Debby néhány óra múlva már teljes pompában forgolódott a tükör előtt. A ruha úgy állt rajta, mintha csak kimondottan neki késztették volna. A ruhához ezüst nyakláncot és hozzáillő fülbevalót viselt, szinte alig ismert magára, mintha egy másik nőt látott volna maga előtt, aki számára idegenül hatott. - Hozzá tudnék szokni ehhez a látványhoz, mintha kicseréltek volna. -mosolyodott el, és ismét megpördült. Számára érthetetlen módon életében először igazán jól érezte magát a bőrében.
      A találkozót a régi iskolájában tartották, ahol mióta elvégezte a sulit nem járt. Furcsa érzés volt most felnőttként visszatérnie ide. Mindenre éberen emlékezett, az épület mit sem változott, ugyanaz a kedves, öreg iskola maradt, mely a lány számára sok emléket őrzött hűen. Ahogy a régi osztálya felé ballagott, ahonnan jól ismert hangok szűrődtek ki, újra diáknak érezte magát. Mennyit szaladgáltak annak idején itt és hányszor dorgálta meg őket ugyanitt tanítójuk, ha valami csínytevést követtek el. A felvillanó képek mindegyikén azonban Scott is mellette volt, amint kisfiús mosolyával ránézett és ismét újabb rosszaságon törte a fejét. Debby álmodozását Jane szakította félbe, aki eléje sietett. Boldogan ölelték át egymást.
- De örülök, hogy el tudtál jönni, nélküled nem lett volna igazi a buli, már mindenki itt van csak terád vártunk.- tolta befelé a lányt a terembe Jane.
Bár hosszú évek teltek el, régi társai semmit nem változtak. Miután mindenkit üdvözölt egy pohár pezsgővel a kezében Jane-hez és a férjéhez, Gregg- hez csatlakozott, aki ugyancsak az osztálytársuk volt régen. Régi tanítójuk már nem jöhetett el, mivel két éve meghalt, de mindenki tudta lélekben itt van velük. Néhányan pohárköszöntöt mondtak, a társaság nagy része táncolni kezdett régi slágerekre, melyeken együtt nőttek fel. Debby régi barátnőivel fényképeket nézegetett osztálykirándulásaikról vagy közös ünnepélyekről, valamennyin jót nevettek, alig akarták elhinni, hogy valaha ők voltak ezek a lurkók. Miközben nevetgéltek nagy moraj támadt a hátuk mögött, vidáman fordultak hátra, hogy megnézzék mi a kiváltó oka. Debby arcáról azonban eltűnt a mosoly, mikor az új jövevényre tekintett, aki a mozgolódást kiváltotta, ugyanis Scott nézett vissza rá. A férfi udvariasan rámosolygott majd ragyogó arccal üdvözölte a többieket. Debby gyorsan elfordult és ismét a fényképeket kezdte nézegetni, de kevés eredménnyel, mivel gondolatai visszatértek a férfihoz.
- Hát nem nagyszerű, hogy Scott is eljött, emlékszem elválaszthatatlanok voltatok ti ketten. Azt mondja hamarabb sikerült hazautaznia Európából, nem akart lemaradni az ünnepi alkalomról. - mesélt vidám hangon Jane.- Debby, te nem is örülsz, hogy itt van?
- De igen, hogyne örülnék, jó újra együtt látni a társaságot!- ha tudtam volna, hogy Scott is eljön, inkább ide sem utaztam volna- morgolódott magában a lány.- Érdekes, hogy Elisabeth, a mennyasszonya nem jött vele!
- Tényleg, most, hogy mondod, de lehet, hogy ő Európában maradt, úgy hallottam ő is Scott után utazott.- oldotta meg a problémát a barátnője.
A lány ismét a férfi felé tekintett, aki vidám történetekkel szórakoztatta beszélgetőtársait. Jane hangja rántotta vissza a valóságba, aki épp kislányáról mesélt neki. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy a lány elfeledkezett Scottról, aki pedig Gregg-gel társalgott. A beszélgetést újabb pohárköszöntő szakította félbe, mely végén Gregg elrabolta feleségét  Debby mellől és táncolni vitte. Debby egyedül maradt és Scottot keresve tekintetével szemlélte a társaságot, de a férfit sehol nem találta. Kissé bánatosan fordított hátat a táncolóknak, mikor ismerős hang csendült meg a válla fölött, a lánynak remegni kezdtek a térdei és még időben kapaszkodott meg egy közeli szék támlájában. Lassan megfordult és egyenesen Scott tekintetével találkozott.
- Örülök, hogy látlak Debby! Elragadóan nézel ki. Remélem megkaptad a virágokat, amiket küldtem neked!- mosolygott Debbyre Scott.
- Igen meg, köszönöm, gyönyörűek voltak, de igazán nem kellett volna. Remélem mostanra már rendbejöttél!
- Már csak néha érzek fájdalmat itt- ott, de csak, ha fáradt vagyok, vagy ha hirtelen mozdulatot teszek. Szörnyű látvány lehettem amíg kómában feküdtem, köszönöm, hogy mellettem voltál, az orvos mindent elmesélt, sőt még azt is mondta, hogy vak vagyok, amiért nem veszem észre, hogy mennyire szeretnek a körülöttem lévők. Azt mondta, hogy nálad odaadóbb asszonyt nem látott még a legjobb feleségek között sem.
- Én csak megtettem, ami tőlem telhető volt a régi barátságunk emlékére, de ugyanezt megtenném bármely másik barátomért is. Az a lényeg, hogy te rendbejöttél. - zárta le a témát a lány. - Egyébként, hogy van édesanyád, nem igazán békében váltunk el egymástól a kórházban?
- Köszönöm jól van ,bár ő nem említette, hogy találkoztatok, csak az orvos említette, hogy te voltál mellettem, amíg anyám meg nem érkezett és amíg magamhoz nem tértem. Vártam, hogy esetleg benézel hozzám, de nem jöttél.
- A műtéted után voltam bent a kórházban, hogy megérdeklődjem hogy vagy, és beszéltem is az orvossal, de téged nem akartalak zavarni, ugyanis akkor már ott volt az édesanyád és Lisa is. Tényleg el is felejtettem megkérdezni, hogy van Lisa, igazán kedves lány és nagyon csinos is.
- Lisa jelenleg az édesanyámmal és a húgommal utazgat Európában, én is csatlakozom hozzájuk néhány nap múlva, de még el kell utaznom előtte Garlandba egy fontos üzleti ügyben. Nem ismered véletlenül a Grant és Spencer céget, hiszen több éve élsz már Garlandban. Rajtuk keresztül szeretnék megkötni egy milliós üzletet az egyik ügyfelükkel, és most érdeklődöm a cég után. milyen érdekes téged is Grant-nek hívnak, nem ismered véletlenül Mr. Grant-et vagy Mr. Spencert, hiszen te ügyvéd vagy?- érdeklődött Scott.
- Hallottam már a cégről, de személyesen nem ismerem a tulajokat. - semmiképp nem árulhatom el, hogy Mr. Grant valójában én vagyok, Spencer pedig nem más, mint Kristin.- Melyik ügyfelükkel akarsz üzlete kötni?
- Winston Ravennel, van neki néhány épülete Floridában, ezeket akarom megvásárolni, mivel terjeszkedni szeretnék a cégemmel ezen a területen.
A beszélgetés ezen a ponton abbamaradt, mivel csatlakozott hozzájuk Jane és a férje, ettől kezdve csak általános témákról folyt a csevegés. Egyszer aztán, mikor egy lágy dallam csendült fel Scott a táncolók közé vezette Debbyt. A lány lágyan hozzásimult, megszűnt számára a külvilág, csak ő volt és Scott, mindenki távolinak tűnt még Elisabeth is, akit a lány nem tudott kiűzni a gondolataiból. Scott érezte ezt és még szorosabban ölelte át a lányt. Két három számot végigtáncoltak és csak egymással foglalkoztak. Mikor egy ütemesebb dal hangzott fel kelletlenül váltak szét és visszasétáltak a többiekhez. Az est hátralevő részében már nem maradtak kettesben, Debby nem is igazán akarta, megijedt az előtörő érzelmeitől, melyeket a férfi váltott ki belőle.
     Hajnal felé a társaság szedelőzködni kezdett, lassan mindenki hazafele indult. Debby a kabátját vette fel, mikor valaki megérintette a könyökét.
- Hazavihetlek?- kérdezte tőle Scott.
- Köszönöm, de úgy beszéltem meg Jane-nel, hogy ők visznek haza. - hárította el udvariasan az ajánlatot Debby.
- Tudom, beszéltem Jane-nel, de felajánlottam nekik, hogy majd én hazaviszlek, így nem kell nekik kerülőt tenni. Úgy láttam Gregg nincs valami fényes állapotban, megártott neki a pezsgő. Gyere az autóm itt áll az épület előtt.- karonfogta Debbyt és az autóhoz vezette.
A hazavezető utón hallgattak, egyikük sem tudta mit mondhatna a másikuknak, de mindketten érezték a másik feszültségét. Mikor Scott leállította az autót a ház előtt szinte egyszerre szólaltak meg.
- Csodálatos este volt ugye!- nevették el magukat, de ez csak növelte a feszültséget.
- Régen jártam már itt!- szólalt meg ismét Scott. - Nem változott a ház semmit.
- De mi annál inkább, felnőttünk, ma már külön utakon járunk, de sokszor hiányoznak a régi barátok.
Scott a hajába túrt, amely a Hold fényében ezüstösnek tűnt.- Elmúltak már a gyermekévek Debby, ne akard őket visszahozni!- a lány felé fordult, arca lassan elindult a lányé felé. Debby még habozott, de aztán ő is a fiúhoz hajolt. Rövid, de annál szenvedélydúsabb volt ez a csók, belesűrítve az elmúlt öt év vágyódását a másik iránt. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan véget is ért.
- Ennek nem szabadott volna megtörténnie, kérlek bocsásd meg!- szólalt meg először Scott.
- Nincs mit megbocsátani, legalább annyira az én hibám is volt, amennyire a tied.- fordult el a lány, nehogy Scott észrevegye a szeméből kibuggyanó könnycseppet.- Most már mennem kell, köszönöm, hogy hazahoztál. A lány kiszállt a kocsiból, de még egyszer hátrafordult.- Scott!
- Igen!- szólt vissza a férfi.
- Örülök, hogy mégis eljöttél.- betette maga mögött az autóajtót és elindult a ház felé. Mikor belépett az ajtón még hallotta, ahogy Scott beindítja a motort és elhajt.
      Azon az éjszakán nem jött álom a szemére.