Huszonkettő év:

megannyi arc, megannyi név

megannyi hang, megannyi tett

emlékké lett

Huszonkét nyár:

megannyi fény, megannyi árny

megannyi vár, megannyi táj

felfedezetté vált

Huszonkét tél:

megannyi fagy, megannyi hó

megannyi szép, megannyi jó

múltról regél

Huszonkét nap:

megannyi szó, megannyi kép

megannyi íz, megannyi nagy

meglepetés ért

Huszonhárom év:

megannyi út, megannyi rév

megannyi tárgy, megannyi vágy

várhat rám még

Sötét szobában hűvös párnára hajtom fejem

Szemem csukva, visz a képzelet itt vagy velem

Süt a nap, ontja melegét

Virágok nyílnak, kék az ég

Forró kávét iszom, halk zene szól,

Hirtelen eső hull masnit kötöttél szívárványból

Lassan kinyitom a szemem 

Minden, minden olyan szép

Ugye itt vagy még...

Költészeti remekműnek nem mennek el soraim,

Méltán híres slágerekké sosem válnak dalaim.

Nem tapsol meg több száz ember színpad előtt sikítva,

Nem hívnak meg sztárvendégnek vélhetően sehova.

Ne keress a Borsban rólam intim, tréfás híreket,

Facebookon se találsz sosem Adriános hashteget.

Nem vagyok sem költő, sem pedig filmrendező,

Legkevésbé kockahasú, latin szerető.

Egyszerűen átlagos, néha gondterhelten másnapos,

Legtöbbször mosolygós, de megesik hogy bánatos

Remekelek a semmiben, tehetségem nincs miben,

De a bizalmat elnyerem könnyedén bárkiben.

   Nyári éjjel az ablakom alatt egy tücsök ciripel,

   A nagy csendben a hangja messzire hallatszik el.

   Úgy zenél ,hogy lelkem is beleremeg, mint mikor

   A sötét felhő mögül, a villám cikázni kezd.

   Fekete felhők gyülekeznek , az ég morgása hallik,

   A zenélő tücsök mindjárt az esőtöl elázik.

   Mintha dézsából öntenék úgy esik a nyári zápor,

   A vad szél tombol, minden dühét kiadja magából.

   Hangosan kopog az esőcsepp a beton járdán,

   Már szomorú ciripelést hallok a tücsök hangján.

Lóg az eső lába, mindjárt földig ér,

hajamat borzolja a hirtelen szél.

Kezem táskámban ernyőért kotorász,

az ég szörnyű dühétől kitör a frász.

Kismadarak fészkében elül a nesz,

háztetők alatt túlcsordul az eresz.

Lent a város ázott, én a hegyen fent,

a nyári zivatar ahogy jött elment.

Elgyengült a vihar, már nincs ereje,

esőgyöngytől csillog a fák levele.

Felhő résein átszúrja sugarát, 

a ragyogó Nap mutogatja magát.

Szobám falán egy csodálatos kép,

ki festette ezt, többen kérdezték.

Nézd meg jobban figyelj, menj közelebb,

apám munkáját őrzi a keret.

A festék e képről nem kophat el,

százezer-öltés fedezhető fel.

Ó ez gobeiln, oly tökéletes,

ilyen gyönyörűt festő sem festhet.

Édesapám rám mást nem is hagyott,

midig látom a felkelő Napot.

Nézem a képet, néha könnyezem,

Símogató kezét nem feledem.

A sarki kisboltba mentem.

A pult mögött a mindenható állt.

"-mit kérsz?- kérdezte

-egy pillanatot.-felelte előttem egy kislány

Az eladó, elhallgatott.

s azt mondta, -ilyen termékkel nem szolgálhatok

mindennek megvan az oka

és valaki vigyáz rád most is.

A fáradt, egész napos gondok

kisimultak arcán.

-de Minek az neked?-kérdezte ismét, de hangja most ringatózott

megnyugtatott

-Kérek szépen egy pillanatot,

Egy pillanat volt, ami mindent megváltoztatott

Egy pillanat vette el tőlem a családot,

kérek szépen egy pillanatot...

Mit tegyek, ha úgy érzem, nem tettem eleget;

 Mit tegyek, ha a kérdésemre nem jön felelet?

Mit tegyek ha úgy sok az; amit nem merek

Mond el, kérlek, Oh mond; Mit tegyek?

Mit tegyek ha bár simogat a déli szél

olyan, mint egy madár, szárnyra kél, itthagy

Mit tegyek, ha önmagam börtönében egy cellára,

a galamb boldogan száll a bitófámra

Ó mond, Mit tegyek?

Mit tegyek ha nem kél a bús őszi szél

Mit tegyek, ha az egyetlen aki zenél

A hegedűs, és az én, Utolsó nótámat húzza

Mit tegyek, ha nem hallgathatok a szép szóra

Kérlek, mond el; Mit tegyek

Mit tegyek, ha úgy hurcolnak, mintha öltem volna

Mit tegyek, ha mindenkinek más a dolga

Mit tegyek, ha látom a sorsom felakasztva

Mit tegyek, ha nem szól senki a jóra?

Egy diák élete fölöttébb egyszerű. Komolyan nem értem, miért nem nagyszerű?!

Hivatalos álláspont szerint, a diák nem más, mint padkoptató naplopó ( élőlények összessége).

Bár eme nézet, könnyen javítható, apró finomításokra erősen szoruló (tény)

(Tehát) Átdefiniálnám arra, (S ha nem tetszik az ajtó balra)

Hogy már rég kopott padokat használó, a napot nem ellopó, csak nem látó; négy fal közzé zárt tömeg; Amely napi nyolc órában fárasztva, lefáradva átlagban alátámasztja eme fogalmat.

Úgy éreztem újra,írnom kell valamit végre,

Legalább egy pár sort, az elmúlt pár hétre.

Eleinte nehezen jutottak eszembe a dolgok,

Nem gondoltam volna ,mit össze nem hordok.

Így hát aztán beengedtem agyamba a gondolatokat,

Megpróbáltam kizárni a külső hangokat.

Csak arra az egyre gondoltam végig

Hátha amit írok többen is megnézik.

Próbáltam mindíg érthető lenni,

Akármilyen nehezen akart is ez menni.

Kiültem hát a kerti asztalhoz írni,

Igyekeztem közben csöppet sem sírni.