Ki motoz, ki perceg, tán a szú az, ki rágja a perced

Akár rövid, akár hosszú, nem bosszú

Semmi más, csupán az elmúlás

Apró lyukacsos lesz a nerced, ha a moly, komoly kárt akar neked tenni,

Mert, nem szeret téged bennelátva lenni

Lenni, vagy,

Nincs vagy, hisz, itt vagy

Látlak, érezlek, lüktet a véred, s, ha megéred, megérem,

Hogy megértük egymást, és ha együtt,

Akkor a megértés jegyében, jegyével

Utaztuk le a kifizetett, megfizetett utat

Ne aggódj akkor se, ha eljő, az aggkor,

ez az, amit egykor reméltél,

S, Istentől, oly sokszor könyörögve kértél

Éltél

Emberként ugyan még igencsak kicsi voltam, 
De már,tudatlanul is a Sátán szekerét toltam.
Gondja volt rá! - Épphogy, csak megszülettem.
Máris tőrbe csalt, mint Évát - A rabja lettem.

Csillogó apró játékokat adott a kezembe,
Hogy sohase az jusson az eszembe, 
Amiért e földre leszülettem, s dolgom lett volna
Hagyjam a Sátán szekerét! - Lesz, aki nélkülem is tolja!

Neked más a dolgod Ember ezen a földön!
Te Szabadító vagy! - Szeres, hogy kinyíljon minden börtön.
Minden testbe zárt lélek tudja meg.

Isten! - Aki megnyitotta Lelki szemeimet, hogy lásssak, 
Hogy aztán egy Könyvben - Egyre mélyebre ássak!
Megnyitotta Lelki füleimet, hogy tisztán haljak,
Hirdessem az Evangéliumot! - Az örömhírt! - Róla valljak!

Olyan mélyre ameddig csak tudok és lehet,
Mert benne rejette el, a nekem szánt üzeneteket,
Mert az üzenet mindig annak szól - Aki olvassa!
Annak, aki a Szentirást - Hittel forgassa!

Ennek a hítnek olyan nagynak kell lennie,
Hogy a láthatatlanba sem lehet kételkednie!
A láthatatlanba, ami csak ígéret!

Tótágast állok a világban

Nézi az Isten, milyen világ van

Nincs benne szégyen, sem tisztelet

Csupasz kezével pumpálja nesztelen

Meztelen szívemet

Lefelé nézek szüntelen

Így tótágast állva, a lenn, fenn terem

Az idő is zavarát mutatja

Kinek mennyi jár még

Tik-tak, így kutatja

Be, avagy kiméri

Oly mindegy kegyetlen

Egy, csak egy élet van

Értitek, egyetlen

Tótágast állok a világban

Nézi az Isten, milyen világ van

Nincs benne szégyen, sem tisztelet

Csupasz kezével pumpálja nesztelen

Meztelen szívemet

Búcsút intett hát, a hűtlen nyár is

Meditál az öreg moly

Amit mondok hót komoly

Túléltem a levendulát

Hozzám dobott nagy mandulát

Hogy jutottam fel a mennybe

Elmesélem szépen csendbe’

Légycsapóval hadonászott

Pista bácsi, nagy legény

Szemüvegét nem találta

Szinte vak volt így szegény

Az történt, hogy légycsapót

Fogott ő, és úgy csapott

Így esett, hogy légy helyett

Lecsapott egy moly fejet

Fejhez nőve potroh és tor

Szárnyamról meg lehullt a por

Így hagyott el szegény fejem

S így lett özvegy immár nejem

Mivel fejem enyém volt

Így lettem én immár holt

Sőt mi több

Egy hullafolt

Nem érem meg hajlott korom

Jöjjön hát a halott torom

Lesz a mennybe még egy köröm

Ami nékem nem nagy öröm

Bár ha Isten csodát tenne

Fejem ismét helyén lenne

Kiáltoznék hallelúját

S nem rágnám meg inge ujját

VAGYOK, AKI VAGYOK...

Hogy ki vagyok?
Attól függ! - Milyen értelemben.
Vagyok! - Talán felhő az égen?
Vagyok, aki vagyok. - A végtelen kékben.

Hogy ki vagyok?
Attól függ! - Milyen értelemben.
Vagyok! - Talán szárnyaló sas az égen?
Vagyok, aki vagyok. - Virág a réten.

Hogy ki vagyok?
Attól függ! - Milyen értelemben.
Vagyok! - Talán hulló falevél?
Vagyok, aki vagyok. - Éjjeli denevér.

Hogy ki vagyok?
Attól függ! - Milyen értelemben.
Vagyok! - Talán hullámzó tenger?
Vagyok, aki vagyok.

Karácsony...

Mikor gyermek voltam
Már alig vártam a fenyőfát,
Hogy beköltőzzön a szobába,
S felöltőzzön az alkalomra,
Csillogó - villogó ruhába.
Feldíszítve az ünnepre.
Csodaszép volt! - Az ablakon át
Esténként rá ült a félhold.
Alatta piros alma, és dió.
Meg minden - minden, ami jó.
Ágain gyertya égett.
Arcomon a pír.
Mert ebben az évben
Sok rosszat tettem,
Így év végén biztos, hogy
Számot kell vetnem.
Eszembe jutott, hogy tavaly,
Mi minden jutott.