Gyermekkorom szép emléke!

 A folydogáló kerekkút életem szép emlékét őrzi,

még ma is boldog gyermekkoromat felidézi.

Pajtásaimmal a kútnál oly sokat játszottunk,

ugráltunk, pancsoltunk,vagy bújócskáztunk.

Ez a hely volt,hol nap mint nap többször megfordultam,

kopott kantával nagyanyámnak,a főzéshez vizet hordtam.

Mikor odaértem mohón ittam a csapról,vagy kezemből a

hűsítő vizet,és a vízcseppek mint ezernyi buborék

szanaszép fröccsentek.

Valamikor

Nézem a fodrozó vizet,

s gyermekkorom jut eszembe.

A havas parton gyorsan sikló szánkó

a sűrű pelyheken hulló hó,

Istenem, de rég is volt.

Emlékszel? 

tavasszal, mikor még csak

ébredeztek a fák,

vagy nyáron, amikor a

selymes fűben futottunk,

s ősszel mennyi falevelet szedtünk,

gyermekként itt a Berettyó partján

Most a szomorúfűz alatt

egyedül nézem a víz hogy szalad.

Megállítanán ha tehetném,

vissza is fordítanám talán,

hogy újra gyermek lehessek

itt a Berettyó partján

Egy sárba taposott féldecis üveg, egy sárba taposott élet,

Szögesdrót borosta keretbe zárt keserű mosoly, megfáradt testbe szorult lélek

Mohó kortyokkal legurított feles, bár tudni véli, hogy ez is, mint más egyéb

felesleges

Az értelem ködös, öröksége az a pár foszladozó emlék

Aztán azon is túllép, mert ilyen út, a nincs kiút

Feledni, vagy feladni, dereng benn a kérdés

Felemelő, vagy tán lealacsonyító érzés

Nem tudhatom,

Megyek az utamon

Valaki felnevet,

Tán, éppen most tipor a sárba

Egy másik féldecis üveget

Súlyos arcok

Hideg kezek

Éles a kép emlékezek

Nézem, kérdem, hát kik ezek

Múló idő, árnyat vetett

Vagy tán nincs is, mire lehet

Árnyat vetni

Számba venni

Mennyi lesz még

Ennyi, annyi

Lélegezni

Hinni, hinni

Egy száj nyílik

Szóra illik

Gördül a szó, gyöngyként pattan

Valahol egy zár is kattan

Ajtó nyílik, nem virágzik

Illatokkal nem vitázik

Valahol, egy kutyafeje

Szeretettel érintene

Fényes bundát kéz simítja

Szeretik, hát nem sikítja

Ne üss, kérlek, fáj nagyon

Széthasít a fájdalom

Szeretek, vagy szerettek

Nevetek, vagy nevettek

Számol a szám

A végösszeget kiveti

A kivetettet követi,

S következtetéskén a tanulságot levonja

Aha, így születtek a számkivetettek

Na, ne

Mondja

Egy toll, tollat tol

Megáll, tollászkodik, piheg

A pi, megsérült

Gyógyul,

Hegesedik,

Pi heg

A kör bezárta magát

A kocka el van vetve

Majd tavasszal

Kinő

Fakockát terem

Teremkocka, elvetem

Kezek

Arcok

Képek

Karcosak

Nem

szépek

Angyalokkal suttogó / In memoriam Makovecz Imre

Csak csöndben szólj! De várj!

Ne is szólj, csak szállj!

Gyűjtsd az éj fonalát!

Az vezet oda át.

Sok buzgó fény-takács

Hold-szálból fon églétrát,

Vár egy hosszú vándorlás,

Álmodat angyalok vigyázzák.

Ott felhőből épül majd a ház,

Díszleted lesz a szivárvány,

Templomodra csillag száll,

S harmatból szőtt angyalszárny.

A tejutat áttervezheted,

Az égi ács épít, csak Neked,

A kovács is Neked kalapál,

Építhetsz égit, a földi után.

Nem tudom miért,de elfog a gondolat,

Emlékem tebenned, hagy e majd nyomokat?

Vagy teherként,inkább nem cipeled tovább,

Szétszórod,mint porát tavasszal a virág?

Mert tudod,én nem hagyom,bizony emlékszem!

Miattad állok most az életre készen!

Ellököm az idő felém nyúló kezét,

Megőrzöm dalba szőtt emlékeim neszét!