Nem tudom mikor tudok megint írni. Lassan visszaáll a régi kerégvágás. Ovi stb... Így a következőig ezzel búcsuzom. 

A kritikusoknak...

Ismered a szavakat?

Had hallgassam, szóljon!

A frises havakat,

El ne taposd!

A nagyon mélyről jövő.

Különleges jövő.

Hát nagyon vigyázz rá!

El ne taposd!

És siratva nevetni...

Ne hagyjad elveszni.

Ami belőled jön,

El ne taposd!

Szólott most a kritikus.

Pedig csak mitikus.

Valamit mondanék.

Egy, nem túl picinyke keresztes pók,

( nem mondom azt, hogy szegény)

Kucorgott szűk konyhám sötét szegletén

De, mivel mérges volt ő,

Lespricceltem én

A kemény,

de

annál félénkebb nő

Tán, gyilkost kiáltanak e tettemért a fajtavédők,

De, kérdem én,

mit tennének ők

Ha egy, nem túl picinyke, keresztes riogatná személy szerint őket

(főleg a nőket)

Konyhájuk setét szegletén

Bár hívő vagyok, de nem hinném, hogy csupán annyit böknének feléje ők,

 hogy

- Mit kucorogsz itt a sutban, te édibédi, keresztes kis ripők

Kicsi sziget

Kicsi telek,

Kicsi ház,

Ott van egy szigeten.

Kert alját Duna habja mossa.

Kicsi kacsa,

Kicsi csónak,

Ott úszkál rajta.

Természet szépségét leled ott meg.

Kicsi telek,

Kicsi ház,

Ott van a te helyed.

Kertedben járj-kelj mindig boldogan.

Kicsi kacsa,

Kicsi csónak,

Ott vár tégedet.

Otthonod a szép sziget legyen.

Kicsi telek,

Kicsi ház,

A te szíved oda vágy.

Álmodozva nézni, Duna habját.

Ugye hogy akarod,

szívedet révületbe zavarod.

Szerettél e valaha mást jobban,

ha reánézel lelked lángra lobban.

Ki méhében hordja szerelmed gyümölcsét,

örömödet az élyszakában üvöltsd szét.

Ki voltál a magányos kóbor,

ami neki tetszik annak hódol.

Farkasból lettél jámbor lélek,

akitöl ha tükörbe nézek már nem félek.

Nem is inkább magamtol,

hanem mi bennem lakott attól a haragtól.

Megtanultam türelmes lenni,

parancs szóra elöre menni.

Nevelt az élet,

mára behuztam a féket.

Kiáltó szó

Kiált valaki. Hátra fordulsz.

E pillanatért koldulsz.

Lásd meg! Nem vagy egyedül. 

Valaki melléd ül. 

Mint kicsiny gida őze mellé. 

Most átkapcsol a relé, 

A szív meleg üstökös. 

Valaki melléd ül.

Belőled. Külső bizonyosság. 

Sok, sok kolduló árnyak. 

Vigaszt kereső szárnyak. 

Valaki melléd ül. 

Mint folyó. Lélektől lélekig. 

A szavaktól énekig. 

Múló, örök pillanat. 

Valaki melléd ül.

Most és mindörökké reméled, 

Tovább adod erényed. 

Még ha elfogy erszényed. 

Valaki melléd ül. 

..Apa!

Hármashatár, egy csúcsán ,Találkozás, Minden összeáll. Trilógia, ha időtök engedi egybe olvassátok el.

Minden összeáll

Eltűnt mellőlem az ember. 

S ő, itt hagyott valamit. 

Mint óceán s tenger. 

Egy halk dal amit, 

Most dúdolok. 

A szimbólumot megértem.

Fejet-hajtok szerényen, 

A kaput elérem. 

Csak ember szólhat 

Az emberhez. 

Ott megláttam az építőt. 

Mint hegytetőn a torony. 

Megfog mint a horgony, 

Minden készítőt. 

És lélegzem. 

Atya, fiú, szentlélek....

Ha én madár volnék!

Ha én madár volnék,egész az égig repülnék.

Edész a csillagok közé a nagy távolba!

Aztán egy csillagon megpihennék..

Ott fészket raknék,telihold tojásokat raknék.

Szép,csillagszemű fiokákat költenék.

Ha felkel a nap ,aranytollban káprázzanak !

Csőrük,mint félhold hajoljon lefelé!

Tarajuk ,mint tűz ágaskodjon fölfelé!

De mivel madár nem vagyok ..

 Repülni sem tudhatok

Szretni éhes a szívem,

De vágysz valakit?

Madadba fogadni királynak.

Megátalt könnyet sírtam én,

Szent zsolozsmás éjen,

Rideg mának.

Szeplőtlen szép muzsikás,

Alkony jöjjön.

Igés arcú szép szerelmesem.

Csilláros fényű szobámban,

Üssön tivornyát,

Szerelmesem.

Nyurga, barna hajnalok,

Szívkirálynője.

Jöjj, csucsorítsd csókra szádat!

Hadd faljam fel, tested szűz szagát.

S hadd oldjam bomlottan,

Selyemsálad...

Sebők Árpád                 08/21/2013 

Álomba ringó, nyári délután,

Mikor a homály kicsit elaltat.

Vajúdó gondok, céltalan álmok,

Glóriáskínja, egyre csak zargat.

Nem birok tőlük megszabadúlni,

Mert a valóság, ezt igazolja.

Kétkedő lelkem, a bús elmúlást,

Percenként, elém rajzolja.

Ezek rokonok, hűen kitartanak,

Még akkor is, ha könnyeket ontok.

E fájó percek, bár ne lennének,

Lelkemben, ezek a sötét pontok.

Csak egy a vígasz, termékeny leszek,

A vad fájdalomból, mindig dal fakad.

Ahogy a zápor, és a szél,

Szó nélkül, szépeket beszél.

Maradj csöndben önmagad,

Símogasd meg, az ágakat.

Amennyit úgyis, annyit érszz,

Nem leszel több, ha csak beszélsz.

Olyan légy, mit a szívverés,

Ritmusa nem sok, nem is kevés.

Ismerd meg hibáidat, bánd a bűnt,

Nekivánd, ami messze tünt.

Vedd végre észre, hogy ki vagy,

S ahhoz örökre, hű msradj.

Egy érzőn, ahogy a kék hegyen.

Élned egyedül, csak így lehet.

Sebők Árpád                    08/21/2013