Rohanás, pénz, sietség.

Még vajúdik a békesség.

Vásárolnak, mint királyok,

emberi lett a karácsony.

Angyaljárás idején

a szeretet mégis útrakél.

Fenyőt sirat az erdő,

ha szent-este eljő.

Békesség lepi el a házat.

Kívül reked a bánat

Remény lángok gyúlnak

Felragyog a betlehemi csillag.

Szeretet járja át a szíveket

Bársonylelkűek az emberek

Csillognak a gyermekszemek.

Megszületett az Igéret.

Mit ér az életed szeretet nélkül?

Hitetlen szívvel hova jutsz végül?

Ha elhagy az Isten mit ér napod,

szívednek fájdalmát vissza kapod.

Mit testeddel akarsz az múló varázs,

nem marad más csak halvány parázs.

Elmúlik minden mit szemeddel látsz,

de eljön majd egyszer mit szíveddel vársz.

Egy barát köszöntése

Nyolcvan év úgy kopott el lábaid alatt

Hogy téged nem koptatott meg a múló idő

Versenyt lépsz az óra mutatóval

És napról napra le is győzöd őt.

Hogy mi a titok, meg fejteni nem muszáj

Most itt vagy közöttünk, ez fontosabb

Hogy körbe vesz egy szerető család

S pár jó barátod ők ismerik múltadat.

Ők tudják, hogy mosolyod mit jelent.

S mi bánt, ha titkon letörlöd könnyedet.

Hogy, letör a kudarc és feldob a jó dolog

Szemeidben látjuk, örömöd, bánatod,

Hogy boldog vagy gyermekeid és unokáid között

Tetteidben mindennap látható

Az ötven évnél is több házas évek mögött

Egy szerető feleség, ki bánatodban át karol.

Kiszakadt idő

Karácsonykor a hívő lelkek a templomban gyülekeznek,

Énekeket énekelnek, s csendben a papra figyelnek.

Szegények és gazdagok Isten házába járnak,

Ahol csodálatos érzés támad:

Az emberek egy kis időre egyenlőkké válnak,

Jézus-Krisztus születésére várnak.

A szél titkon a fáknak súgja:

Gyönyörű nap a mai! - halkan suhogja,

Hogy az éjféli misét meg ne zavarja.

De a jónak könnyen vége szakad.

Az egész pillanatok alatt elillan.

Ezüst fénysugár fut át az égen,

Meghitt boldogság,

szeretet az emberek szívében.

Meghajolt a bánat,

elhalványult rosszak,

érzékeny érzés, mik erőre kapnak.

öröm és mosoly vidítja arcunkat,

végtelen világból angyalok üzennek,

gyengéden simítják végig a lelkünket.

Szelíd érintésük szívünket áthatja,

szónélküli sóhaj, melengető érzés.

Segítenek ha baj van, szolgálnak a létért

Csodákat várunk, csodákat kérünk,

éjjelek éjjelén, az álmok ligetére érünk,

valóságból mesevilágba lépünk.

Az erdő csendes fái közt lassan lépdelek,
A tél keze hófehér szőnyegét teríti elém,
A fák már ünnepi ruhájukban tündökölnek,
S apró, csillogó kristályokat szór rám az ég.

Lábam alatt megroppan a frissen esett hó,
S léptem nyomát megőrzi a fehér végtelen,
A völgy házait lassan befedi e meleg takaró,
Békés álmot hozva a csillagokkal a képzelet.

Német Kornélia
2013-12-07

Soha már!

.

Magányos ketrec lett immár a világ

Csak léptem hallik vissza a rács vasán

Nincs ki hozzám, értem jönne

Már nem is várom: soha már!

Lelkem összeszorítja a csend

A derengő fény sem hoz reményt

Nincs ki hozzám, értem jönne

Már nem is várom: soha már!

Már nem szeretek senkit

Engem sem szeret senkise

Nincs ki hozzám, értem jönne

Már nem is várom: soha már!

Csak vagyok

Csak vagyok a világban egyedül,

Céltalan járom az utamat,

Minden mi volt lassan elmenekül,

S az úton magamra hagy.

Az éjjeli csend szorítja lelkemet,

A reggel fénye megriaszt,

Az úton fejem lehajtva megyek,

Elrejtem a pillantásomat.

Nem vágyom a közelségét senkinek,

Falakat emelek magam köré,

Nem szeretnek és én sem szeretek,

Elbújok a zárt világom mögé.

Német Kornélia

2013-12-07

A hitehagyott fák




Szomorú és hideg volt az ősz.
Búslakodva hajlongtak a fák.
Jöttére a tél szelének ők,
eldobták az ékes koronát.

Megváltozott minden egyszerre.
Megtörtént, mert nem tehettek mást.
Haragudtak rég az emberre.
Túl sok volt a balga sárgulás!

Nem becsültük meg őket, mint rég,
mikor törzsükbe véstük a szót.
Úgy döntöttek, ennyi volt, elég!
Elfeledted ember, hogy tégy jót.

Álmodtál rég, éjszakákon át.
Hitted, hogy életed majd zöldell.

Lehet hideg a tél...
Írta Miklós Csaba .

Lehet bár hideg a tél
az én szívem remél !
Reméli a kéklő eget
szép bárányfelhőket
simogató melegséget
gyengéd simogatást
elsuttogott szavakat
a csillogó szemeket
élni a csodás életet
adni,kapni szerelmet
2013.január.24.
http://www.youtube.com/watch?v=DkHMj8YIETo


SZÍVHANGOK
Írta Miklós Csaba .

Szól a szív halkan,
oly' bátorítóan,
ne félj,remélj,úgy élj !
Hallgass a jóra,
a vigasztaló szóra,
mindig remélj,ne félj !
Szeresd az égi fényt,
a belső ragyogást,
az éltető reményt,ne félj!