Elfeledjelek?

Emléked él egy év szakában

A fák között a Vár-hegyen,

Csörgő patak csobogásban,

Vadvirágos réteken.

És minden, ami bennem él

Téged idéz, Rólad beszél,

Száz emlék idéz a láthatár felett...

Ne akard azt, hogy elfelejtselek?

                A malomárki kidölt fában

                Egy kedves emlék felderül.

                Csillagtalan éjszakában

                Nyomasztó csend köröttem űl.

Mindenem Te vagy nekem.

Érted jött meg a kedves tavasz,

Érted ragyog a Nap, az ég.

Néked bókol a játszi szellő

Szivem lángolva Érted ég.

Néked nyilnak a szép virágok,

Néked zöldül erdő s a rét,

Néked csacsognak a sirályok,

A hosszú Dunán szerte szét.

Rád mosolyog a Hold az égen,

Érted hullnak a csillagok.

Bálvány imádó lett itt minden

S ezek közt én is ott vagyok.

Tekinteteddel tudnál ölni

Oly nagy hatalmad van Neked,

               Tüzön vizen át tudnál tőrni,

               És Te ezt mégse nem teszed.

Kicsit kicsi a csuka nekem,

Nem találom benne a lábfejem,

Nem látom tisztán a kispadot,

Engem egy labda fejen kapott.

Felöltözött cserék a kispodon,

Ha úgy tartja kedvem cserét mutatok,

Szólj rám, ha egyszer véletlen,

Csillagok lennének a szememben!

Volt amikor azt hittem, hogy nincs, aki megállít,

De tudom, ha csúszok, a magam fajtát sárgázik,

Megbecsülöm már, hiszen hamar leszerelnek, tököm,

Hiába cselezem én ki, mindig jön a következő Ödön.

Egyszer régen, talán máma,
Élt a víz mélyén egy bálna,
Nagy haja volt, kicsi fejjel,
Nem is élt ott tehéntejjel.

Bálna Úrnak hasa tele,
Mégis szomorkás volt feje,
Szomorkodott, sírt, és figyelt,
Mert vele senki se viccelt.

Éppen ezért útra kélt hát,
Hogy felkeresse a Tréfagyárt,
Verset írjon, nyerjen vele,
Nem lóg tovább hosszú nyelve.

Megtalálta humor házát,
Elfeledte minden baját,
Vidámkodott, poént mondott,
Olyat tett ő, mit nem szokott.

Nevetett, és végre nem sírt,
Nevetett a versen, mit ő írt,
Nem volt többet szomorkodó,
Lett hát mostmár poénkodó.

Ha emlékedben örzöd,

Tán ő lesz angyali őrződ,

Ha fohászkodsz minden nap Istenhez,

Tán egyszer neked is megkegyekmez.

De ha mégis ilyen maradsz,

És továbbra is csak tagadsz,

Sosem leszel az mi akarsz.

És tudd:a legnagyobb kincs,

Mi neked nincs,

A szeretet,

Mégis mért szereted?

Ígért mindent (fűt és fát)

Mégis elment (s be is zárt).

Neked ő volt,nekem te voltál,

Fájdalom volt,mégis tudtál,

Tudtál szeretni egy ilyen embert,

Ki szavakkal,de megvert.

Értsd meg hogy vége,

...Majd fájdalmában kiált az égbe.

Csak Te

Nyugodni hajtom fejem öledbe,
Őszinte, simogató szavad,

Nap, mint nap fogva tart.

A világ mit érne nélküled?
Pusztaság lenne, lélektelen üreg.

Ragyogás, fény minden Tőled ered,

Amikor rám nevet csillogón szemed.

NŐNAP HOZZA A TAVASZT

 Nőnap nő a nap.

Nézz fel az égre

Ott láthatod!

Fénye elvakít,

Mint a Nő kire,

Ha felnézel

Elkápráztat, mint

A Nap, ha bele nézel!

Légy te az ki mindég

A napba nézel

Hisz onnét jő

A fény,

Az öröm

És a gyönyör!

Ha gondod van

Ő a nő

 Megvigasztal,

Segít a bajban sőt,

Ő a nő

 Ki megbocsájt

Akkor is, ha bizton tudja

 Te vagy hibás!

Tiszteld és szeresd

Őt, a Nőt

 Ő a világ számára

Biztosítja

A jövőt

L Péter i 

Örömkönny felel

Oly szép vagy mennyország,

Ott fenn fehéren, s csillogón.
Szememből könnyek potyognak,

Hullnak a földre millión.

Vártam, elérek majd hozzád,

S nyugalmam lesz fehér takaród,

De itt, a földön ragadtam,

Egyszerű létem nyomorog.

Mily’ szép volna tudni,

Hogy idelent élet és Múzsa vár,

De most szürkék fent a felhők,

Nem vet sugarat a remény Napja már.

Vágyam csak egy van:

Mit adok, arra örömkönny felel.

Nem kérek érte semmit,

Bennem mennyország kél, nekem így megfelel.

Él egy Kislány a nagyvilágba,ki

Apját,Anyját már haza hiába várja.

Mert hirtelen árva lett szegényke,

Szüleit egy rossz ember megölte.

Nézd mily gyáva,mily árva,

Nincs otthona se családja.

Nincsen Anyja ki megetesse, ki

Este mindig az ölébe vette.

Mesélt neki pillangókrol,madarakrol,

Mesélt neki , egy szebb világról.

A kislány szívében- e világ összeomlott,

Mert kiket szeretett,az mindkettő halott.

Nem is érti ez mért történt meg?

Mért gonoszak jókkal az emberek?

Itt élek én

hazám tetején.

S itt múlok el,

ha értem jön el.

Az én földem.

Itt van előttem.

Mily’ gyönyörű.

Csak már keserű.

Rég megromlott,

belülről bomlott.

Felosztották

majd kifosztották.

Hol a szíved?

Ez az életed.

Érted termel,

és zúg a csermely.

Érted szenved

s nyeli a szennyet.

Ébredjünk már!

A Haza Ránk vár!

Meddig tűröd?

Cigánytól űzött

földbe gázolt,

zsidó gyalázott.

Árpád vére,

Álmodnak vége!