Nem találok Rád hiába kereslek Kedvesem.
Kereslek a város zajában
kereslek a csendes tájban,
kereslek az erdök sötétjében
kereslek a tisztások fényében.
Mire jó a zaj vagy a csend
a város a táj?
Kinek jó az ha a világban párjára nem talál?
Mire jó a sötét vagy a fény
az erdö vagy a tisztások?
Minek az élet kedvesetek nélkül
ha nem találjátok?
Pedig mindenütt ott van Ö.
A zajban a csendben a fénybem a sötétségben.
Szivetek majd rá talál,azzal keressétek!

Halk léptű az árnyék suhanás,

holtak álmairól suttognak a fák.

Az élők sírok fölött görnyednek.

Hantokra hull a krizntém virág,

fájdalmasan sóhajt az elmúlás.

Lassú percek emlékeket szűlnek.

Az északi szél nem ringat csodát

csak reményt, hogy lesz feltámadás.

Imára kulcsoljuk kezünket.

Elfolyó viasz olt ki lángokat,

a csend tiszteli a halottakat.

Mi is lehajtjuk fejünket.

Dér csípte fák lombján át bámulom a tájat, nem tudom elképzeli, hogy milyen lehet majd az élet ha nem leszünk, azok akik most vagyunk. De hisz mit is ér egy gyönge emberi élet a hatalmas természet számára? Mi romboljuk le de mi is újithatjuk vissza! Semmisem mulandó, és semmi sem úgy ahogy azt mi akarjuk. Mi is meghalunk egyszer. Betegségben, egészségben de mint a halál barátai leszünk egyszer. Félünk a haláltól? Lehet. De miért? A halál nem bánt, nem kínoz meg.

  Az ajándék....

  Nem hagy nyugton a jámbor

széndék,hogy mi legyen

az ajándék amit én őneki

szánnék a boldogságomért.

  Eszembe jutott százféle

gondolat, amikből a végén

nem jött semmi határozat,

minden változatlan maradt.

  Ez alkalommal hatalmas

szám lesz, amiket ki sem

merek mondani,drágám

születésnapját megtartani

  Ő az a drága ki rövidesen

eléri a nyolcvanadik évét,

ki gondólta vólna hogy ez

az év jön mint a szélvész.

A kis szoba....

.   Mikor a háborúnak vége lett éhség

és nyomorúság töltötte be az életet.

Sok kis történet egyik szomorúbb mint

a másik,elvásott emberek kínlódásait.  

Guttemberg tér legszebb épületében

harmadik emeleten kis cseléd szoba,

Lakója fiatal nő akinek csak arra futotta

száműzött sorsa jutatta oda.

  A szobában nem vólt más csak egy

ágy és egy kis szekrény, két lépés

vólt az ágy előtt,lámpa a mennyezeten.

Kutyák csaholása  ébreszt fel az éjben. 

Csillagok hada gyülekezik már az égen.

Halk mormogást hallat szelíd torkom mélye, 

S hivogatva üvölt rám egy farkas az éjbe. 

Hadd üvöltsön míg torka engedi,

Bíbor tűzben látta szerelmét elégni.

Fájdalmas vonyítása a szívemig hatol,

Bárgyú mosolygása az éjbe ér utól. 

Félelem szövi át egész életét,

Csókot lehel ránk  míg az éj sötét.

Át ölel fájdalmas melodiája, 

S vissza visz minket az ő korába. 

Huszonnégy órában van adás,

a tévé vészjeleit ontja rád.

Lényeg, hogy borzongjatok,

ha éppen nincs más dolgotok.

Heteset rengett a föld valahol,

tudunk eddig több száz halottról.

Felgyújtotta házát egy piromániás,

nem tudni bentégett e valaki más.

A hármason frontális ütközés volt,

elő kellett venni a feszítóvágót.

A trafikba valaki már megint betört,

nem cigiért, a bevételért jött.

Gödör ásásnál bombát találtak,

gazdit keresnek egy kivert kutyának.

     Gara Mária....  

Hatalmas várnak a  sok ablakán

Az egyiken a holdvilág kukucskál

Valaki alszik ott fehér ruhában,

Valakiröl álmodik beszél magában

Szerelmét hívja boldogságában.

  Jött László elébe,virágcsokrral a

Kezében,vitézi díszben ami több

Volt mint álom a fiatal szivében.

Mária nem várt,szaladott elébe,hogy

Szive boldogságát magához ölelje

  Gara Mária szivét Hunyadi lászlónak

Adta kinek a pallós a bárdot csiszolgatta

Várni az itéletet,őrőlte az idegeket,

Hírnökök jöttek,mentek mindenki várta

A régóta várt és remélt kegyelmet.

Meztelen sötétség terül szét a réten
a kettönk titka legyen ez az éjjel.
Álmos virágok nyugovóra térve
húzzák össze a szirmaikat,
altató nótával ringatják a holdat,
még nem tudhatjuk mit hozhat a holnap.
Elküldöm hozzád a legnagyobb csillagot
üzenetet küldök hogy újra itt vagyok.
A kettőnk titka legyen ez az álom
az édes csókjaidra még ugyanúgy vágyom.
Itt vagyok hogy újra szeresselek,
a csókjaidba fulva ne feledjelek.
A kettőnk titka legyen ez a vallomás
suttogva mondom hogy ne hallja senki más.

Északról fújnak a szelek,

megörökököltük a telet.

Kis időre bezárom magamat,

talán jut néhány meleg falat.

Kevés a fa, nem tüzelek,

így nem mennek füstbe a percek.

Helyt adok náhány gondolatnak,

versbe tömött kicsavart szavaknak.

Ha jönne, örülnék a jónak,

sajnos csak ritkán kopogtat.

A rossz előtt bezárom ajtómat,

magányom önmagába roskad.