Sivár az életem,

mi szép van énnekem.?

Magányos éjjelek,

mesékben ébredek.

Röpít a képzelet,

sugallni szépeket.

Kicsinyke képeim,

rövidke éveim.

Társtalan magányba,

vártam egy leányra.

Álmaim varázsa,

elveszett, hiába.

Alföld

Lágy szellő kergetőzik a Rónaság dombjain
Megállva, megpihen a féltő, s ölelő karjain
Éled ez a világ, tavaszt hoz az édes déli szél
Lelkem, mint az ébredő természet enni kér


Alföld, édes Alföld, hisz oly régen láttalak
S hallhattam madárdalt, a vén akác alatt
Rég csókolta arcomat az a hűs keleti szél
Rég láttam hogyan hull, az utolsó falevél


Azóta már zöld subát húzott a kopasz táj
Újra legelész megannyi tarka-barka nyáj
Madár hangját hozza a suttogó Tisza vize
Felkapja a szél, s elviszi nagyon messzire


Hallom zúgni templomunk síró harangját
Hívja a nyugodni vágyót, az elveszett fiát
Elcseréltelek téged, a harangok városára
Hová hajdan, Petőfit is elhozta még álma


De hát mégis oly sokszor haza vágyom én
Szemem nyugtatva, a kelő Nap peremén
Messziről jöttem én, hol születtek álmaim
Hol sírtam, nevettem, s öleltek a karjaim


S még mindig álmodom, párnám a rónaság
Mielőtt elalszom, Istennek mondok én imát
Érted ébredő alföld, és zsibongó Hortobágy
Hová majd testem tér meg, hol pihenni vágy


Vida Zoltán.

Nézz a távolba, mi határunkon túl van,

reng a föld, halottak, otthonok romokban.

Hálát kéne rebegjen naponta a szám,

jó itt élni benned édes magyar hazám.

Mégis panaszra nyílik számtalanszor ajkunk,

siránkozunk szüntelen, nagyon sok a bajunk,

Színes ékszer vagyunk Európa nyakán,

élet adó víz csörgedez Tiszán és Dunán.

Mégis idegenbe vágyik a fiatalság,

az alföldi faluban  kihalnak az utcák.

Édes anyaföldünk most parlagon hever,

tavaly itt piroslott szamáca és eper.

Pontosan öt éve történt meg az velem,

Hogy lett egy baráti és csendes munkahelyem.

El is kezdtem járni ott a saját utam,

Mindent megcsináltam amit magamtól tudtam.

Ha megkértek mások,hogy segítsek nekik,

Megtettem,mert úgy éreztem ŐK ezt megérdemlik.

Persze volt mikor,nem ugrottam első szóra,

Előfordult mikor én tehettem róla.

A szakmai kérdésekkel nem tudtak megfogni,

Jó pár dolgot pedig ,át kellett gondolni.

Eleinte sokminden rémísztően hatott,

Főleg ,hogy semmiről nem találtunk rajzot.

Kéjed fényével ragyogd be kék egem,
csókolj át a végtelen, sötét éjeken!
Olvadj fel bennem, miként az izzó láva,
égess porrá mindent, mi utadba állna!

Fonódj rám, mint inda, élő fát ölelve,
virágot hajts minden ébredő reggelre!
Legyél folyó, büszke, parton is túl áradj!
Törd-zúzd a falakat, moss el minden gátat!

Legyél erdő-rejtek, ölelj estelente!
Megbúvok öledben, némán, elmerengve.
Legyél búza mező, kukorica tábla,
étkem, szenvedésem, túrt rögökön járva!

    A szikrázó napsugár meleg sugarait szórja a kivirult tájra,

    A sárga kikirícstől virító zöldelő határra.

    Lágy szellő simogatja a vízparti nádszálakat,

    Olyan érzés fog el,mintha köszönni leborulnának.

    Fákon, zöldelő bokrokon madarak énekelnek,

    Csivitelő hangjukkal minden arrajárót köszöntenek.

    A szorgos méhek nektárt gyűjtenek a réti virágokon,

    Tarka pillangók vidáman cikáznak a békés tájon.

    A zsilipnél csak a folyóvíz zuhatagát hallom,néha az is

    Elcsendesedik,hogy a békés tájon nehogy zajt csapjon.

Nyuszi és az ecset

Nyuszi Koma szalad, rohan,

Ecset kéne mihamarabb.

Itt van az festés szezonja,

De nincs egy ecset sem a boltban.

Hova menjen, kitől kérjen?

Már ott látom a faluvégen.

Ott legel a Ráró Paci,

A farkadból adsz egy picit?

Persze vigyed Nyuszi Koma,

Legyen ebből ecset még ma!

Lófarokból, mire est lett,

El is készült az ’ecset szett’.

Piros festék, zöld és sárga,

Került fel a sok tojásra.

Szorgos nyusz-musz egész éjjel

Pingált, festett szinte kéjjel!

          Remény

Minden, ami születik, sajnos meg is hal,

Az embernek akkor nincs reménye? De van!

Eljött közénk, atyja elküldte a Fiút,

Ő mutatta meg, hogy létezik egy kiút.

Tanította, szeretetre a Vad Népet,

Gyógyította ki hitt, és jó útra lépett.

Irigyei, ácsoltattak egy keresztet,

Ott szenvedett; és senki érte nem lépett!

Harmadnapra feltámadt Ő a halálból,

Reményt adva, annak ki fél a sátántól.

Örök élet lesz annak majd a jutalma,

„Szeretni a másik embert” – tanította.

Gyere  hozzám, csak úgy,

tedd át lelkemre a súlyt.

Bánat kövek nyomják szívedet,

tt vagyok, fogadd el segítő kezemet.

Ha kétségbe taszít, gyötör a fájdalom,

zokogd el panaszod erős vállamon.

Osztd meg titkod, ha úgy akarod,

a gyötrő miértekre  választ adhatok.

Megszakad a szíved most úgy érzed,

gyere hozzám, erőn túl segítek.

Minden gondolatom körülötted forog

anyaszívem érted fáj, a tiéddel dobog.

Ha piros lenne a világ

Azt gondolom, ha piros lenne a világ,

Nem látnám, nem érezném minden hibád,

Vigyáznék rád, ölelnélek, ha hagynád,

De csak, ha piros lenne a világ.

Ha te meg én táncolnánk, ha el tudnánk innen menni,

Ha minden mi volt, olyan könnyen el tudnánk feledni,

Ha már az elején őszinte tudtál volna velem lenni,

Nem kellene magamat újra pirossá tenni.

Ha piros lenne a világ, mert ugye piros a vér,

Ha teljesülne a vágya, a kívánsága, minden, mit kér,

Akkor jönne rá, a piros magában semmit sem ér,

Egyedül sétál tovább a világ közepén.