A meleg kis szobámban

úgy szeretem a telet

ha takarómat, puha ágyam

megoszthatom te veled.

Kandallóban láng duruzsol,

Hideg szél fúj odakint

Rádióban halk zene szól

Tüzes ajkad felhevít.

Forró teát szürcsölgetünk

Kint tombol a hóvihar

Mézes csókot ízlelgetünk

Karba fonódik a kar.

Egymásba bújva álmodjuk

Tavasz jön és  kikelet

Ha szerelmünk parazsa kihuny

Majd akkor érzünk hideget.

  Hazamegyek

Gyalogosan indulok haza, ahol
nem vár már senki engemet, az apám,
anyám és a testvéreim régen a
sírban pihennek.
A szomszédaim sem ismernek, járok         
mint idegen, pedig régen becsültük
egymást, család voltunk és úgy éltünk a
híres alszegen.
Nincsen otthonom a faluban, házunk
összedőlt, nem maradt semmi a múltból,
ami drága volt azelőtt.
A Singilita
s a Zapága jön elém, emlékeztet,
a múltra tereli figyelmem, forró
napokon arattam, raktam keresztet.

Nem tudni, hogy honnan jövünk

az életbe menekülünk?

Tanulás és tapasztalás

földi létünk mi lenne más?

Csillagszemek figyelnek rád,

míg elszakad az ezüst fonál.

Agyunk kihuny, szárnyal lelkünk

visszatérünk honnan jöttünk.

Az élet örök, forog tovább

egy biztos csak, a változás.

Ha majd a kerékből kiszállsz

Istenedhez hazatalálsz.

Fűzfaág 

.

Tavasszal rügyet bont a fűzfa, 

Ágain a rendet rak a barka. 

Késem egy ágat nyes róla, 

Faricsgál, ütögeti óvva.

.

Máris zsebemben a bicsak, 

Lapul így szólna: ni, csak! 

Számhoz emelem az ágat, 

De van rajta egy vájat.

.

Mit tegyek vajon most vele, 

Érzem, hogyan folyik a leve. 

Furcsa lett az ág és formás, 

Csak ne legyen rajta rontás!

.

Tán jobb lesz, ha megfújom, 

Tán ő sem veszi zokon. 

Hisz mindenki ’megfúj, ha teheti, 

Vagy lazán a zsebébe elteszi.

Búcsúzáskor szavunk elakadt

A perc mosolya szememben maradt

Felhők ködében  a gép messze visz

Otthonod vár, s egy szerelmes szív.

Lehanyatlik vén integető kezem

Kísérjen utadon féltő szeretetem.

Elvitted magaddal göndör kacagásod

Dagadó űrt hagytál, s óriás hiányod.

Kurták voltak az együtt töltött hetek

Emléket őríznek közös fényképek

A magány csöndje rámtelepül

de tudom nem maradok egyedül

Velem vannak a valós remények,

a vándor madarak végül hazatérnek.

Elvesztem a világ forgatagában

MInt homok közt a gyémánt

A félelem, aq magány és

az egyedüllét már rám várt

Akkor megpillantottalak

Olyan voltál mint éhezőúnek a kenyér

Ekkor eltünt a kétely és

Átvette helyét a remény

Ref.:

Nélküled elvesztem

Nélküled semmi vagyyok

Ezért mindenem neked adom

Teljes szívemmel benned bízom

Az élet mit eddig éltem

Nélküled semmi votl

Léted olyan,mint felhős

égen a telt arcú hold

De az ördög sose alszik

Így hát itt is megjelent

És a menny mely végre elért

Ismét pokolba ment

Ref

Nem kértem sokat

Csak hogy bízz bennem

De te másképp döntöttél

És ezért most egyedül lennem

Veled elvesztem

Veled semmi vagyok

Már oda adtam mindenem

Ezért már üres vagyok

Piros hóban áztam,

Kékes bokorban fáztam.

Zöld cseresznyét ettem,

Sárga rózsát szedtem.

Fehérnek látom az éjszakát,

Feketének a halált.

01. 12.

Már nem dobban többé a szív,

Nem ragyog többé a szempár,

A kéz nem int, a láb nem lép,

Elcsendesül, megfagy a kép.

A hang még távolból a fülembe cseng,

Aztán átölel végleg az örökös csend.

Gonosz-e az elmúlás, nem tudhatom

Az ítéletet csenden elfogadom.

Ha majd egyszer az égben találkozunk,

Egymásra nézünk és szavak nélkül is mindent tudunk.

A sors akarata

Néha nincs folytatás, hiába szeretnénk,

Az első állomás az utolsó is egyben,

De nem indulunk, mert visszatart az emlék,

Pedig az út lassan eltűnik a semmiben.

A múlt mely a jelenedben él, börtönbe zár,

S míg nem engeded el, visszatart,

Ne nézz vissza, menj tovább akkor is, ha fáj,

Hiába a remény, ha a sors mást akar.

Német Kornélia

2014-01-04

Pillanat

Egy ígéret mely ködként tűnik el a semmiben,

S egy álom mit a hajnal fénye tép apró darabokra,

S egy érzés, ami nem is volt s te mégis elhitted,

Lassan elengednek s a csendben magadra hagynak.

A remény kell, nélküle nincs, mi továbbvigyen,

De örökké csak várni s az álmokban hinni nem szabad,

Ha ezt teszed, nem jutsz előre s magányos leszel,

S melletted, talán észrevétlen illan el, egy igaz pillanat.