Hogy életünk legyen...

Rólad, igaz bizonyság.

Te mennybéli szerelmes,

Tőled igen kellemes.

A börtönök ketrece.

Minden ármány, szekerce,

Mind tisztuló kemence.

Nem belőlem és tőlem,

Nem a belső akarás!

Ez most nagy takarítás.

Relytéjes most és megint.

Láthatatlan ismerős!

Erő nélkül is erős.

Talán kezdenéd újra.

Így ezt sohasem tudod...

S talán nagyon unod.

Érzékek, érzékelés.

Ó ez csak csalfa ármány.

Felfalhat a nagy sárkány!

Egy napon hallgatag voltam
Ezzel mindent elrontottam.
Fel sem fogtam mit teszek,
Hogy egy angyallal fürdeni mehetek!

Szépsége szavakba nem önthető,
Alakja szinte megigéző!
Lett volna millió kérdésem,
Legendába illő történetem!

De e tündéri szépségétől leblokkoltam,
Mint kisgyerek az új dologtól,megriadtam!
Zakatoló szível figyeltem minden mozdulatát,
Csábítóan gyönyörű mosolyát!

Elkápráztatott alakjának vonulata,
Bőrének fenséges bársonyossága!
Közelsége szinte égetett,
Mégis vonzalmamat takarni nem lehetett!

Örökkön örökké csak téged szeretlek,
mindenki arcában csak téged kereslek,
halálom után is a sírom mélyében,
csak érted szól imám az éj nagy csendjében.

Álmaim őrzi majd fentről a jó Isten,
akkor is szeress, ha elmegyek majd innen,
de ne gyere közel, ha könnyeid hullanak,
mert nem vagyok már, hogy megvigasztaljalak.

Nevess és vidd tovább gyönyörű életed,
hallja meg mindenki a legszebb éneked,
s mikor már lehullott utolsó csillagom,
emlékezz arra, hogy szeretlek nagyon.

Szeretnék úgy beléd simulni,

Mint szél a zöldellő mező tengerében,

Szeretnék úgy érni hozzád,

Mint a patak a folyóhoz a medrében,

Szeretnék úgy élni Veled,

Mint a napfény az égbolt kék tükrén,

Szeretnék csak neked ragyogni,

Mint a csillag a tejút végtelen peremén.

Országunk büszke bércén lengett a zászló,

voltak királyaink Mátyás s U lászló.

Hatalmas nemzet élt itten,

de földeinken háború dult itt benn.

Kapzsi urak lesték a hasznot,

nyúzták a földet és a parasztot.

Ármánykodtak cselt szöttek,

a saját levükben föttek.

Nem volt más támasz hazának,

harcba helye volt a kaszának.

Bújdosó legények,

erösek de nagyon szegények.

Beáltak végvárakhoz bakának,

kivoltak téve jó nagy strapának.

Vérüket hullaták értünk,

hogy nekünk legyen hol élnünk.

A találkozás...

A szimbólumot, még nem értem.

Szemtől szembe az égre nézek,

Ők ott nagyon szépek...

Csak a Rend beszél közötettek!

Parkok, Hegyek mind köztelekek.

Pusztulóan sívár.

Hangosan szólani nem tudok,

A könnytől gyorsan szabadulok.

Kiutat keresve.

Valki ekkor megáll melettem.

S csendbe leül mellém, hallagtom...

Ő megfog szavamon.

...Akarsz e gyógyulni?

Írok már egy vidámat,

felfedem sok hibámat.

Elsönek jöjjön hogy  szemem kancsal,

mer fejbevágtak egy bakanncsal.

Testem oly formás,

nem segithet semmilyen tornász.

Ha erösen nézel ,

láthatsz engem ogre képpel.

kiskoromba csontot kötöttek nyakamba,

hogy ne játszak magamba.

Családi tablon letakarva fejem,

mer nemmertek odalni velem.

De ha mindez igaz is volna,

az én versem másképp szolna.

De nevetnem kell mert bolondnak születtem,

seprü paripámon városházára ügettem.

Láttál-e már éhező gyermeket?

Ki nincstelenségben is vidáman nevet.

Aki még egy szelet kenyérnek is örül,

kinek boldogsága soha ki nem merül.

Kinek nincs semmije mégis mindíg ad,

kinek szíve mélyén sok jóság akad.

Ő megszánja az elesett társát,

és átérzi a másik nyomorúságát.

Láttál-e már elesett szegény embert?

Kit a sátán keze ezerszer megvert,

mégis boldogan megosztja az ételét,

így éli le szerény, becsületes életét.

Gyémánt voltam

Csillogó gyémánt voltam, de a fényem megkopott,

Felhők gyűltek felettem s elzárták előlem a napot,

A sárban a kavicsok közt cipők tapossák lelkemet,

Ha valaki nem talál rám, s nem emel fel, elveszek.

Eső ver, szél cibál s egy éles villám lelkem követeli,

Mi enyém volt egykor a sors most mind visszaveszi,

Ezernyi apró kristály gurul szerteszét magára hagyva,

Mint megannyi csillogó könnycsepp mely arcod mossa.

                                                                    2013-08-18

                                                                  Német Kornélia

 Ki sült az új kenyér.

 Illata felszállt a menyekbe,

 ott is arra gondoltak,

 milyen jó lenne

 egy karéjt szelni belőle.

 Mi is erre  vágyunk,

 legyen sok   kenyerünk,

 ne kelljen nélkülözni,

 egy karéjt sem belőle!

 Mindenkinek jusson,

 a  "nagy" asztal terítve,

 hogy mindenki egyformán

 vehessen belőle.

 Nagy ünnep ez nekünk,

 az  Országunk  ünnepel,

 megérdemli az új Kenyér, hogy

 Velünk lehessen!