Sötétkorongnap

Rothadó lelkek,

Sznobszürkület

Az eberek gennyesek!

Hogy mi ez a bűz?

Hát TI vagytok emberek!

A LELKETEK!

Herbert W. Franke nyomán

.

Invázió

.

„Az űrutazás első törvénye:
A Föld koordinátáit kiadni
semmiként nem szabad.”
 

Az lény melyet először vizsgáltak,
Mohaszerű volt, de inkább állat.
Az analizátort a Biológus fejére tette,
De csak dühöt, és félelmet észlelt.
  .
Az egyed veszettül ugrált a rácsnak.
A Kapitány elcsavart egy kapcsolót,
és a kemény sugár szétroncsolta  a testet,
A szellőztető máris tisztára mosta a teret.

Herbert W. Franke nyomán

.

A hernyók

.

(A másik bolygó levegőjének
összetétele alig különbözött,
ám parányi eltérés is más
irányt adhat a fejlődésnek.)

.

Az új otthonunk az ‘Álom - bolygó’,
Dús rétek, termőföld, na és ózon.
A Földön mindenütt nagy tömeg,
A ember saját szavát sem érti meg.

.

Csak az nem érthető nekem mégsem,
Miért nem szabad visszatérni a Földre?
A hírzárlatot sem értem miért?
Pedig ez szerintem jogokat sért!

Kritikusom

Egyik nap szól anyám:

vegyem elő kicsi kapám.

„Gaz virul a kertben számos,

s most te leszel a napszámos.”

Fogtam tehát kicsi kapám,

S indultam a kertbe lazán.

Gyom virult a sorokban száz,

Irtani is kezdtem, nohát.

Izzott a Nap a fejem felett,

Bevallom vártam a delet.

Legyen a szenvedésnek vége,

Hadd mehessek be ebédre.

Ám ekkor a szomszéd néne,

Ki a kertjéből serényen néze,

Jó tanácsot adott folyvást,

Hogy miként intézem a munkám.

Áramszünet


Vak sötét, az égen, sem hold,
Sem csillag nem ragyog.
A járda kövén egy méla
Fénycsík, sandán kóborol.

Az ablakokban fény nem
Dereng, mind vakok.
A sötét lámpatestek nyögve
Lógnak, a villanyoszlopon.

Benn a szobában olajmécs,
Kormos lángja megremeg.
Bölcsőjében, párnai közt,
Halkan felsír egy kisgyerek.

A kóborló fény meg reked,
A ház ablakán ragad.
Lám csak én is haza értem,
Talán ezt érzi a kis baba.

Ajtó nyíllik, ölelésre tárt karok,
A bölcső fölé hajolva s az arcom
Örömkönnyek közt ragyog.

Herbert W. Franke nyomán

Röpülj, bogárka, röpülj!

.

(Létezik a sokdimenziós paratér,

Csak az a kérdés mi kell hozzá,

hogy a négy síkból  átkerüljük.)

Tán egy atombomba indította el,

tény, hogy terünk töredezni kezd.

Darabjai egymásután sorra tűnnek,

S vele olvad minden, s marad a csend.

Az emberiség fennmaradása mostan,

Három névtelentől függ (mondta),

Egy bolond, valamint egy gyermek,

És egy öregasszony ki megmentő lehet.

A beteg a cella padlóján kuporg,

Ujjai hegyéből vér csorog.

Ébredés

.

Herbert W. Franke nyomán

.

(Életerőtől hajtva lépett a világba,
De dolga már nem akadt,
Későn érkezett.)

.

Kezdetben csak a fényt vettem észre,
Majd egyre több dolgot véstem észbe,
Körülöttem ezernyi apró tárgy.
Hajtott megismerni a vágy.

.

Felültem, s jártam léptem koppant,
Felmértem ekképpen a nagyszobát.
Megfordultam és mentem tovább,
Élmények, tudat a világ összeáll.

.

A tárolt információ és tapasztalás,
Számok és absztrakt gondolkodás.

Mélyfagyasztott álom

.

Herbert W. Franke nyomán

.

(Két férfi és egy nő,
 örök probléma,
 de a megoldás új.)

.

A kis hajó ablakában feltűnt a roncs,
Már nem volt itt sem élő, sem holt.
A segély osztag jó munkát végzett,
Segítettek kit megkímélt a végzet.

.

A roncs tovább haladt cél nélküli útján,
Körötte törmelék, s e felhőbe bújván.
Elnyeli ezt is örökre a sötét világtér,
Bizony! Az ember itt csak ennyit ér

Népuralom

A demokrácia bölcsőjében jártam,

Nem hiszed, de felkopott az állam.

Idegen volt a szó, hullt a piros a hó.

Cifra, de annál inkább elfuserált,

Sajnálom, hidd el, menni kell tovább!