Kinézek az ablakon,

sokat változtam bekell vallanom.

Tűnődöm vajon hellyes úton járok,

vagy csak egy helyben állok.

Magam sem tudom igazán,

csak lógok mint papok szentek vigaszán.

Boldog vagyok valójába,

felszáltam érzések hajójába.

Talán a korral jött vagy érkezett,

agyam nagyot fékezett.

Súgta engedd el bánatot,

azta rendszeres járatot.

Hát igy valahogy voltam,

magam elé falat toltam.

azt hittem ez a hellyes,

életem igy teljes.

De rádöbbentem,

fulladoztam öklendeztem.

Sáros bakancsok csattognak a kövön,

hogyan éljem tul fejem azon töröm.

Mintha ott lettem volna,

a háboru zenéje hozzám szolna.

Éhség és fagy,

nyugton sose hagy.

Kanyarog a Don,

messze van a hon.

Ugy hívom csak daráló,

azt vélem ez elég találo.

Szemben az ellen,

puskám szemem elé vettem.

céloztam és löttem,

nem érdekelt már semmi csak öltem.

Vadálatokká váltunk,

az égvilágon kivül senkit sem szántunk.

Pedig soha nem bántott engem,

de megkelett tennem.

Fészkelődöm a kanapén - s a térdem ér az államig,
behunyt szemmel, kucorgóK, kísértenek az ábrándjaim.
Hamis hangon Cohen-dalt énekelgetek,
és újra böngészem a kedvenc versemet.

In my secret Life-az én titkos életemben
néha rettegek a kegyetlen reggeleken.

Csüggedten az utcán sietősen megyek,
nem érdekel, miért néznek az emberek.
Vászon kalap alá gyűröm, kócos hajam,
a föld ÜZENETÉT érzem talpam alatt.

In my secret Life-az én titkos életemben
néha rettegek a kegyetlen reggeleken.

Az élet sötét útvesztőjében eltévedtem, mert egyedül vagyok,
Nem találom a párom, mert elvesztettem vagy, mert elhagyott,

A riadt félelem lelkem követeli, s néma sikolyom száll az ég felé,
Meg kell találnom a társam, hogy újra lássam az utam a fény felé.

A lassan leszálló éj hűvös, fekete fátyla, némán hálót fon körém,

Fázósan reszketem, de egy kéz finom, meleg takarót borít fölém,

S a felhőket messzire viszi a szél, s a domb mögül előbukkan a nap,
A szavak a tettek újra értelmet nyernek hisz itt vagy, megtaláltalak.

Fogadd el azt, ami megérkezik s engedd el azt, ami menni akar,
Ne legyen vezéred a düh, mert hidd el, a tetted megbánod hamar,
Az élet csak azt tartja melletted, kinek az útja a tiéddel egyfelé vezet,
Ha nincs közös jövőtök s magadhoz láncolod, mindened elvesztheted!

Mit tennék meg érted, hogy érezd, szeretlek,
Elfújnám az égen a sötét felhőket feletted,
A hűvös szellőt Tőled messzire kergetném,
Az aranyló napfény melegét Rád teríteném.

Mit tennék meg érted, hogy érezd, szeretlek,
Két karommal téged oly szorosan ölelnélek,
Szemednek tükrében, csendben elmerülnék,
Ajkammal az ajkadat naponta felkeresném.

Mit tennék meg érted, hogy érezd, szeretlek,
Ezerszínű szivárványt húznék az égen Neked,
Este puha, meleg takarót terítenék védőn Terád,
S átölelnélek, hogy ne töltsd egyedül az éjszakát.

A múltadat meg nem történté tenni, nem lehet,
Lehet így s lehet úgy, de mindig ott lesz Veled,
Kísérhet szomorún könnyeket csalva a szemedbe,
De lehet vidám társad is szikrákat szórva, nevetve.

Az elmúlt ott marad, kiradírozni sajnos nem lehet,
De, ha figyelsz, a történteket egyszer megfejtheted,
És lassan meg fogod érteni az idő felvillanó képeit,
Mert minden elmúlt pillanat, őriz számodra valamit

Néha csak el kellene engedni a múlt árnyait,
Hagyni, hogy messzire repítse tőlünk a szél,
Emelt fővel új utakra lépni s tovább menni,
S hinni, az élet mindenkinek adhat új esélyt.

Ha magadban őrizve cipeled a fájó emlékeket,
A keserű érzés csendben felemészti napjaidat,
S az életből a végén semmi nem marad neked,
Csak a múltban lassan eltűnő, szomorú pillanat.

Elvarázsoltál mikor engem megtaláltál,
Megőrjítettél, mikor szorosan átöleltél,
Bántottál mikor sokszor másra vágytál,
S megöltél mikor egy hajnalon elhagytál.
DE
Felálltam s a múlt ajtaját szorosra zártam,
Eldobtam a kulcsot, hogy soha ne találjam,
Elhagytam az érzést, hogy újra tudjak élni,
Ha egyszer valaki rám talál, tudjam szeretni.

Mondd el, merre jársz egyedül nélkülem,
Hisz itt vagyok, e földre csak Teérted jöttem,
Megtaláltál, s valahogy mégis elvesztettél,
Jó lenne, ha visszafordulnál s megkeresnél.

Jöttem, hogy fényt hozzak a szürke napokra,
Puha, meleg ölelést a reszkető fázós hajnalokra,
Forrón perzselő szerelmet az éj végtelenében,
Csillogó szikrákat a nap minden megélt percében.

Itt vagyok, csak Rád várok, találj meg engemet,
Ha nem keresel meg újra, lassan örökre elveszek,
A fény ellobban s a végtelenben a semmivé lesz,
Ha nem találsz meg, nem tudok csillogni Teérted.