A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 2. kötetének könyvbemutatója

 

Móricz János egyike azon távolba szakadt honfitársunknak, akiről idehaza oly keveset tudunk. Az 50-es években emigrált, argentin állampolgárságot nyert, majd dél-Amerikában nyelvészeti, őstörténeti kutatásokat végzett. Az ecuadori shuar törzs segítségével betekintést nyert egy ismeretlen civilizáció emlékeibe. Állítása szerint egy hatalmas barlangrendszer rejtekében – amely a Tayos-, Móricz által elnevezne 1969 óta a Táltosok barlangja nevet viseli – egy egykori civilizáció írásos feljegyzései tanúskodnak egy letűnt emberiség tudásáról.

Ő nem költő, csak amatőr,

Párizsba se jár az őszbe.

Nem is a Parnassusra tör,

ha szárnyal vele ihlete.

 

Ne hidd, hogy csak az költő,

ki szótagot számlál tá-ti.

Eltelt már egy emberöltő,

ki így ír kissé maradi.

 

Tőlem rímes verset vártál,

talán eltudod olvasni.

Most minden a helyére áll,

de mit akartál mondani?

 

Rímekkel sem alkotsz nagyot

és lehetsz te egy nagy elme

Rakhatsz oda, vesszőt, pontot,

ha szíved nem teszed bele.

 

 

Csalódás

.

Becsapott, s vajon miért?
Tán túl könnyelmű vagyok s ledér?
Vagy csak tudatlan, ki szeretni vágy,
S ilyenkor túl hamar jön az ágy.

.

Feledi? Nem! Azt nem tudom,
Álmomban kopog az ablakomon.
Bár nem Ő az, de jólesik a vigasz,
Beengedem, s most mástól jön a vigasz.

.

Felébredek, ki ez itt mellettem?
Nem álom? Istenem mit tettem!
Könnyemmel küzdök, a földre rogyok,
Többé szeretni, nem, nem fogok!

.

Felállok… új frizura, és új ruha,
Sanszot jelent e flancos hacuka.

Becsapott,pedig bíztam benne...

Elhitette,hogy velem lenne...

Kihasznált,majd ahogy voltam,eldobott...

A szívem zavartságában csak vadul kattogott...

 

Nem tudom elhinni,hogy elhagy...

Az idő úgy tűnik mindjárt megfagy...

Nem akarom őt elengedni,kérlelem,

Pedig csúnyán kihasználta szerelmem...

 

Most örökre kisétált az életemből,

Elegem van ebből az egészből...

Már megint átvágtak,padlón vagyok,

Könnyem hullajtva földre rogyok.

 

De el kell,hogy fogadjam a helyzetet.

III.Demeter földesúr nagysága
Magyarhonban él s nem Orosz hazában.
Ivott is nem keveset
volt pénze az uraságnak
volt ezer lova és
három elhúnyt arája.

Első házasságából egy
vékonyka gyermek maradt,
a fiú festett,olvasott,
nem mulatott,maradt.
Apja és fia ellentétjei egymásnak.
A szomszéd megyében meg széles gödröt ásnak.

Szebbnél szebb leányok
járnak ott az utcákon.
A legszebbiket elvenné
ifijú Markov barátom.
Apját kéri hogy hozza el a lányt.
De a férfi magának s nem
fiának akar asszonykát.

Kezdeném,kezdeném de
nemtudom hogy kezdjem én,
ez a vers szakma olyan
mint egy festemény.

A porból indulnék
és küzdenék ,hogy a
fellegekbe végezzek,
hogy utamon örömet
érezzek mert lélegzek.

Elindult a csónak
hevesen evezek,
hogy megkeressem
kenyerem, hogy
legyen respect
nevemen.

De véget addig ne
legyen, míg ki nem
éltem keretem,
hosszú időt élhettem,
nagy távokat tehettem.

Kapu nyitódik jobb oldalamon tuják ,kiskert ,
bal oldalamon drótos kerítés.
Barna ajtó elöttem belépek,a cipős szekrényt
megtekintem.
A lábbelit levéve a folyosóra betérve színes falon
képek s emlékek.
Három szoba három helyiség édesanyámék
én és a testvériség.
Fürdés mosakodás a nappaliba lopakodás, fekvés
akár táplálkozás.


Konyha nappali egybenyitva,terasz ajtó
tárva-nyitva.
Friss levegő ,szép táj ,füves kert ,
a cinege madárka énekelt.
Udvar végén veteményes paradicsom,
eleséges.

Emlék

.

Az égen kóbor bárányfelhő suhan.

Hajam szél tépné, de az sajna messze van.

A földön köd, s benne egy szürke csacsi,

Csak dereng, mint egykori hajam, bocsi!

 

Az út már nem visz többé előre,

Egyedül vagyok, s most leülök egy kőre.

Léptem lecsitul, mivel már rég nem járok,

Csak nézek: – s előttem egy csupasz árok.

Az égen a felhők elsuhannak felettem,

Hajam arcomba fújja a hűvös őszi szél,

Minden, ami volt, köddé válik mellettem,

Mert magamra hagytál s örökre elmentél.

 

Az út, amelyen járok, már nem visz előre,

S az idő végtelen kereke lassan felemészt,

Léptem nyoma halkan tűnik el a semmiben,

S ami itt marad csupán egy tovatűnő emlék.

 

Német Kornélia

2013-11-16

Az élet halni jött a világba

születésben  elmúlása.

De a végben ott a kezdet,

idő fordít lét-kereket.

 

*

Ha nehéz és  fáj a lét,

érezd a Nap melegét

a reménység mindig él,

Szíved tárd a fény felé.

 

*

Keresni jöttünk és szeretni

Szemed a szépre nyisd ki.

Rajtad áll milyen a világ

Tégy jót, ne várd a csodát.

 

*

Őszi szél fákat rángat

Az ég szeme könnybe lábad

Merre jár a gyönge lábad,

Tündér tavasz visszavárlak!