Kopogtattál, s én vártam .                                                                         Dörömböltél, s én beengedtelek.                                                                   Köszöntelek  lelkemben újra,

te rég várt kedvesem, SZERELEM.

Akit nagyon szeretsz,
ne tartsd kalitkában,
akit nagyon kívánsz,
ne menj otthonába.
ne látogasd gyakran,
ne simogasd lágyan,
örvendj a napnak,
mikor ott van nálad.
A táncok hegyén,
halk muzsika szóra
karold át finoman,
örvendj,hogy veled van.
Akit nagyon szeretsz,
ne kívánjad többször,
ne fogd kezét gyakran,
csak a mának éljél
s tartsd meg ma magadnak.
Akit nagyon kívánsz,
ne kísértsed többször,
ne várj semmit tőle,
várd míg ö maga jön,
s a fuvolák dallamán ,
bontogasd szűz testét
s hagyd ,mint a lepkéket
szárnyaljon Nap felé.

Ellenszélben



Egy forgószél, ha felkapna
Bárhová vihetne.
Rajtad kívül azt hiszem
Nem keresne senki sem

Repülhetnék a magasba
Csendben szárnyszegetten.
Gyönyörködnék a világba
Részeg önfeledten

Lomberdőben, bokrok hűvösében
, Lenne pihenésem,
Zöldfű illat, madárének
Lenne ébresztésem

De nincs a földnek olyan része
Honnan el nem vágyok.
 Így ellenszéllel kisfalumban,
Ismét rád találok


Csáji Lajos

Az Ember semmi...

.

Az Ember semmi, ez jut eszembe,
S egy könnycsepp szökik a szemembe.
Mi az miért itt vagyunk?
Ha élő-halottak vagyunk.

S lesz-e ki sírunkra virágot rak?
S lesz-e ki könnyet ejteni akar?
A körnek nincs vége, se kezdete,
Az élet él sok-sok évezrede…

Alszik még a város, mikor csendesen útnak indulok,

Deres hajnali ködben fáradtan s megtörten bandukolok,

Részeg koldus tántorog felém az úton, torz mosoly arcán,

Ijedten húzódom félre, de észre sem vesz, csak néz balgán,

Elhagyva a várost piszkos pályaudvaron folytatom utamat,

Nem nézek vissza, magam mögött akarom tudni a múltamat,

Nincs, mi itt tartson, életemet elnyeli megkopott hátizsákom.

Mikor-e földre születünk, sorsunk végleg megpecsételődik,

Mert aki betér, az egyszer innen biztos, hogy örökre távozik,

S hogy mennyi időd van és, hogy az mire elég itt lent Neked,

Azt előre senki nem tudhatja, mert itt a sors vezeti a kezed.

A kör mely közepén állsz először még szabályos, telt és kerek,

Minden cikke hiánytalanul megvan, s míg így van, óvja életed,

De, ahogy telik az idő s valakid örökre búcsút int kezével Feléd,

A körből egy cikk hirtelen leválik, s hiánya utadon végig elkísér.

Harag tör fel sóhajokkal
a néma csendben,száll,
s hadakozik csillagokkal.
Apró kis kövek zápora,
hull a feltört ég kapuból,
leverte a hangulatom,
és most állok céltalanul.
Sóhaj,mámor,
csend és mosoly ,értelmetlen
gondolatok,csekélységek..
Igen.
Égre mutatok ujjammal,
s várom hulljon ,mint egy.
eső,mely mossa bűnöm,
s tiszta leszek ,de nem 
belül,mert a kövek hullnak 
reám,verik testem,s
bűnöm megáll,s csendesen
szenvedek a testemmel,
S-a sóhajok nem tűnnek el.

62 éves lettem én -

"meglepetés e költemény"

            ejnye

            bejnye:

egy játék, mely csekélyen

e konyha egyik szegleten

             nekem

             nekem.

62 évem hova lett

s a sok évi kereset

             Hová,

             Hová?

Lettem volna óvónő,

vagy tanítóként egy kitűnő

              csekély

              remény.

De nem lettem, mert egyetlen

célért tettem az életem s

              mindent

              oda.