Másnap reggel az ajtó előtt egy csokor vörös rózsa volt, a rózsák közt apró levélke, a következő felirattal:

     Debby, beszélnünk kell, kérlek adj még egy esélyt, hogy megmagyarázzam. Nem utasíthatsz el addig, amíg meg nem magyaráztam a történteket!
                        Scott!

Mikor az irodába ért Kristin már várta és beszámolt róla, hogy Scott reggel óta hívja az irodát félóránként, hogy Debby beért- e már.
- Már nem tudtam neki semmit mondani, kérlek, beszélj vele, úgy öt perc múlva újra fog hívni. Mit akar tőled? -kérdezte Kristin.
- Megpróbál magyarázkodni, hogy miért veszi feleségül Lisát. Ma már kétszer hívott otthon is és egy csokor vörös rózsát hagyott az ajtóm előtt.
- És te miért nem beszélsz vele, hallgasd meg, mit akar mondani!
- Nem Kris, az csak rontana a helyzeten, így is nehéz, hogy elveszi, de ha még meg is kellene hallgatnom az okokat is, azt hiszem beleörülnék, tehát, ha hív nem vagyok itt, tárgyalásra mentem! - ezzel lezártnak tekintette az ügyet és az irodájába ment.
      Úgy két óra múlva Kristin benézett hozzá és közölte, hogy Scott már négyszer telefonált, és nem hiszi el, hogy Debby nincs az irodában. Több telefonhívás azonban nem érkezett a nap folyamán. Fél öt körül Debby elhagyta az irodát és a kocsijához indult, az autónál azonban Scott várta. A férfi hanyagul a kocsi oldalának dőlt és a gondolataiba merült, nem vette észre a lányt.
- Mit keresel itt Scott? - kérdezte mérgesen a lány a férfit.
- Téged várlak, beszélnünk kell, és mivel otthon nem veszed fel a telefont, a cégnél pedig letagadtatod magad, úgy gondoltam itt várlak meg, hiszen egyszer csak hazamész, és akkor szükséged lesz a kocsira is.
- Scott nem hiszem, hogy jó ötlet ez a beszélgetés! - próbált ódzkodni Debby.
- Ne vitatkozz velem Debby, szállj be az autóba, elmegyünk vacsorázni!
    Nem sokkal később egy hangulatos étteremben ültek, és ízletes vacsorájukat fogyasztották. Egyikük sem merte elkezdeni a beszélgetést mindketten féltek valamitől. Mígnem Scott megszólalt.
- Szeretném, ha végighallgatnál anélkül, hogy közbeszólnál. Elisabeth nem a mennyasszonyom, csupán anyám és az ő rögeszméje, hogy elveszem feleségül. Én nem vagyok szerelmes Lisába, nagyon kedves ismerős, anyám barátnőjének a lánya. A két anya pedig eldöntötte, hogy nekünk össze kell házasodnunk, hogy egyesüljön a két vagyon. Lisának tetszett az ötlet, anyám pedig úgy döntött, hogy nekem ez a legjobb megoldás, örül, hogy talált nekem egy megfelelő feleséget. De én nem fogom elvenni Lisát, nem szeretem, és nem fogom soha. Anyám mindig szeretett beleszólni az életembe.
- Ez mind szép, de nem tudom, hogy ezt miért pont nekem mondod el, nem tartozol magyarázattal.
- De igen, az utóbbi időben megint sokat voltunk együtt, és mikor veled voltam úgy éreztem visszakaptam valamit az élettől. Sokat jelentett mikor a kórházban megláttalak, aztán eltűntél. Tudod furcsa, de úgy érzem része vagy az életemnek, és nehezen tudok tőled elszakadni. Nem kezdhetnénk előröl az egészet, járjunk el ide- oda, mintha hosszú évek óta most találkoztunk volna újra. Mit válaszolsz, megpróbáljuk?
-  És mi lesz Lisával, elvégre ő úgy tudja össze fogtok házasodni? - kérdezte Debby.
- Igen Lisa, ez nehéz ügy lesz, de meg fogom oldani, bízz bennem idővel majd hozzászokik a gondolathoz, hogy nem lesz a feleségem.
- Nem lesz könnyű neki, eddig azt hitte, boldog ara lesz belőle a jövő hónapban. Képes leszel elviselni a hiányát, nem fog hiányozni a mennyasszonyod? - incselkedett Debby Scott- tal.
- Ne bosszants Debby, de annak örülök, hogy végre mosolyogni látlak! - könnyebbült meg Scott. - Most pedig javaslatokat várok, hogy hogyan kezdjük el jövőbeli kapcsolatunkat.
- Csak semmi rohanás kedves uram még nem mondtam igent.
- Debby kérlek ne ingerelj, tudom, hogy fontos vagyok neked, látom a szemedben, és láttam már a kórházban is.
- Rendben próbáljuk meg, de nem szeretnék egy újabb fájdalmat átélni, kérlek, ne játsz az érzelmeimmel!
- Ígérem nem fogok, túl sokat jelentesz nekem. Mit szólnál kezdetnek egy vacsorához édeskettesben egy hangulatos kis fogadóban gyertyafénnyel, lágy muzsikával és egy üveg finom borral? - Scott lassan megfogta a lány kezét és az ajkához emelte azt, majd egy lágy csókot lehelt rá.
- Azt hiszem ez nagyon romantikus lesz, lehet, hogy elcsábulok? - mosolygott Debby.
- Remélem is, de egyelőre az is elég lesz, ha jól érzed magad velem.
Holnap este nyolcra érted megyek.
- Várni foglak!
       Másnap Debby az egekben járt, még Kristin sem értette az okát. Este gondosan kiválasztotta a megfelelő ruhát és a hozzáillő kiegészítőket. Miután lezuhanyzott enyhén kisminkelte magát majd felöltözött. Egy sötétzöld bársony kisruhát vett föl, amely teljesen zárt volt és a térdéig ért, de lágyan a testéhez simult. Pontban nyolckor pedig Scott is megérkezett. Fekete kordbársony nadrágot és fehér kötött pulóvert viselt.
- Varázslatosan szép vagy, biztos, hogy el akarunk menni valahova vacsorázni nem maradhatnánk itthon? - kérdezte ártatlan képpel Scott.
- Semmi esetre sem, nem azért készülődtem ennyit, hogy most csak itthon maradjak és egyébként is randevúzni akartunk, hiszen még csak ismerkedünk nem? - kérdezte vidáman a lány.
- De igen meggyőztél indulhatunk szép hölgyem! - és a kocsihoz kísérte Debbyt.
Az este csodálatosan telt, Debby végre igazán boldog volt Scott mellett, nem volt a háttérben semmi, ami megakadályozhatta volna ezt, bár tudta, hogy Scott még nem beszélt Lisával és az édesanyjával sem, tudta hamarosan sort fog keríteni rá, bízott a férfiban. Rengeteget nevettek, beszélgettek, mintha újra meg akarnák egymást ismerni. Scott türelmes volt, semmit nem sietetett, hagyta, hogy újra felfedezzék egymás értékeit és hibáit is, hagyta, hogy újra megismerjék egymást. Esténként vacsorázni vagy moziba mentek, vagy csak egyszerűen sétálni, ilyenkor képesek voltak némán kéz a kézben andalogni, élvezni azt, hogy együtt vannak, és nem választhatja el őket semmi. Scott minden este hazakísérte Debbyt, és az ajtó előtt lágy csókkal búcsúzott tőle gyakran órákig. Debby a fellegekben járt, úgy érezte révbe ért végre amellett a férfi mellett, akit szeret, és aki mellett egy életet el tud képzelni. Debby napról napra szerelmesebb lett. Scott figyelmes volt vele és Debby úgy érezte a férfi szereti őt. Időközben Scott beszélt Lisával, aki bár eleinte haragudott Scottra és ordítozott dühében, hamarosan vigasztalta magát egy New York- i milliomossal, akit az apja partiján ismert meg. Nehezebb volt a helyzet Scott édesanyjával, nem bírta elviselni, hogy Scott nem veszi el Elisabethet és így nem növekszik a vagyon sőt nem ő tud megfelelő asszonyt szerezni a fiának. De később ő is megnyugodott, remélte hamarosan újabb megfelelő partit talál fiának, aki talán még Scott- nak is tetszik majd, idővel rájön, hogy meg kell nősülnie. Évek óta próbálta megházasítani fiát, de eddig nem sikerült, nem adta fel a reményt.
     Egy este Scott és Debby egy estélyre voltak hivatalosak, Debby egyik ügyfele hivta meg őt és Scottot is, aki jó ismerőse volt. Együtt érkeztek, ami számukra természetes volt, hiszen lassan két hónapja már, hogy szinte állandóan együtt voltak. Üdvözölték a régi ismerősöket és a barátokat, majd mindketten elvegyültek a tömegben, Debby Kristinékhez csatlakozott Scott pedig egy régi ismerősével beszélgetett.
- Látom, jól megvagytok Scott- tal, már éppen ideje volt, hogy rendbejöjjenek a dolgait, szétszórt és ideges voltál. - fordult Debbyhez Kristin.
- Tudom és kérlek bocsáss meg érte, nem lehettem valami kedves alak mostanában. Most már boldog vagyok, azt hiszem Scott is az.
- Na és mehetek hamarosan esküvőre? - kérdezte viccelődve Kris.
- Azt hiszem még nincs itt az ideje, még nem vagyok biztos a dologban, és Scott nem hiszem, hogy nősülni akarna, szerintem nem jött el még számára az az idő. És ha valaha eljön az ideje a házasságnak, nem biztos, hogy engem választ, még nem ismerjük kellően egymást, és öt év alatt sokat változik az ember. - próbálta lezárni a témát Debby.
- Pedig szerintem ti összeilletek, és valld be, tiszta szívedből szereted, és ő is szeret, elég látni ehhez azt, ahogy rádnéz, olyankor a szemében kigyullad a vágy lángja, sugárzik belőle a mérhetetlen szeretet. -  Kristin azonban nem tudta befejezni mondanivalóját, mivel Scott lépett hozzájuk egy régi ismerősével.
- Drágám engedd meg, hogy bemutassam neked Kristophert, egy régi üzlettársam és mellette az egyik legjobb barátom! Kristopher a hölgyek Debby Grant és Kristin Spencer, az úr pedig Kris férje, Daniel.
- Üdvözlöm önöket, Kristopher Ewens vagyok! - a férfi mindenkivel kezetfogott, majd ismét Debbyhez fordult - Örülök, hogy megismerhetem, épp az imént említette Scott, hogy hamarosan összeházasodnak, engedje meg, hogy gratuláljak a közelgő örömteli eseményhez. Scott nagyon szerencsés ember, kedvesem maga rendkívül elbűvölő hölgy.
Mielőtt Debby megszólalhatott volna Scott átölelte a derekát és szorosan magához húzta a lányt, és csókot lehelt a fülére.
- Ez ám az örömteli hír, és az előbb itt adtad az ártatlant, hogy nem fogtok összeházasodni. - örvendezett Kristin, majd gratulált Scott- nak és Debbynek is.
A lány nem tért még magához az imént hallottaktól, és értetlenül fogadta a gratulációkat. Némán Scottra bámult, aki rámosolygott és ismét a többiekhez fordult.
- Még nem akartuk bejelenteni, amíg nem tudjuk a pontos dátumot, de az már biztos, hogy valamikor a jövő hónap elején lesz a nagy alkalom.
Miután elült körülöttük a mozgolódás és mindenki visszatért eredeti foglalatosságába, Debby Scotthoz fordult.
- Kérlek vigyél haza, azt hiszem beszélnünk kell!
- Most azonnal? - kérdezte Scott.
- Igen, azonnal, ez nem várhat. Most nyugalomra van szükségem, kérlek induljunk!
Hazafelé némán ültek egymás mellett a kocsiban, egyikük sem akart megszólalni, féltek, hogy a beszélgetés vitába torkollana, és ezt egyikük sem kívánta. A ház előtt Scott leállította az autót és lassan Debby felé fordult. A lány nem nézett rá, csak kiszállt a kocsiból. Pár perc múlva visszafordult.
- Gyere be, szeretnék veled beszélni, azt hiszem, van mit tisztáznunk. - majd elindult a ház felé meg sem várva Scottot.
- Debby ... - próbált belekezdeni Scott, de a lány közbevágott.
- Mondd miért tetted ezt, miért kellett azt mondanod mindenkinek, hogy össze fogunk házasodni?
- Mert így igaz, szeretnélek feleségül venni. - mosolyodott el Scott.
- Világosíts fel kérlek, ha rosszul tudnám, nem kéne először megkérni a nő kezét, és ha már ő beleegyezett utána kürtölni szét a világban a mennyegzőt? - nézett kérdőn Scottra Debby.
- Azt hiszem féltem attól, hogy visszautasítasz, és úgy gondoltam így talán könnyebb lesz megkérni a kezed.
- Talán meg kellett volna próbálkozni vele, hátha igent mondtam volna.
- Tehát hozzámjössz feleségül! - kiáltott fel örömében Scott, és felkapta a lányt a levegőbe.
- Ezt nem mondtam, ezekután már meggondolandó, hiszen meg sem kérted igazán, ünnepélyesen a kezem. - mondta játékos daccal Debby. A lány legnagyobb meglepetésére Scott térdre ereszkedett, és a lányra nézett.
- Miss Debby Grant hajlandó feleségül menni az itt térdeplő, szerelmes szívű, esendő, de szeretetre méltó Scott Franklinhez? - kérdezte komoly arccal, de játékosan kacér szemekkel Scott.
- Hát nem is tudom, azt hiszem még gondolkodnom kell a dolgon. - mondta Debby tettetett komolysággal, mire Scott aggódó arckifejezéssel nézett rá vissza. Debby elnevette magát és letérdelt Scott mellé. - Hát persze, hogy hozzád megyek te kis buta, hiszen annyira szeretlek.
Scott átkarolta a lányt és ajkuk forró csókban forrt össze. Debby boldog volt, érezte, hogy végre megtalálta a boldogságot Scott mellett, szíve megnyugodhat a szeretett férfinál, akire éveket kellett várnia.