
Telefoncsörgés rázta fel Debbyt gondolataiból.
- Ki lehet az ilyenkor? - kérdezte hangosan és álmosan vette fel a kagylót.
- Igen, tessék?
- Szia, Debby! Kristin vagyok, bocs a késői zavarásért, de érkezett egy fax miután elmentél, gondoltam odaszólok, hogy alá kellene írnod azt a szerződést a reklámcéggel, mivel holnap hazautazol a szüleidhez, a cégnek pedig fontos lenne még ezen a héten.
- Rendben holnap beugrom az irodába még a gép indulása előtt. Bár amilyen időjárás van kétlem, hogy indítják a járatot.
- Az asztalodon hagyom a szerződést, aztán igyekszem haza, Daniel már kétszer telefonált, hogy nem bír a gyerekekkel, hiába érzik már, hogy itt a karácsony. Ha törlik a járatod, gyere át hozzánk és töltsd velünk az ünnepeket, a gyerekek annyira örülnének, és nem lennél egyedül.
- Köszönöm, szavadon foglak, de remélem haza tudok utazni. Kellemes ünnepeket és puszilom a gyerekeket és Danielt.
     Daniel és Kristin a legjobb barátai voltak, még az egyetemről ismerték egymást, sülve-főve együtt voltak, és az suli után is, mikor Kristin és Daniel összeházasodtak. Ma már van két szép gyermekük, akik imádják Debbyt, sőt ő a keresztanyja Olivianak, aki még csak két éves, de már olyan rossz, akár a bátyja Dave, aki már öt éves.
      Debby bekapcsolta a rádiót és dúdolni kezdett. Elővette bőröndjét és nekiállt csomagolni. Pár holmit akart csak magával vinni, mivel az ünnepek után vissza kell utaznia, hiszen a cégnél nem állhat meg a munka. A rádióban híreket adtak éppen, a tudósítás szerint a helyzet egyre rosszabb a havazás már akkora méreteket öltött, hogy valamennyi légitársaság törölte az összes járatát, mivel fél órája egy magángépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania a város határában a sűrű hóesés miatt, a mentést pedig még nem tudták megkezdeni.
      Debby kipakolt majd felhívta a szüleit, hogy nem tud hazautazni az időjárás miatt, majd kiment a konyhába, hogy összeüssön valami vacsorát. - El kellett volna mennem bevásárolni!- mérgelődött hangosan, majd főzött egy teát és egy csomag száraz keksszel leült a televízió elé. Egy régi romantikus filmet játszottak.
Debby teljesen belemerült a filmbe, szerette ezeket a filmeket már gyermekkora óta. Lassan elálmosodott, mikor megszólalt a telefon.
- Tessék Debby Grant!
- Jó estét! Dr. Robert Dawns vagyok, a Megyei Kórházból telefonálok. Ismeri ön Scott Franklint?
- Scott Fran...- Debby hangja elcsuklott, Scottról már évek óta nem hallott- elnézést, igen ismerem, mi történt?
- Kérem ne ijedjen meg reméljük semmi komoly, éppen most folynak a vizsgálatok, de senki mást nem tudtunk elérni, csak az ön telefonszámát találtuk meg a tárcájában és egy fényképet. Mr. Franklin gépe kényszerleszállást hajtott végre a város határában, éppen most szállították be a mentők. Be tudna jönni a kórházba vagy tudná értesíteni a rokonait?
- Természetesen, azonnal indulok!
Letette a kagylót és a fotelba esett. - Scott itt, biztos üzleti ügyben repült ide. -Debbynek fájdalmas emlékei vannak Scottról. Együtt jártak gyerekkorukban iskolába, Scott húga volt Debby legjobb barátnője. Évekig elválaszthatatlanok voltak, mivel nem laktak messze egymástól, így mindig együtt voltak, bár Debby odavolt Scottért, a fiú sosem tekintett rá más szemmel, mint egy jó haverra. Majd gyorsan felnőttek és elválltak útjaik, de Debby sosem felejtette el Scottot, a húga pedig, amíg tartották a kapcsolatot rendszeresen beszámolt a fiúról. Nicol Ausztráliába ment tanulni, ahol nemsokára megismerkedett egy fiúval, akihez hozzáment és született egy kisfia. Scottról így már évek óta nem hallott, de a fiút nem tudta elfelejteni, bár az egyetemen voltak barátai, azonban egyik mellett sem tudott igazán megnyugodni, mindegyikben Scottot kereste. Három éve hallotta a szüleitől, hogy meghalt az édesapja, a lány a temetésre nem utazott haza. A családdal már évekkel előtte megszakadt a kapcsolata, egy zavaros földügy miatt. Ugyanis Scott apja feketén akart megszerezni egy földterületet a város mellett, hogy egy szabadidő-központot hozzon létre. Debby apja ebben az időben tagja volt a városi tanácsnak, mikor tudomást szerzett a dologról, beszélni próbált Scott apjával, aki nem hallgatta meg. Nemsokára valaki feljelentette és eljárást indítottak ellene, ő pedig Debby apját okolta, megtiltotta családjának, hogy bármilyen kapcsolatot tartsanak fenn Debbyékkel. Nemsokára Scott apja meghalt, azóta nem hallott semmit a családról.
     Debby öltözni kezdett, de a keze lassan mozgott, félt az újratalálkozástól. Hogy fog reagálni Scott, ha meglátja és ő vajon mit fog érezni, ha ismét látja a fiút, mennyit változhatott. Mikor utoljára látta húszévesek voltak, ma pedig már mindketten öt évvel idősebbek.
     Kint hideg szél és havas táj fogadta, bár már késő este volt az utcán még sokan tartózkodtak, mindenki nevetgélt, de a lány nem figyelt rájuk, saját gondolataiba merülve sietett a kórház felé. Scott édesanyját még nem értesítette, azzal indokolta, hogy nem akarja bizonytalanságban tartani, csak akkor telefonál, ha már tud valami biztosat, de tudta, valójában tart ettől a hívástól, ameddig lehet, elhalasztja azt.
     A kórházba érve az intenzív osztályra irányították a portán. Az orvos már várta, és azonnal elé sietett.
- Üdvözlöm Miss Grant! Azonnal megismertem a fénykép alapján, amit Mr. Franklin tárcájában találtunk, a fényképen ön és egy másik hölgy látható.
- Jó estét Dr. Dawns! Tudnak már valamit Scottról?
- Kérem legyen erős, Mr. Franklin kómába esett, az életfunkciói azonban rendkívül jók, szerencsére nem tört el semmije, csupán belső zúzódásai vannak, melyek nem súlyosak, és mihelyt visszatér a kómából meg lehet műteni.
- Rendbe fog jönni? Mi okozta a kómát?
- Nyugodjon meg! Valószínűleg a baleset során beverte a fejét és ez okozhatta. Minden esélye megvan a gyógyulásra, ez az állapot csak ideiglenes. Mindent megteszünk érte, de szükségünk van a segítségére.
- Miben tudok segíteni?
- Mivel úgy látom, jól ismeri Mr. Franklint, arra kérném, ha teheti, minél több időt töltsön mellette, beszéljen hozzá, tartsa benne a lelket, hogy le tudja győzni a betegségét. Nagy a valószínűsége annak, hogy a beteg hallja, amit mondanak neki.
- Gondolja, hogy ez segíteni fog?
- Egészen biztos vagyok benne.
- Most bemehetek hozzá?
- Igen, de előtte át kell öltöznie kórházi köpenybe, ebben a ruhában nem mehet be!
- Értem, de előtte még telefonálnom kell az édesanyjának.
- Az irodámból nyugodtan beszélhet, ott nem zavarja senki.
Debby tárcsázott, majd idegesen várta, hogy jelentkezzen Scott édesanyja a vonal másik végén.
- Tessék, Franklin lakás!- vette fel a kagylót Mary Franklin.
Debbynek furcsa érzés volt hallani az asszony hangját, amely most megtörtebb és nyugtatobb volt, mint amilyenre Debby emlékezett.
- Jó estét Mary, Debby Grant vagyok!- szólalt meg rekedten Debby.
- Debby! Évek óta nem hallottam rólad, mi az oka, hogy most hívsz, ráadásul ilyen későn? Nem hiszem, hogy sok mondanivalónk lenne egymásnak!
- Elnézést a zavarásért, de én sem önszántamból hívtam. Tudom mi a véleménye a családomról, de most mégis telefonálnom kellett. Kérem hallgasson végig! Scottot baleset érte, mivel csak engem tudtak elérni egy szám alapján, amit Scottnál találtak.
- Mi történt Scott-tal, beszélj már!
- Jelenleg kórházban van itt Garlandban, az állapota kielégítő az orvos szerint, de sajnos a baleset következtében kómába esett. Most itt vagyok mellette a kórházban, de egyelőre többet nem tehetünk. Ha valami változik azonnal értesítem.
- Azonnal odarepülök az első géppel!
- Minden járatot töröltek az időjárás miatt, Scott gépe is a hóesés miatt került bajba, a helyzet pedig csak tovább romlik.
Biztonságosabb, ha otthon marad, mihelyt valami történik, azonnal hívom ígérem.
- Debby, kérlek maradj mellette legalább a gyerekkorotokra tekintettel, hálás lennék érte!
- Mary, kérem nyugodjon meg mindenképpen mellette leszek, és mindent megteszek érte, amit csak lehet!
Debby félve lépett be a kórterembe, ahol Scott feküdt. A lány, ha nem tudta volna, hogy a fiú kómában van azt hihette volna, hogy csak békésen szunyókál. A fiú arca nyugodt volt, az elmúlt öt év alatt még érettebb és markánsabb lett. Most, hogy újra látja, olyan érzése támadt, mintha csak tegnap váltak volna el, pedig annak már öt éve. Leült az ágya mellé és félénken üdvözölte.
- Szia Scott! Hogy vagy? Tudom ez nem volt éppen értelmes kérdés, hogy is lehetnél egy kórházi ágyban. Tudod hosszú ideje gondolkodom már azon, hogy milyen lesz újra találkozni veled, de soha nem gondoltam arra, hogy így fog megtörténni. Furcsa érzés téged újra látni, újra előjönnek a régi emlékek, mikor még elválaszthatatlanok voltunk mi hárman, te, Nicol és én. - Debby félve attól, hogy Scottnak valami bajt okoz, óvatosan nyúlt a fiú keze felé, majd gyengéden megfogta.- Scott kérlek meg kell gyógyulnod, rendbe kell jönnöd, fiatal vagy még, annyi minden van még előtted, harcolnod kell, én mindig úgy ismertelek, hogy nem adod fel. Gondolj a húgodra, anyukádra, mindazokra, akik szeretnek és aggodnak érted! Scott fontos vagy nekem, bár nem vagy mellettem, de tudom, hogy jól vagy, hogy élsz, ennyi mindig elég volt, de most féltelek, félek, hogy elveszítelek. - Debby sírva fakadt, most eszmélt csak rá arra, amit a lelke mélyén mindig is érzett, hogy szereti Scottot bármit érezzen is a fiú iránta.
      Debby Scott mellett maradt és mesélt neki egész éjjel. Beszélt neki a munkájáról, a gyerekkorukról, a terveiről, az álmairól. Hajnalban azonban Debby is elaludt, a nővér talált rá reggel.
- Miss Grant, kérem ébredjen, menjen haza és aludja ki magát, Scottért úgysem tehet sokat, viszont maga ki fog merülni, ha valami változik azonnal hívja majd Dr. Dawns.
- Köszönöm, bár nem hiszem, hogy tudok még aludni. Hazamegyek lezuhanyzom és átöltözök, azután visszajövök a kórházba.
     Miután lezuhanyozott, főzött magának egy jó erős kávét, és felhívta a szüleit, akik megdöbbenve fogadták a hírt, majd telefonált Kristinnek. Kristin tudta mit érez Debby Scott iránt hiszen a lány mindent megbeszélt barátnőjével. Kristin aggódott Debbyért, tudta, hogy a lány bár kívülről erősnek látszott valójában gyenge és érzékeny volt.
     Debby felöltözött, kopott farmert és vastag kötött pulcsit vett fel, de alakja még ebben a ruhában is nőies volt. Rövid barna haja és gyönyörű barna szemei elragadóvá tették, bár ő ezzel soha nem foglalkozott. Egy két dolgot bedobált kézitáskájába, majd egyenesen az irodájába ment, hogy aláírja a szerződést, de pár óra múlva már ismét a kórházban volt. Scott állapota még nem változott, az orvos pedig semmi biztatót nem tudott mondani. Debby szinte alig mozdult el Scott ágya mellől csak, ha az orvossal beszélt. A hosszú monologok mellett már hozzászokott ahhoz is, hogy választ nem kap a fiútól. Az idő nem változott, egyfolytában szakadt a hó. A járatok még mindig nem indultak, így Scott édesanyja nem tudott Garlandba repülni. Időközben a pilóta rendbejött, és gyakran benézett Scotthoz, ilyenkor Debby beszélgetett vele vagy elment sétálni. Kristin és Daniel is benézett időnként, megpróbáltak lelket önteni a lányba, aki egyre inkább csüggedt lett.
      Pár nappal később az időjárás engedett, úgy látszott pár nap alatt helyreáll a rend a közlekedésben és újra tudják indítani a járatokat. Debby éppen Maryvel beszélt telefonon és szomorú volt, hogy semmilyen új hírrel nem tud szolgálni Scott állapota felöl. Mikor a kórterembe ért halk nyöszörgésre lett figyelmes, odasietett a fiúhoz és szólongatni kezdte. Már majdnem feladta, azt hitte csak halucinál, mikor Scott kinyitotta a szemét és erőtlenül nézett a lányra .
- Debby te vagy az?- kérdezte halkan és fáradtan.
- Igen Scott, én vagyok! Hála az égnek visszatértél!- és  örömében zokogni kezdett.
- Mi történt? Hol vagyok? Mit csinálsz te itt?
- Csak lassan még kifárasztod magad. Balesetet szenvedtél és rövid ideig, pár napig kómában feküdtél, de most már rendbe fogsz jönni.
Közben megérkezett az orvos és a nővér, Debby pedig kiment a folyosóra. Mire az orvos végzett Scott elaludt.
- Dr. Dawns, kérem rendbe fog jönni?
- Igen, most már megnyugodhat, maga nélkül nem sikerült volna. Hálás lehet Scott az égnek, hogy maga mellette van és ennyire szereti.
- Valamit félreértett, mi nem vagyunk együtt, csak gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
- Akkor ez egy nagyon erős barátság, csak szerelmes asszonyt láttam így szenvedni valakiért. Egyébként ma már nem valószínű, hogy ismét magához tér, és holnap reggel meg fogjuk műteni. Menjen haza és pihenje ki magát, holnap délután majd meglátogathatja. Debby fáradtan, de boldogan tért haza. Felhívta szüleit, majd átment Kristinékhez.
- Hála az égnek, hogy itt vagy! Hogy van Scott, magához tért?-Kristin aggodva fogadta barátnőjét.
- Rendbe fog jönni, pár órája felébredt, egy két szót tudtam vele váltani, azután ismét elaludt. Az orvos szerint rendbe fog jönni, de holnap még meg kell műteni.
- Gyere ülj le, aggódom érted, olyan sápadt vagy, mikor aludtál utoljára?
- Nem vagyok fáradt, illetve nem érzem, hogy az lennék, inkább megnyugodtam, hogy végre újra magához tért.
- Debby néni, de jó, hogy itt vagy, most tudunk egy jót játszani, Olíviával még nem tudok, olyan pici!- futott be a szobába Dave, és lekuporodott Debby ölébe.
- Dave, Debby néni nagyon fáradt, menj játsz a húgoddal, biztos tudsz olyan játékot, amit már ő is ismer!- dorgálta meg a kisfiút Kristin.- Egyszerűen nem birok vele, annyi dolgom lenne itthon, de nem hagynak dolgozni, pedig holnapután már karácsony. Tényleg hazautazol az ünnepekre?
- Még nem tudom, nagyban függ Scott állapotától és attól is, hogy ide tud-e utazni az édesanyja, akkor természetesen hazarepülök. Na jó van egy ötletem, délutánra elrabolom a lurkókat, te pedig befejezheted a házimunkát, estére pedig újra itt vagyunk.
- Rendben, de ígérd meg, hogy ma este itt vacsorázol!
- Ígérem Kris, hiányzik már a társaság!
Debby felpakolta a gyerekeket és a közeli parkba vitte őket, imádta a két gyereket, sajátjainak tekintette őket, és a gyerekek érezték is ezt, nagyon ragaszkodtak a lányhoz. Dave és Olívia nagyon élvezte a sétát, és Debby is, aki elfelejtette az elmúlt napok szörnyűségeit rövid időre. Kint az utcán nagy volt a sürgölődés, mindenki az utlsó bevásárlásait bonyolította üzletről üzletre rohangálva. Debby csak most jött rá, hogy a kórház miatt nem tudott vásárolni semmi ajándékot a gyerekeknek, hirtelen ötlettől vezérelve elvitte őket egy közeli áruházba. Dave szeme csillogott a sok színes kavalkád láttán, rögtön a játékosztály felé rángatta Debbyt, aki megért lépést tartani a kisfiúval. Debby mindig elkényeztette a két gyereket, nem tudott megtagadni tőlük semmit, sokat is kapott ezért Kristintől, de soha nem hallgatott rá. Mikor rápillantott a kis Dave ragyogó arcára, tudta, hogy ma is rengeteg pénzétől szabadítják meg, de boldog volt, hogy a gyerekeket örülni látja. A fél délutánt a játékok között töltötték, mire Dave ki tudta választani a számára legszebbeket, Debby megkönnyebbülve tapasztalta, hogy Dave a legdrágábbakat elkerülte. A kisfiú boldogan mutogatta a lánynak a játékokat, Debby pedig hátrafordult, hogy megnézze a kis Olíviát, aki időközben elaludt. A kislány azonban nem volt a babakocsiban, Debby megrémült, szólongatni kezdte, már mindenhol megnézte, amikor halk szuszogásra lett figyelmes a plüssállatok között, a kislány volt az egy hatalmas, hófehér maci ölében aludt. Debby elmosolyodott, majd óvatosan felemelte a kislányt és a babakocsiba tette, a hatalmas macit pedig becsomagoltatta  Olíviának. Késő délután értek csak haza, Kristin pedig már végzett mindennel, majd miután ismét megszidta Debbyt a vásárlásért, asztalhoz ültek. Debby jól érezte magát, sokat nevetgéltek, majd miután a gyerekek elaludtak még hosszasan beszélgettek a nappaliban. Este későn ért csak haza, hosszas gondolkodás után felhívta a kórházat, hogy érdeklődjön Scott után, a nővér közölte vele, hogy a férfi egész nap aludt és, hogy a műtétet holnap kilenckor kezdik meg. Debby kimerülten került ágyba és azonnal elaludt. Álma Scott körül forgott és számos gyermekkori emlék felvillant.
       Másnap reggel kipihenten ébredt, a rádióból vidám karácsonyi dal szólt. Megreggelizett, majd felöltözött. Egy két cuccot bedobált a bőröndjébe, hátha haza tud utazni még ma legalább ezzel ne legyen gondja. Egész délelőtt idegesen tett- vett a lakásban, nem találta helyét, szeretett volna Scott mellett lenni a kórházban. Délben már nem bírta tovább, telefonált a kórházba. Azonnal kapcsolták neki Dr. Dawnst.
- Jó napot Debby! Örömhírem van önnek, Scott műtétje jobban alakult, mint ahogy vártuk, már két órája végeztünk.
- Hála az égnek! Most, hogy van?- kérdezte Debby szemében könnyekkel.
- Jelenleg még alszik, de most már lassan ébredeznie kell, úgyhogy nyugodtan bejöhet hozzá, mire ideér már biztosan ébren lesz. Ha minden jól megy, akkor jövő hét elején már elhagyhatja a kórházat.
      Debby nyugodt szívvel indult a kórházba. Útközben vett egypár újságot és gyümölcsöt, valamint egy karácsonyi angyalkát, amit egy kedves néni árult az utcán. Mikor a kórházba ért mindenki kedvesen üdvözölte, hiszen annyi időt töltött itt, amíg a férfi kómában volt, hogy már szinte mindenki ismerte. A folyosón találkozott Dr. Dawns-szal, aki éppen Scott legújabb leleteit vizsgálta.
- Üdvözlöm Debby, Scott még alszik, de megvárhatja a szobájában, amíg felébred!
- Köszönöm, ezt fogom tenni!- Debby elköszönt az orvostól, majd elindult Scott szobája felé, azonban a liftből ugyanebben a pillanatban lépett ki Mary és egy fiatal ifjú hölgy, aki a legújabb divat szerint öltözködött. Debby elindult feléjük, de a két nő nem vette észre őt.
- Jó napot Mary!- köszönt halkan Debby.
- Á Debby, kislányom kész hölgy lett belőled! Engedd meg, hogy bemutassam neked Scott mennyasszonyát, Elisabeth-et. Lisa, ő Scott régi osztálytársa Debby Grant.
- Üdvözlöm Elisabeth McGrowen vagyok. Köszönöm, hogy Scott mellett volt, nem tudom, hogyan hálálhatnám meg magának, kérem mondja meg!
- Nem várok hálát azért, amit tettem, mert a régi barátságunk emlékére tettem.
- Köszönjük, amit Scottért tettél, de most már itt van Lisa, ő majd gondoskodik róla. Ha hazajössz látogass meg minket, tudom a régi dolgok miatt nehezedre eshet, de hidd el már megbocsátottam apádnak, amit elkövetett ellenünk.
- Mary én tisztelem önt, de apámat még jobban és nem viselem el, ha ok nélkül vádolják. Apám annak idején segíteni szeretett volna Mr. Franklinnek, de ő nem hallgatott rá, majd  bekövetkezett a baj, melytől apám tartott. Végül mindenért apámat hibáztatták. Kérem adják át üdvözletemet Scott-nak, jobbulást kívánok neki.- Debby megfordult és elment.
       Az utolsó pár métert futva tette meg lakásáig, amint belépett az ajtón sírva fakadt. Miután kicsit lehiggadt felhívta a repteret, majd felhívta Kristinéket, hogy megmondja hazautazik. A repülőút hosszú és fárasztó volt, de pár óra múlva már láthatta szüleit. Úgy döntött elfelejti Scottot, Maryt és Lisát, akit, bár kedves volt hozzá, mégis ellenszenvesnek tartott, amely számára megmagyarázhatatlan volt.