Bújdosik a hold az égen,

azt hiszi elbujhat a csillagok tengerében.

Higgye csak azt még gyerek szegény,

nem tudhatja mit rejt sokszor a remény .

Nagyot akar a hold megmutatni,

 de csak az AnyaFöld tudja megbuktatni.

Játszik a hold gyereki szívvel,

nem akar tűnödni felnőtt ésszel.

Jól érzi ő magát odafent az égen,

hisz körbeveszi sok kis csillag az éjben.

Meg mutatja hogy ő is akar ő is tud,

 megmutatja anyjának hogy milyen úton fut.

Mert ha egyszer más csillagrétre téved,

nem lessz ott többé a Föld vigyázó ölelésében.

Ott ültünk némán....

Ott ültünk némán félhomályban

a fákrol húltak a levelek.

Szél sodorta a száraz gallyakat,hüvös volt

már és én nem tudtam mit mondjak neked..

Te vártad,hogy én legyek aki mondja,

hogy vége,vagy talán kezdjünk

egy új utat arégit letepostuk

már nem találunk benne

semmi újjat.

Tudom,Te már választottál,nem volt

erőd hozzá kimondani,akartad,

hogy rám hárúljon minden és

Te kiszálsz a fészekböl

mint egy angyal.

Haldokli a fény az éjben

Bujdosik a hold az égen

Vigaszra vár mert egyedül van

Vigaszt talál a karjaidban

Busan néz a messzi sötétbe

Busan vágyik vissza az éj sűrűjébe

Csókot lehel a kemény messzeségbe

S reméli csak hogy célba ér szerelme.

Nem kér többet csak hogy itt legyél,

Mint fekete es fehér, újra össze ér

Farkasok kísérjék utadat

S ne feledd el sosem Uradat

Farkasaim vigyázzák álmod,

Csokot lehelnek s velük légy áldott 

Odakint  a  dombon két harcos sírja áll

Két harcos kik feladták az éltet már. 

Reszkető lelkük nem bírta  soká 

S a sötétség mély  tengerébe zuhantak alá.

Szülők voltak ők,  nagyok és hatalmasak 

Bátor szívük küzdött  és hagyott egy hatalmasat

Hatalmas szeretetük végtelen  tengerén

Várnánk vissza őket az egeknek küszöbén.

Istenem, oh jó Uram vigyázz  most rájuk te!

S hallgasd meg életüket s ne hagy elveszni őket ne!

Bárgyú ösvényeket húztak maguk után 

S mégis minden szenvedésük hiába volt tán? 

Drága  kedves nagymamám, hald könyörgésem szavát,

Nem akarlak elengedni, s megfizetett a fájdalom  árát.

                               Térj magadhoz

          Magamhot tértem,mintha kómában lettem volna hatvan

           évig.El nem tudtam képzelni,mi történt ennyi év alatt

               Világrengető változás,ez ami elgondolkodtat

                       Emlékszem a múltra,a szép időkre

mikor az emberek jó modorúak voltak,előkelőek

A nép templomba járt minden vasárnap,

talán nem is a hitért a gyerekeikért csinálták.

Hé te öreg nézz vissza egy percre

Nézd, szíved emlékeit hozzuk újra össze .

Milyen volt még '34-ben botladozni, 

Milyen volt kedvesednek emlékét újra meg újra visszahozni?

Hé te öreg meséld el milyen volt a régmúlt?

Túlélni a háborút, egy jobb korert mely tiszta es új.

Milyen volt harcolni a földek mezején?

Milyen volt embert ölni a halál küszöbén?

Hé te öreg mond milyen volt hazatérni

Gyerekeid sírására újra vissza jönni?

Milyen volt kedvesedet újra tisztán látni

Milyen volt meg ölelni és kellemes illatát újra érezni?

A képzelet        

Míly varázslat köti lelkemet

hogy előtted megállok,

lelked sejtelmes viágába

a képzelet szárnyain szállok.

Mintha láttalak volna valaha,

vagy csak képzelem mind ezt?

Szinte hihetetlen a hasonlatosság,

mely előttem lengedez.

Miért vagy olyan ismerős nekem?

mint idegen arc közül senki,

talán a bánat oly ismerős,

mely arcodat körül lengi.

Egyszercsak eltünt minden előlem,

úgy éreztem, valaki elvarázsolt

egy pillanatra elvesztettem a fejem,

mikor álmombol felébredtem.

Lombok tarkaságát ablakomból nézem,

az ősz közeledtét csontjaimban érzem.

A nyár édes illata lassacskán elballag,

sajnálom a hervadó kerti virágokat.

Kip-kop, kopácsol  fatörzsek doktora,

nyárdús lombok végóráit dobolja.

Ködbe őszül hajnalban a látóhatár,

a Nap is alacsonyabb utakon jár.

Almafám hamvas gyümölcsöt ringat,

méz-édes szölőfűrt szüretre hívogat.

Csöndes őszi eső ma szobámba zárt,

a felhők is siratják a nyár távozását.

Szeptember...

Szeptember harmadik hetében

beborúlt az ég a budai hegyekbe

Vén gesztenyefák fanyar illata,

dércsípte levelek szines kirakata.

Olyan benyomást kelt ez a vidék

mintha a belefáradt természetnek

éreznénk az utolsó leheletét.

Madarak százai,sürögnek,forognak

fecskék egy napon búcsút mondanak.

Szomorú látványa ez, az elmúlásnak,

minden készülődik az átalakulásnak

. A természet rendje ez minden évben

hangulat változik szerelmes szivekben

nekem ez a legszebb, az egész évben.