A láthatár....

A láthatár egy tünemény,

amit nem értünk el soha még.

Jobb így,mert marad a ramény,

a kiaknázatlan különös tünemény.

Mindíg csak menni,soha meg nem

állni,az igaságot megtalálni

Ami csalódás követ minduntalan

hiszékenységünk határtalan.

Könnyítsük meg a nehéz utat,

egyesüljön a hit,az ismeretlen tudat.

Ha felnézünk az égre,elénk tárul

hit,tudomány minden együtvéve.

1. Emlék... Szeptember volt,sárgultak az őszi falevelek a parkban egy padon ültünk. Azt mondtad : örökké akarok maradni veled! Szemedben égett a vágy,hittem neked! Aphrodirét - a görög istennőt - láttam benned, és én Villont olvastam neked.

Ágoston Tibor:

Elhagyott szivek....

A Hold bevilágít a fényes ablakon

fekszel az ágyadon,

nézed a szürke mennyezetet,

szeretnéd ha valaki szólna veled.

Érezné elhagyott szivedet,

karjaival átölelne

újbol életre keltene.

Füledbe súgna édes,becéző szavakat,

régen hallott szép gondolatokat.

Csókjaival letörőlné könnyedet,

mondaná, Te vagy akiért élni érdemes !

Elhagyott női szivek

sok szenvedéstől megtört lelkek,

kik arra születtek, hogy szeressenek,

ók kitárják előtted szivüket. 

Odaadják mindenüket egy jó szóért,

hol annyi jóság van és sok szeretet.

    Elhagyott szivek...
A Hold bevilágít a fényes ablakon fekszel az ágyadon,nézed a szürke mennyezetet,szeretnéd ha valaki szólna veled.Érezné elhagyott szivedet, karjaival átölelne újbol életre keltene. Füledbe súgna édes,becéző szavakat, régen hallott szép gondolatokat. Csókjaival letörőlné könnyedet,mondaná, Te vagy akiért élni érdemes !

Elhagyott női szivek sok szenvedéstől megtört lelkek,kik arra születtek,hogy szeressenek,kitárják előtted szivüket.

Nem tudom még mire várok,

csukott ajtók előtt állok.

Szeretetem hiába kopog,

süket fülek nem hallotok.

Magamból kiábrándulok,

létemből kikívánkozom.

Tűnödök, elmúlt korokon.

hiábavalóságokon.

Vajon mit keresek még itt?

Vándorlásom bevégeztetik?

Megkopott, elfáradt dalom,

közeleg elmealkonyom.

Új utakra már nem megyek,

halott álmokat kergetek.

Szavam versemben szédeleg,

hibák közt gyakran tévedek.

Rágódom íztelen szavakon,

kényszerből mégis leírom.

Barátok lettünk a természettel,

csak nézem csodálkozó szemmel.

A növény-élet csupa rejtelem,

titkát szeretettel fejtegetem.

Karcsú liliom hajladozik a szélben,

kis méh lop nektárt kelyhéből éppen.

Ha szemem egy virágon felejtem,

végig fut a szépség lelkemen.

Fény és árny játszik a falevélen,

feledteti mily kopár volt télen.

Apró boldogságból ennyi elég nékem,

a nyárral elillan észrevétlen.

      Gondolat....

Kergettem gondolataimat emlékeim körül, bár...jobb lett volna hagyni őket érintetlenül... Vétetettem sok hibát akaratlanul, nem gondolva a jövő bírálatairól
Délibábot láttam,csupa édenkerttel, tündérszép lányok vonzó öleléseivel. Eljött a nap,mikor minden megváltozott már nem rózsaszinben láttam a világot.

Dél - vidék, erdők, mezők, vadvirágos táján, fut egy juhász a nyáj után, kutyától elhagyatva árván. Bodri a puli, szbadságon van éppen, és most pihenget a fák hűs tövében. Néha felnéz, lábaira teszi a fejét, és nézi hogyan szalad a nyáj szerteszét.

Lohol már a juhász, szalad a két lába, a puli pedig mosolyog magába. Ahogy a nap megy felfelé az égen, egyre melegebb lesz erdőn, mezőn, s réten. A birkák a fák alá bemennek, mert ott hűvöst remélnek. A juhász is követi őket.