A sötétség korában...

. Sötétség borúlt a világra,ember embert ássa.

rohamosan növekedik az éhezők száma.

Ha még van mit aprítanod a táladban.

Talán holnap te leszel az éhezők sorában.

  Nézzünk bele a világ súlyos problémályiba

gyilkos háborúk dúlnak szerte a világban

Elénk dobták a vallási koncot,rágódj rajta

kibogózni úgysem tudod,nagyhatalmi titok.

  Nagyhatalmak kik mindenbe belenéznek

ha nincs ellenség,könnyen kreálnak egyet.

Sárgul a levél, piroslik a galagonnya,

Halványul már a nap pirosa. 

Öreg néni andalog kifelé a dombon,

Kezében egy csokor virág szorong.

Közeleg lassan Mindenszentek napja

Fénybe borul lassan a domb alja.

Emlékezünk viszza a régi időkre,

A régi harcosokra vissza tekintve.

Nehéz az emlékezés, fájó de igaz,

Bús lelkünket lassan be nőtte a gaz.

Halványul már az emlék fejünkben, 

De örökké él tovább szívünkben. 

Hóvihar...

  Fúj a szél,fújja a havat,

már alig látni az utakat,két ló húzza a szekeret,

prüszlölnek az iga egyre nehezebb.

A falu hová mennek még nagyon messze van,

mire odaérnek már késő este van,

a kocsis bíztatja lovait.

  Amik éreznek valamit,valami

közeledik a távólból,még nem lehet kivenni a

szürke nehéz hófúvásból.

De már hallani a csaholásból,

zihálnak a nagy rohanástól,az ember hátranéz,megijed

, három farkas egyre közelebb.

Történelmet lát mindenki másképpen,

56 aranykeretes fakuló tükrében.

Fájó sebeket tépdesnek fel,

lángok lobbannak, emlékezel.

Múlt arcú csillagokat koszorúznak,

hősök bátorságáról áradoznak.

Vesztes csatáink vezéreit,

vérrel áztatott földbe újra temetik.

Kőbe vésik sorsunk mementóját,

hősök nevét szobortalpaztra írják.

Gondolatom kószál, felröppen a múlt,

egy sárguló levél, írása megfakult.

Búcsúzott, félt, hogy megtorolják,

mert arcukba kiáltotta "Éljen a szabadság!"

A menekülés sovány alamizsnáját kínálták,

a gyávák a könnyebb utat választják.

Mit ér a zene hangok nélkül ,

Mit ér a patkó ló nélkül, 

Mennyit ér a könyv szavak nélkül 

Mond mennyit érek szerelmed nélkül? 

Olyan vagy mint madárnak a tolla

Körül ölelsz szorosan óvva,

Szemed ragyogás  tölti be lelkem,

Le váltja a keserűséget bennem.

Több vagy nekem mint halnak a víz 

Több mint friss tortának az íz, 

Nem is kell más csak te én nekem

Csak azt kérem tedd boldoggá életem!

Megszerettelek.....Téged
Ezt kimondani sosem félek.
Az érzelmeim nem ragasztom Rád
mint egy bélyeget,
hiszen tudod a SZERELMET
megvenni nem lehet.
Szeretem ahogy rám nézel
szeretem ahogy mesélsz....emlékeid felidézed.
Tényleg megszerettelek!
Miért is és hogyan?
Sorolhatnám az okokat s a hasonlatokat.
Nem vallok szerelmet ezzel,
csak Neked igérek.
Íme!
A sokból eggyet idézek:
Mint a festőművész megfesti
a csodás női pucér testet
olyan tisztán és őszintén foglak szeretni
Téged és a lelked!

Hatalmas robajra ébredek

A sziv dübörög a kéz remeg.

Rá kell jönnom csak a testem ébresztett

Hogy rá ébredjek nem vagy  itt én mellettem.

Zihálva az ágyban fel ülök

S mérgesen a párnámra ütök.

Zavaró a csend a hangzavar után

S ismét együl feküdni le bután.

Ajkam szólni szertné neved,

De csak csend van míg a szívem nevet.

Kellemes az éj hűvös levegője,

A sötét veled fut el az erdőbe.

Mond miért futsz te lélek? 

Mond nem jó velem a léted? 

Eggyé válni a sötét hűvösében, 

Te és Én a világ erdejében.

Sötét van kinn,
csak a csillagok ragyognak.
Elmosott mindent az őszi eső, elmúlt a nyár
már a pacsirták sem dalolnak.
Sötét van kinn,
csak a hold fénye világít
de nem múlt irántad a forró vágy, hozzon el téged
hozzám a fényes út, ne legyen semmi, ami megállít.
Sötét van kinn,
hideg és halk az éjszaka, csak a kandallóban pattogó
tűz zenél csendben.
Fahéjtól illatozó teám kortyolom, lesem az ingaórát,
sürgetném az időt, hogy gyorsabban teljen.
Sötét van kinn,
arcod simogatja a kósza szél, egy végtelenségnek tűnik,
amíg hozzám hazaérsz.
Kísérje utadat angyalok mosolya
lépteid hazafelé legyen szapora.
Sötét van kinn,
kellemes érzés fog el, mert tudom hazajössz...
már nagyon várlak.
Fényesebb lesz az életünk, békésebb a lelkünk.
Boldog vagyok, hogy hazaértél és újra látlak.