Ülök némán a gondolatok kavargó tengerében,

Rólad szólnak a pillanatok, s mintha nem lennék ébren.

A Boldogság szellője körbeleng, s futkos az arcomon,

Látom forrón perzselő csókjaim nyomát ajkadon.

Alig várom hogy végre karjaimban tarthassalak

Téged, csodás hercegnőt, a tenyeremen hordhassalak.

Jöhet felém bármiféle pusztító vihar, kiállom.

Ülök, magam előtt téged látlak, és neved zihálom.

Flúgos őrület ez, mely engemet hatalmába kerít,

Szerelem a neve, és szeretem mert jókedvre derít.

Semmit se jelentettél tudod-e

Mosolygok csak te nem látod

Azt a karod hogy fájjon nekem 

De közben én szúrlak sziven

Nincs se fájdalom se kín

Örülök hogy nem vagy velem

Sírok de könnyeim hazugak

Hisz szeretni én nem tudlak

Nagyon sajnálom hogy nem sikerült

Azt mondtam szeretlek de hazudtam

Sose élmodtam rólad 

De muszáj volt hogy azt mondjam

Nem tudom hogy tartott ki idáig 

A méreg csöpögött fejünk felett

Boldogok voltunk de ez hazugság

Sose szerettelek igazán

Télen a jégen

Télen a jégen; már régen,

elestem én, el bizony.

El stem egy esten,

az út volt ott keskeny.

Az út volt keskeny,

keskeny és csúszós.

Mit tehettem hát én?

Hát felkeltem serényen.

Tanulság, csak annyi,

Nem kell dobra verni,

Hangosan kiálltva:

Segítsen már valaki!

Elestél, magad,

magadnak,

Kellj fel

és járj!

Porold le a koszt,

És adj hálát:

hogy nem tört el semmid!

Adj hálát!

Nyári  álom...

A Hold vagyok s mint őrzőpásztor

Véle virasztok egybe,

Rád gondolva percenként százszor,

És mégsem maradok kegyben.

                Kegyetlenül vergődöm , vérzem

A szivem összetört, jajgat.

                Hogy nem vagy velem, most is érzem

                Az egész lelkem úgy sajgat.

Ősz van, - itten elpihen minden,-

Elmúlik egy nyári álom,

Hogy nélkülem nem leszel boldog,

Én most és mindenkor látom.

Temet a tél

Fú a szél, a fa meg-megcsókolja a földet,

Arrébb pediglen egy nagy buckát  görget.

Csodák-csodája a hó vízszintesen esik,

Mindent betakar imigyen reggelig.

Temet a fergeteg falut és az utat,

Ki-ki magányában az ég felé mutat.

Didereg a kályha, hűlt a parázs benne,

Gazdája bár éhes, nincsen amit enne.

A szomszédja egy megtermett mulatt,

Aki jókedvében éjjel-nappal mulat.

Egyszer talán kinéz ő is az ablakon,

S áthívja szomszédját, hogy ő is jóllakjon…

Talán sose szabadulok innen 
Köröttem minden bűzös és romlott 
Ó átvágnám magam ezen a sok mocskon 
De a vége csak nem jön el 
Bár látnék egy madár szemével 
Tekintetem átlátna csapdát és buckát 
Az élet átláthatatlan végtelen mocskát 
Nem néznék le csak szállva szállnék 
És érezném hogy van végtelenség 
Azt hogy nincs határ csak tovább tovább 
Nincs ki mondaná most már megállj 
Nem esnék el minden kőben 
Átrepülném az egész földet 
És végre elmennék el innen innen 
Kinek kellenek domboki hegyek 
Szomorú gyászos történetek 
Tudom az enyémnek sose lesz vége 
Szállnék eltűnnék a végtelenségbe 
Ó bárcsak

Vágyak idején.. Üldöz a vágy, nyomodba kérve, a lelkem szavát,szívem rivallja. Utánna mentél, csókokat kértél, És kerget a vágy, vérem rikoltja. Álmok ős éjjén, lopom szívedbe, Szerelem lángját, az én nevemet. Áriás alkony csókolja arcod, Selymesen érve, hívjál engemet. Mikor szívedből, vágyak kikelnek, Röpíti álmod, valaki után. Akit szerettél, akit csókoltál, Mámoros este, ábránd zsivaján. Nekem vallott,a szíved ajtaja, Egy nyári este, szemed csillogott. A félhomályban, mint a miriád, És rám szállottál, mint jázminillatok. Nem szóltál semmit, tehát vallottál, Szíved mélyéből, a smaragd szemeddel. Ajkad forró volt, kezed hideg, S játszottál velem, azt éreztem. Sebők Árpád

Szeretlek Ha veled vagyok, a szívem feldobog, Ha távol vagy tőlem, csak rád gondolok. Ha elszakít minket, érzelem, fájdalom, Nem távozom tőled, szívemben veled vagyok. Ha nehéz is az élet, amit megosztunk együtt, Ammikor nap mint nap, problémákkal küzdünk. Amit az Isten, az élet, ránk szab, Így az élet kegyetlen korongján, siklunk tovább. Küzdjünk egymásért, mert ez mindent megér, Ha már megtaláltuk egymást, Szeressünk, és küzdjünk, tovább, Egymástól, soha el ne szakadjunk. Miénk a jövő, szeretet, család. Sebok Arpad