Dédanyámnak nyikorog a térdkalácsa
Rá, se ránt, hisz nem hallja
Mert
Igen rossz a fülhallása
Úgy hiszi, hogy úgy, mint régen vág az esze
Pedig, ott benn, nincs egyéb, csak agya mesze
Egy szép napon vágya ébredt
Tejszínhabos fagyira
Hormonoktól hurkás testét nem ítélte
Semmiféle fogyira
Kalucsniba cuppantotta
Bütykös, öreg lábait,
E közben is ébren tartva
Édes, bűnös vágyait
Kapualjból visszafordul
Tétovázik meg-meg áll
Görbebot, vagy járókeret
E kettő közt hezitál
Botot ragad, uccu neki
Ő biza már meg nem áll
Csissz- nyekk, csossz- nyekk
Lábaival, az agg kor így muzsikál
Útját rója, ősz fejében
Sok-sok emlék kavarog
Ki tudja, hogy köztük éppen
Ő, most merre csavarog
Sok-sok percből órák lesznek
Egyszer csak egy hang kotyog
Ekkor eszmél, felocsúdik
Rádöbben, hogy ő motyog
Dédanyám most tanácstalan
Merre is tart, mi a cél
Sarkon fordul, oly iramban
Mint
Szélcsendben a kósza szél
Azt mondom hát kisnyugdíjas
Sétálgass, de módjával
Megéhezel, megszomjazol
S ihatsz vizet-szódával
Fagyi, süti, és tejszínhab
Jobb, ha te is belátod
Az Öregség, olykor-olykor
A te legjobb barátod
Ellent mondasz, igen is, az öregség, az jó barát
Mert, ha nincs, hát, dédanyám is
Hónap végén, fagyi helyett,
Nyalhatná a hold farát!
Utolsó hozzászólás