Legyél más,
örvendj ,ha látsz,
ne félj magadtól,
dobogjon szíved,
ha engem vársz,
simogasd hajam,
ha látod hogy sírok,
változz meg,
legyél más
szeressél.

Ne jöjj zavarba,
ha feléd repülök,
örvendj mosolyomnak
mit neked küldök,
engedj magadhoz,
ne húzódj vissza,
fogadd el csókomat
és add is vissza,
változz meg ,
legyél más,
szeressél.

Ha néha ,
hozzád betoppanok,
szabadítsd fel magad,
örvendj nekem,
tárd ki karodat,
ölelj magadhoz
szorosan,
hogy érezzelek,
ne félj magadtól,
változz meg,.

Remény

 

Durván dörögve dübörög a vég,

csúnyákat csattanva csörren az ég.

Vakító villám cikázik felém,
árva napsugár a végső remény.

 

Halovány haldokló hullámai
eltűnő árnyékom utódai.
Szertefoszlik az utolsó ága,
s nem tündököl szerelmem rózsája.

Mérges tövise számtalanszor szúrt,

szívembe megannyi lyukacskát fúrt.

Lomhán gyógyulnak rajta a sebek,
sosem kopnak le róla a hegek.

 

Finoman futkos bennem az érzés,

testemben elterjedt a bizsergés.

 

Fájdalmas napok telnek és múlnak,

tükörképe a fájdalmaknak amik sohase múlnak,

vajon meddig tart még , meddig bírja,

csak fekszik nézz ki fejéből mint egy birka,

egy könnycsepp csordul le arcán és azt mondja 

fájdalmas napok telnek és múlnak

fájdalmas órák mik kínozva múlnak

ki nem tudja mit érez soha se érti meg

miért van egyedül és miért magányba rejtőzik meg

minden nap egy hajsza mi soha se ér véget,

de meddig tartja még vajon a  lélek.

 

 

 

Minap állok a villamoson
s orromba finom illat oson.

Agyamban az Ő képe villan,

gesztenye szem napfénytől csillan.

Nyílik az ajtó. Zúg a zord szél.

Sikolt a szívem, a múlttól fél.

Összeroppan a kép. Elillant.

Egy idős hölgy rám furán pillant.

Borzongok, állok ott megfagyva,

általad örökre elhagyva.

 

 

a köveskali temetöben 

zizeg a fü, csip a csalan

a köveskali temetöben 

a lelek labujhegyen jar.

Kidölt bedölt kövek vigyazzak

ketszaz ev terhet, öröket,

nem gondozza, nem örzi senki, 

nem hordja a szel szerteszet.

Mohos kövek közt szöcske szökken,

amott egy vakond tur rögöt,

csak en bolyongok, meg az idö

a reg elment lelkek fölött

A köveskali temetöben

zizeg a fü, csip a csalan,

mileszek en ketszaz ev mulva?

Fü-szöcske vagy kö talan?

 

/igliczi- janoschitz györgyi/

 

Éjszaka érkeztem élni

éhesen s édes éltetőm

érintése éltetett.

 

 

Én értettem s élveztem

énekének érces élét

én éreztem ébresztését.

 

 

És égigérőn  építettem

érzéseim éveit s évekig

élhettem élményeim étkeit.

Sötet van, esik az esö, az ablakon mint könny csorog,
hetfötöl szombatig az ora csak szelütötten vanszorog.
Mennek hozzad-ezer dolgomtol nemtehetem,
nem mehetek,
de minden apro esöcseppben
vagy napsugarban vagy ha szel lebben
tudd hogy en ott vagyok veled.
/igliczi janoschitz györgyi/

Kitart kaputok,jo szivetek    mosoly az Isten ajakan 

 

pusztaszemesi kicsiny templom

 

sziget az Operencian.  

 

 

 

/igliczi janoschitz györgyi/

A négykilós kenyér

 

Teri néni nagy mesemondó volt, gyerekkoromban gyakran ültem le pajtásaimmal a háza előtti kispadra, és szájtátva hallgattuk a történeteit.

– Hát gyerekek, bizony ez már nagyon régen történt, olyan régen, hogy akkor ti még meg sem születtetek. Tudjátok, akkor volt vége a háborúnak, és nagy szegénység volt mindenfelé. Az élelmiszer volt akkoriban a legnagyobb kincs, volt, aki zongorát adott egy tábla szalonnáért, vagy néhány kiló zsírért ezüst, arany étkészletet.

Váratlan vendég

 

 

A kinti zajoktól eltekintve csend van. A tévében megy a gagyi műsor, aztán eljön az idő, éjfél, koccintás magaddal, és gondolatban szeretteiddel. Kopogtatnak. Bár nem vagy kíváncsi, leszoktál erről is, mégis megfordul a fejedben, vajon ki lehet az  szilveszter éjfélkor, hisz nem szokott senki, a postás is csupán bekiabál, ha hoz valami aláírni valót, de tudod jól, a postás ilyenkor máshol, másokkal.

Lassan, ráérősen kiballagsz, nyitod az ajtót, és ott áll ő, a halál.