Bú

Szobácskám négy fala

Valahogy úgy érzem

Lassan rám roskada

Életem két vége

Átnéző két tél szem

Tükrözött visszfénye

Születtem harc előtt

Kisgyermek burokban

Ki soha fel nem nőtt

Meghalok mint éltem

Fejem már hurokban

Semmit el nem érten

            (1986)

     Az örök remény

Beesett gerenda, feketéllő falak,

Felszakadt parketta, pár darab ágyrugó.

Nem messze tőlük egy porlódó alak

Áll rogyadozva - tán szekrény volt -, ma bukó

Összeeső lelke bámul bambán s bután,

Öt évvel a végső világégés után.

Amott a folyópart, kiszáradt a meder.

Itt víz csobogott, csacsogtak a habok;

Bennük halálos lett az ízes eledel.

Mondják mind: jer felém, búcsú csókot adok.

Azután eltűnnek, örökre vakon tán,

Öt évvel a végső világégés után.

           Életcél

Egy régi vers dalol bennem

Furcsán fütyül fátyolosan

Mért kell nekem semmi lennem

Eltűnnöm majd nagy titkosan

Életóra rekedten cseng

És csak várom mikor talán

A tülfátyol fel-feldereng

Rést nyitva a világ falán

Jeltelen lét néma halál

Sorsom semmi a "kisember"

Kinek lelke egy kulcsra jár

Már megírtam nemrég egyszer

Mint vonat mit mozdony nem húz

Mint fénykép mely csupa homány

Mint csupasz csont melyen nincs hús

Olyan szívem üres hodály

Hol az a vers mely megjavít

Mindent s jobbá teszi rögvest

Hagyománnyal torzzal szakít

Ami csak győz soha sem veszt

Ilyen nincsen nem is lehet

Noha talán e toll mégis

Boldogságért sokat tehet

És tisztább lesz lám a lég is

Csupán csaló csók ideál

Melyet jobb ha elfelejtek

Fura fejem mit kitalál

Kétes álmok azért gyertek

Hozzatok kis vidámságot

Boldogságot és örömöt

Hogy felejtsem e világot

Jelentsetek arany rögöt

        (1986)

  Metamorfózis

Csillagom

Az égen,

Nem látom

Már régen.

Köddé vált

Hajnalban,

Vagy elszállt,

S hideg van.

Éjszaka,

Sötétség,

És vak a

Fekete ég:

Szemeit

Kiszúrták

Tünő hit,

Ölő rák.

Vacogok,

Hangom nincs,

Súlyos ok

A bilincs.

Szememen,

S dermedő

Kezemen

Jégcsap nő.

A világ

Halála

Összevág

Tán mára.

Változok

Mássá át:

Fényt hozok,

Hozsannát!

Nem marad

Belőlem

Egy darab

Részem sem.

Emlékszel

Álmodból

Rám: ékszer

- csillagpor...

          Tünődés

Valaha tán nem is régen

Ködcsillagok sápadt égen

Hideg holttá kővé váltan

Megborzongva megcsodáltam

Valaha tán nem is régen

Nem éreztem még a végem

Hűvös halál havas tájon

Eljön egyszer gyötrőn fájón

Valaha tán nem is régen

Megvolt még a büszkeségem

Múló idő hullt hamvába

Tegnap ütött a műlt mába

Valaha tán nem is régen

Tünődő tél rideg réten

Nem jön el a titkos tavasz

Terméketlen nem lesz javas

Valaha tán nem is régen

Derű remény volt az ékem

De valahogy elszállt az már

Mert ősz után nem jön a nyár

Valaha tán nem is régen

Volt mindenre sok mentségem

Mára mindet elvetettem

Magam miatt értek tetten

Valaha tán nem is régen

Szilárd elv volt a térségem

Ez azonban még megmaradt

Kiábrándult évek alatt

     (1986)

   Parttalanul

Kháron ladikján lelkem lengedez'.

Lényem áttetsző, csak az árny fedez.

Fekete csónak, rémes ingatag,

Félve figyelem, merre vet a hab.

Oly üres a víz, oly kopár a föld.

Egy semmi érzet a Styxen eltölt.

Honnan indultam? Én már nem tudom.

Hová érkezem? Látni nem fogom.

   (1981)

        Pillanat

Lásd, hogy múlik az élet,

Nincsen soha más mint a most;

Gyere hát, hagy legyek véled,

Megteszünk végnélküli hosszt.

M.Katalin vagyok,s azért adtam blogomnak ezt a címet,mert minden versem kötődik valamilyen átélt érzéshez,ami életem során,így-úgy megtalált!

Az érzelmek szigete,belőlem egy-egy darab,amit megosztok veletek!

Szójáték az egy-el...

Egy.Kimondva piciny rész,szinte semmitmondó.

Egy.Olvasva,lehet vágy,nyomaték-szívbemarkoló-!

Egy?Kérdés,mire sokféle válasz adatik,

"Egy"-Mindentmondó annak akire vonatkozik-!

Ez az egy,ami mindent megmagyaráz