Üres a táj,

megkopaszodtak a fák.

Üvölt a csend

s az idő ólom lábon jár.

Vígan elidőz,

még tán élvezi is amit lát.

De mit lát?

Egy csonka embert

Ki üvölt a csenbe, hogy Fáj!

De válasz nem jő,hiába vár

csak viszhangját hallatja a táj,

hogy: Fáj,fáj,fáj......

Városmajor fái közt hideg szél fut át,

a november letörli a nyár mosolyát.

Szakadt nagykabátban ténfereg egy lélek

meleg szobájából villannak fel képek.

Elfáradt álmaival lefeküdne máris,

a hideg pad helyett puha ágyra vágyik.

Tűzre vetné sorsa szomorító gondját,

visszaforgatná az idő mutatóját.

Elkékült ajkához emeli mámorát,

néma imájában segítségért kiállt.

Süket fülü hatalmasok őt nem hallják,

a város kiveti magából nyomorát.

Elfáradt az öreg Nap,gyengült már ereje,

Itt van már a nyakunkon az ősznek eleje.

Láthatatlanul,színes tintával a leveleket festi,

Míg a kis levélke az ágát el nem ereszti.

A bolond szél , mint a levelek rohanó postása,

Az viszi messze őket,s az ember csak  csodálja.

Piros,sárga,okker,s ezer szín skálája,

Nem látott még ennyi színt festő palettája.

S a lehulló levélnek álmos hajdani gazdája,

Lassan pihenni tér majd,szép színes ruhája.

Hullik a gesztenye is,burka felreped,

Szedjél össze sokat,amíg megteheted.

Elhullajtott lombjukért könyörögnek a fák,

reccsen a törzsük, hajlik és fáj!

Cibálja a szél, tépi a fájdalom.

Sötétben zúgnak ők égi imát.

Csupasz ágaikkal könyörögnek a fák,

gyökereik ezer emléke fáj!

Velük zokog már a fekete égbolt

és ők értünk is mondanak imát.

Ring a csípő, zene, ütem,

férfi keze megremegtet.

Lágyan simít, zene, ütem,

forrón ölel, segít, emel.

Ring a csípő, zene, zene!

Lépés, ritmus, remeg, velem.

Férfi keze, csípőm felel,

remeg a test, ütemesen

lépked velem, zene, remeg.

Gyengül a láb, repít, zene,

férfi keze erős, heves,

ritmus, ütem,  zene, vele.

Ring a csípő, remeg, velem,

szerelem ez..zene..zene!

Kezdetben jó lesz,

Gondolod most ezt.

Érzed, hogy jó lesz,

Súlykolod ugyancsak ezt.

Harc lesz, fájdalom,

S míg jó lesz, porrá lesz..

Főnix a kulcs,

Mely megoldást rejt,

Hogy vele legyél,

Bizony szenvedned kell.

Ám az ajándék kegyes, sugallja a hús,

Megéri küzdeni, igazolja a mult.

Szabadságot várt, de becsapták,

akkor is ha jobb, ha baloldalon állt.

Győlölettel gondol október havára,

a gyerek, aki akkor, miatta lett árva.

Menni kellett, apját besorozták,

nem politizált,  odaállították

őrségbe, védeni egy házat.

kötelezték, mást nem csinálhat.

Gyilkosok azok, kik felkötötték,

fejjel lefelé a téren leköpdösték.

Gyilkos, ki gyerek kezébe adott palackot

hogy ezzel robbantson fel tankot.

Ellen vagy forradalom, a politika írja,

az anyának mindegy, ha meghalt a fia.

Volt ami nincs, egy apró pici kincs. Koppan s dobban, agyam , lelkem száz felé robban. Hova tünt az ígéret, mond mivé lett. Szerte foszló álmok, íme ismét egyedül állok. Magaddal vitted nappalom, érzem már nincs több alkalom. Még hallom hogyan nevet, azt a pici csillogó szemet. felém tipeg gagyarász, baba hangon magyaráz. Vitte elköltözött mamához, a szívem még szorítja magához. Fájdalom árad eremben, játékod a kezemben. Nem lehetek veled, mikor fejed párnára teszed. Simogatnám pici fejed, de mára már hült helyed. De akkor is a fiam maradsz, ha ritkán is de majd hozzám szaladsz.

Sas madár

Csizmát húz, ki a sárban jár,
Égbe reppen a nagy madár-
S a kő, melyen lába lent megbotol,
A madár számára nincsen sehol.

Ha sír fájdalmában alant,
Az fentről, csak élettelen hant.
A madár az égből néha lenéz,
És nem érdekli, hogy te félsz.

S a sas bár látja a porszemet,
Nem érdekli, hogy a szenny betemet.
Bár te nagyra tartod magad,
Nem vagy más, mint puszta adat.

S  ha leszáll majd a sas madár,
Téged, a porszemet, már nem talál.

Ki vagyok Én?

Hét óra körül az ébresztő csörrent,

Majd kis idő múlva kulcs a zárban dörrent.

Az utcán végigsuhanva már a mozgólépcsőn álltam,

Nem sejtve semmit, hogy ki kutat utánam.

A lépcső korlátját szorosan fogva,

A bérlet után táskámban kutatva,

Ismételve a jól megszokott rítust,

Persze fel sem fedeztem a gonosz influenza vírust.

Ott terpeszkedett a korláton fertőzésre készen,

Pár pillanat múlva ott ált már egy kézen.

Az enyémen, természetesen.