Egy biztos pont

Kert végében vén diófa.

Erős gallyán

Fáradt madár megpihen.

Ág sem rezdül, mikor leszáll,

Teste könnyű hópehely.

Felhők közül látta már,

Biztonságban lesz e fán.

Az öreg fa kőszikla;

Száz viharnak ellenáll!

Tudja ezt a bölcs madár.

Közeli házakból

Hallatszik a fohász;

Hit van itt imádság,

Barátság, és irgalom…

Évszázados nyugalom.

Gondolkozik, nem is vár,

Fészket rak a diófán.

          Férjem halálának 5.éves évfordulójára.

Üres a ház nélküled,nem hallom már kedves hangodat,

Hiába nézem a csukott ajtót,hogy belépve lássam kedves arcodat.

Nem mondod már kedvesem, nem szólítasz már nevemen,

Mint szólítottál még utolsó órábnam is , oly kedvesen.

Orvosok, kislányod is küzdöttek életedért fáradhatatlanul,

De hiába,mert mindenek felett a kegyetlen halál lett az úr!

Most már csak emlékek maradtak, mit közösen megértünk,

Hisz egymást, és gyermekeinket 36 évig igazán szerettük.

         Cinege szállt a kopasz fára,

         A hidegben eleségre várva.

         Etetőben faggyú, és olajosmag,

         Finom eleség a kismadárnak.

         A hideg hó mindent beborított,

         De a cinege vidáman lakmározott.

         Mert a jó emberek gondoltak rája,

         Ezért a Cinege tavasszal meghálálja.

Havas a járda


Hóval rakott járda a ház előtt,
Apró lábnyomok, mély lyukak.
Sietős járással fúrta kicsi lába
Kislány sietett az iskolába

Indexel a busz, indulni kéne,
Visszapillantóba néz a vezető
Fekete kis gömb gurul a hóba,
S megfeszül a kézi fék

A buszvezető hátra fordul
Uraim kis türelmet kérek 
Ígérem, azonnal indulunk
Egy percet még várni kéne           

A kislány elé fut táskáját kezébe,
 A kislányt ölébe kapta, 
A vezető mögött üres a szék 
A kislányt oda rakta                

Magáé a gyermek, kérdezi egy utas?

Remegö hajnalnak,
bíboros fényében,
még reszketnek 
csillagok az Égen,
A Nap míg magára 
teríti sárga köntösét,
még csillognak,
ragyognak,kéken
Tavaszi reggelen ,
száz virág színesen,
hullámzik mint a 
harmatos tenger,
az illat kering,s a 
szélben elterjed,
messzire bódultan
gyöngyökké mered
keresi virágok,bibor
szirmait,s beleszáll
örömmel mint egy ,kis
Tündér,ki hozza a tavaszt,
es gyógyit sziveket,
es aranyat érö eröt. 

Remegö hajnalnak,
bíboros fényében,
még reszketnek 
csillagok az Égen,
A Nap míg magára 
teríti sárga köntösét,

• még villognak,,

ragyognak,kéken
Tavaszi reggelen ,
száz virág színesen,
hullámzik mint a 
harmatos tenger,
az illat kering,s a 
szélben elterjed,
messzire bódultan
gyöngyökké mered
keresi virágok,bibor
szirmait,s beleszáll
örömmel mint egy ,kis
Tündér,ki hozza a tavaszt,
es gyógyit sziveket,
es aranyat érö eröt. 

Kiradírozom az összest szót

Mit kimondtak a világon

Eltörlöm az összest érzést

Nem kell többé vágyálom

Elégetem az összes verset

Mit szavaltak egykoron

Nem kell többé józan ész 

Enyém a világ ha azt mondom

Háború dúl lelkemben,
csattog a csata kardja.
Fölényben a sötét gonosz,
zászlóját szívembe szúrta.

Öröm mámorában úszva
árad szét a testemben,
feketére festé véremet,
megmérgezvén egész lényemet.

Gondolataim rabláncra verve,
szavaim börtönbe űzve,
elvesztettem erőm,hitem s reményem
a gonosz uralja már az egész testem.

Egy napon,halk szavak suttogása
hasít utat törve a sötétségbe.
Suttogó szavakat alig értem,
de a szívembe szúrt zászlóig elérnek.

Nyugodtsága s türelme
nyitja börtönöm ajtaját,
kattan a zár
ennyi év börtön után.

Csillagok az Éjben

„Késő van. Alá szállt a sötét éj.

Az ablakánál álló Ifjú mit remél?

Az égen a Hold már világít,

cigarettafüst ködösíti pilláit.

Csend honol…,minden alszik.

Felette két csillag egymással játszik.

S azon gondolkodik mélán nézve őket,

mi lenne,ha másodszor csillagnak születne?

Minden emberi arcra mosolyt csalna,

éjszakánként szép álmokat szórna.

Mutatná a helyes utat az emberiségnek,

így ragyogná be az egész Földkerekséget.