Szombat reggel hirtelen frissen ébredek.

Nézzétek csak hétvége van gyerekek!

Tenni valóm akad bőven..

Meglátom az izgalmakat minden egyes kőben.

Fára mászom, biciklizem, s fodbalomat rugdosom,

Ablak reccsen, anyu mérges előle hát elbujdosom.

Bujdosásom nem tart soká megmordul a pocakom,

Szánom-bánom bűneimet anyát így vigasztalom.

Bár mérges most s meg is dorgál rendesen,

Eredj mossál kezet... de gyere vissza sebesen!

Lesütöm a szemeimet s úgy kullogok,

Visszatérve már nem is dühös ismét mosolyog.

Blablácska

Mondod, mondod, itt a gombod

Fogd meg gyorsan, s nem lesz gondod

Kéményt seper ez az úr, kéményedbe beletúr

Kisöpri a kisöprendőt, sapkát hord ő, és nem kendőt

Tél van, jég van, nagy a hó

Fázik minden nagyanyó

Kinek nincsen nagyapója

Háza előtt nagy a hója

Majd a tél is messze száll

Ezt csicsergi egy madár

Fűtsön ki, ki a kályhába

Hogy, ne fagyjon le a lába

És, ne szökjön fel a láza

Hogyha nincsen néki háza

Várja a jó meleg Pláza

Géz, a kézen

Géz a seben

Gézes kézzel teli zsebem

Zsebben a kis zsebibaba

Hordja őt a zsebimama

Ne ugrándozz zsebimama

Kiesik a zsebibaba

Ki mér

Ki mer

Ki dúl

Ki dől

Ki úr

Ki ír

Ki olvas

Ki alvós

Ki vidám

Ki vad ám

Bár nem vagyok én madám

Soraimat mégis szeretettel adám

Ne búsulj babám, legyél inkább vidám

                Újvidék 2004 -2013

Hát megint ide jutottunk

Magyar vér folyik a semmiért

Összetört szivek imára kulcsolt kezek

Ezek kellenek?

Mindíg a bánat a küzködés

Sosem lesz már elég !?

Hát csak ez jár nekünk miért? 

Másoknak toljuk csillogó szekerét

Csikorgó csontjaink mikor mondják hogy elég?

      Vér ,vér kell újra? Magyar vér?

Ahhoz hogy a világ tudja kik vagyunk?

       Nem akarunk lenni mások

          Csak azok mik vagyunk

               Igaz Magyarok

                                               2004

                                                        Berényi 

                        Remény

 Kihunyt tűz mellett gubbasztó

 Kívül rekedt TRIANONI áldozat

Kell hogy legyen benned remény

 Ha másért nem, hát unokáidért

Reméld azt, hogy ők talán meglelik

  A RÉGI új hazát, hol nem lesz bűn

A Magyar szó a Magyar Imádság

Reméld hogy lesz még Magyar igazság

                                             2005

                                                 Berényi

Kedvesem,ugye megbocsájtasz,
hogy nem vagyok mindig veled,
kíméllek;sokszor vagyok rossz,
bár úgy kívánom a tested.

Ugye megbocsátod szürkeségemet,
hogy nem ragyoghatok melletted,
hogy nem lehetsz büszke rám,
kíméllek;bár kívánom a tested.

Néha morcos vagyok,néha ,
nincs kedvem,néha untatlak,
néha veszekszem,van,
néha ,hogy nem ismerlek meg,
kíméllek;mert nagyon szeretlek

A part túlsó oldalán,ragyogok
várok rád kedvesem,
átölellek,karomba foglak,
nem kíméllek,mardos a fájdalom,
hogy oly rossz voltam véled.

Volt egy szépének,

Mi minden éjnek,

Hajnali óráján

S a kert ugyanaz fáján,

A csendbe szólt.

Mily szép is volt!

Emlékszem még,

Kisgyermekként,

Hallottam e zenét, 

De akkor még nem értettem rejtelmét.

Idővel rájöttem,

Hogy egyre csak felnőttem.

És önzővé lettem,

Meg amit tettem!

Borzalmas a gondolat,hogy nincs oly tudat,

Mi megmondaná nekem,

Hogy hová lett a kedvesem?

Hová?Hová lett?

Ugy-e el nem ment?

Itt hagyott volna magamra,

Ezen időszakra?

Megsértettem,

De mindennél jobban szerettem.

                                         Egy csendes őszi reggel

A felkelő halványsárga színű nap 

       első sugarai még igen gyengék,

a reggeli párafüggöny egyhangúságát

       megtörnék.

S mint a nap egyre erősödik

  a pára függöny halványodik.

Kövér vízcseppeket varázsol

  a növények ezernyi leveleire.

A napsugarak milliónyi apró

  gyémánton törnek meg.

A növények e színpompátol tündökölnek.

  A szivárvány szineit szétszórják a reggeli párás tájba,

s e színpompát a szívem magába zárja.

Tüske

Gazoltam a kertben, belém szúrt egy tüske

Én pedig sziszegtem, hogy ó, te bitang rüfke

Bár nem tudom azt sem, hogy nő volt, avagy hím

A tény, hogy megbökött, itt van tanúságul, vérem csöppje, ím

Bár nem volt ő gaz, csak kiszáradt szegény

Mostmár olyan mindegy, lány volt, avagy legény

Elfáradt, elszáradt, akár kóró, s gaz

Mindnyájan így járunk, sajnos, így igaz

Virulunk, virágzunk, termékenyek vagyunk

Van néhány tavaszunk, őszünk, telünk, nyarunk

Aztán megfáradunk, kicsit megfonnyadunk

S, ha elfogy      a melegünk

Elfogy minden napunk

Nem

szúrunk

Nem

döfünk

Tüske

nélkül

halunk

Elakadtak bennem a szavak, a mondatok,

Nem tudom rímekbe foglalni mindazt, mit gondolok.

Hogy létemnek értelme képes lesz e várni?

Erre a világjáró félnótásra az idejét szánni.

Vagy netalán egy röpke pillanatban torzul el a kép?

S mindent mit enyémnek hittem elfújja a szél?

Számtalan a gondolat, boldog, boldogtalan,

Folyton küzdök egy álomért, mindig, untalan.

Mit nem adott az ég, s a földiek se tették,

Az én sarjaim e terhet vállukra ne vegyék.

Nem nyüzsög sok gyermek a játszótéren már,
kezd fagyni a pára a fák levelén.
Régen elfeledtük, hogy milyen is a nyár,
Ha lassacskán is, de itt van a tél.
A kapumban áll, s nem vele foglalkozom,
Pedig olyan gyönyörű a téli táj…
Csak egy dolog izgat, s mindig előhozom,
Nem tudok mit tenni, mert még most is fáj.
Ide vonz az érzés, átjár a szerelem.
Nem tudom, mikor feledlek el téged.
Még ma is folyton csak miattad szenvedem,
De már meg kell értenem, hogy vége.
Tudod hány álmatlan éjszakát okoztál,
és hány szörnyű rémálmom volt veled?